2009.04.06. 09:41 nemsissi

Fura szerzet az ember, de én aztán biztos. Olyan dolgok tudnak újdonságként hatni, amiket évekig egyirányban kivétel nélkül untam: most például a BKV. Ma a pesti irodában vendégszerepelek és tömegközlekedtem, amire már hónapok óta ugye nem volt példa. Persze nem változott semmi, de akkor is újdonságszámba ment. A plakátok a falakon meg továbbra is utasítgatnak, miszerint légy trendi!, meg élvezd a kiskanálnyi különbséget! Naja.

 

Szólj hozzá!

Tavaszi Nagytakarítás Bécsben

2009.04.03. 13:23 nemsissi

Tegnap már nemcsak a fényen, hanem a hőmérsékleten is érezni lehetett, hogy tavasz lett Bécsben, és sajnos pár hónapra búcsút kell mondanom a csizmáimnak, ami nem tölt el örömmel. Vicces egyébként látni az évszakváltás határán, hogy milyen kreációk születnek a nőtársakon. Majd mindenkin látszik a reggeli öltözködés alatt elkövetett töprengés és tanácstalanság. Nagyon nekivetkőzni még nem lehet, mert mi van, ha visszacsinálódik az egész tavasz három perc alatt (április van, ugye), a téli holmikban izzadás meg már túl büdössé teszi az ember lányát. A tanulság: Nincs egy rongyom, amit felvegyek.

A hiányos ruhatáron való kesergésen túl további évszakhoz kötődő népszokás a tavaszi nagytakarítás. Az osztrákok nemcsak saját lakásukban hódolnak eme rituálénak, hanem a városban is.  Negyedik éve önkéntesek csatlakoznak a hivatásos közterületfenntartókhoz és arra megfelelő eszközökkel beszállnak Bécs kitakarításába. Tavaly 9.000 ember vett részt a "Bécs takarít, gyere te is" megmozdulásban, 15 tonna szemetet gyűjtve össze.

Az érdeklődők egy ingyenesen hívható telefonszámon jelentkezhetnek munkára; a várostól láthatósági mellényt, kesztyűt és szemeteszsákokat kapnak. Mindenki ott takarít, ahol akar, az összehordott szemetet a város elszállíttatja. A megmozdulásnak honlapja is van, amely török, szerb és horvát nyelvű változatban is olvasható. A weboldalon különböző helyi hírességek szólnak támogatólag a kezdeményezésről, meg úgy általában arról, hogy milyen jó is az, ha Bécs tiszta. Vannak továbbá úgynevezett szemétőrök, akik 36 euróra büntetik azokat, akiket szemetelésen érnek.

Bécs városának a szlogenje egyébként az, hogy "Wien ist anders" azaz "Bécs más"...

 

Szólj hozzá!

Címkék: érdekességek

Irodai foszlányok

2009.04.01. 15:03 nemsissi

Egy telefoninterjú kapcsán ma fél órát egy légtérben töltöttem az egyik magas beosztású kollégával, és az asztal alá tévedt tekintetem útján felfedeztem, hogy a zokniján van egy tisztességes lyuk. Nem ám a zokni cipőben megbúvó felén, hanem a látható részen. Április elseje nem jó dátum az ilyen dolgok közlésére. Ha elhiszi, és odanéz, akkor ciki lesz neki. Ha meg nem hiszi el, és nem néz oda, akkor is, - csak később. Szóval nem szóltam egy kukkot sem, csak reménykedtem, hogy más nem fogja észrevenni. Mégiscsak én vagyok a cég píárosa, akinek feszülten őrködnie kell a cég jó imidzse felett, bár lyukas zoknik nem szerepeltek a marketingkommunikációs tananyagban. De az elhallgatás technikája itt is alkalmazható.

Szomorúan kellett tapasztalnom továbbá, hogy a Sorskimérésben valami "egyet fizet kettőt kap" akcióba keveredhettem mert nem csak a fiam hagyja rám a lefogyott vécépapír gurigák cseréjét, hanem a recepciós kollegina is. Többször találtam már üres gurigát a női duplanullásban, de azon a napokon vendégszerepeltek az irodában más nők is, ezért nem lehettem biztos a tettes kilétében. Ma azonban csak ő van és én, így kétségem se lehet. Érdekelne ennek egyébként a lélektana. A kérdésre a válasz, hogy amikor lefogy, akkor mi játszódhat le kívül és belül. Kívül valószínűleg az, hogy pont annyi papír jutott, amennyi akkor éppen szükséges volt, mivel ha kellett volna még, kénytelen lett volna új tekercset installálni. Ezt tehát kipipálhatjuk. Belül meg tán öröm tüze gyúlt, hogy mily szerencsés is ő, hogy pont elegendő papír volt még a gurigán, és ez a kis boldogság feledtette vele, hogy a) egy napon még vissza k e l l térnie, amikor is kelleni fog még papír b) mások is használják a rötyit rajta kívül és illene pótolnia, amit elhasznált?

Vagy c) és d) - de nem találgathatok tovább, mennem kell dolgozni. Miért nem lettem én inkább pszichológus, akkor az ábécé minden betűjére tudnék potenciális válaszokat írni.

 

3 komment

Címkék: kollégák

Más tolla

2009.03.31. 17:34 nemsissi

A mai bécsről szóló bejegyzést, amelyben a Császárváros tavaszi programjairól van szó, az Origo hozta el nekünk. Klikk ide, ha érdekel.

Szólj hozzá!

Köszöntjük kedves utasainkat...

2009.03.31. 10:15 nemsissi

Itt a tavasz, nem fagytam szét a peronon, amikor hat órakor a Dacia Intercity-re vártam Kelenföldön. Ellenben majdnem megfulladtam az aluljáróban, ami lassan, de biztosan olyanná válik, mint egy lerobbant kocsma, ami nyíltszíni vizeldékkel rendelkező átjáróház is egyben. 

A bagó, a pia és az izzadt ember kipárolgásának tömény keveréke teszi próbára az embert, amíg eljut a peronfeljáróig, márpedig a nemzetközi vonatoknak fenntartott 15-ös vágány messze van. Fogyókúrás vállalkozást is lehetne erre a föld alatti járatra építeni, amelyben a diéta résztvevői naponta kétszer komótos lépésekben elsétálnak az aluljáróban oda és vissza, miközben mélyeket lélegeznek. Az éhség és étvágy messze száll. De egy német filmrendező ismerősöm szerint a helyszínt mindenféle változtatás nélkül fel lehetne használni egy zombi-horror forgatásához is. Ugyenmilyenjó?

Először kb három évvel ezelőtt pillantottam meg a Kelenföldi pályaudvart, és a látvány okozta döbbenet majdnem letaglózott. Nem akartam elhinni, hogy amit látok, az valóban az-e, ami. Azóta reménykedem abban, hogy egyszercsak megjelennek az objektumon a felújítás jelei, netán pár helyes dózert küldenek rá. Nem úgy tűnik. Eddig annyi történt, hogy új "pénztár" feliratú táblák kerültek ki a megroggyant falakra és renoválták azt a peront, amelynél a nemzetközi és intercity vonatok állnak meg. Az ideérkező külföldi tehát leszálláskor még azt gondolhatja, hogy egy európai vonatállomásra érkezett, de a lépcső után rájön, hogy mekkorát tévedett.

3 komment

Természettudományos megfigyelések

2009.03.28. 11:54 nemsissi

Áfonyavásárláskor dohogásra ad okot, hogy milyen sokba kerül a dobozban lévő kevés. Ha az áfonyás dobozt otthon ki akarod nyitni, dohogásra ad okot, hogy mennyire nehéz szétválasztani a doboz egyik felét a másiktól. Amint beleteszed a felbontatlan dobozt a táskádba, az magától kinyílik. Dohogásra ad okot, hogy a táskádból szemenként kiszedegetett áfonyagolyók minimum kétszer annyian vannak, mint a dobozból való kiborulás előtt.

A Túró Rudit nem lehet beidomítani arra, hogy magától menjen a hűtőig. Maximum elfolyik oda bizonyos idő elteltével.

A jóga többek között azért is jó, mert egy idő után csupán saját kezed felhasználásával tudod megvakarni magadnak a hátadat. BÁRHOL viszkessen is.

 

Szólj hozzá!

Címkék: természettudományos

Bécs, biciklimentés

2009.03.26. 09:37 nemsissi

Az osztrák Zöldek nem cicóznak, azt mondják, hogy nem akarják a bicajozás ügyét vasárnapi politikai beszédekkel elintézni, hanem a tettek mezejére lépnek inkább, amelynek keretében a város különböző pontjain, előre meghatározott időpontokban két-három óra erejéig apróbb javításokat végeznek az arra járó és ezt igénylő bicajosok bringáján.

A már két éve létező akció alatt a párt bicikliszakértő partnerének munkatársai átvizsgálják az odavitt kétkerekűeket, és a kisebb hibákat helyben meg is javítják: beállítják a fékeket, kicserélik a kipukkadt belsőt és égőt, stb. Mindezt ingyenesen. A honlapjukon elolvasható, hogy mikor és hol lehet őket majd megtalálni, és terveik szerint márciustól kezdve augusztusig állnak a kétkerekűsök rendelkezésére, ahol nemcsak szerelőket talál a jónép, hanem a párt politikusait is, akikkel a várakozás közben el lehet diskurálgatni.

 

 

Szólj hozzá!

Önérvényesítő jogaink

2009.03.25. 10:56 nemsissi

Jogod van arra, hogy döntésed logikátlan legyen.
Másoknak joga van ugyanerre, és nincs jogod saját logikádat számonkérni rajtuk.

Jogod van ahhoz, hogy nemet mondj anélkül, hogy bűntudatot éreznél.
Nem várhatod el a másiktól, hogy bűntudatot érezzen, ha nemet mond a kérésedre.

Jogod van eldönteni, hogy vállalod-e vagy sem a felelősséget mások problémájának megoldásáért. Ha segítségedet visszautasítják, nincs jogod megsértődni.
Nem igényelhetjük másoktól, hogy problémáink megoldásáért felelősséget vállaljanak. Ha mégis ezt akarják, jogunk van visszautasítani a segítségüket.

Jogod van az egyedüllétre.
Nincs jogod másoktól zokon venni, ha időről időre magányba akarnak vonulni.

Isolde legutóbbi posztja (szokásához híven) ismét csak nagyon jó. Szerintem. De minenképpen olyan téma, ami engem nagyon érdekel. A fenti idézett szöveg az ő blogjában van és sz összes jog megtalálható itt

Lesz min filózgatni egy darabig. 

Szólj hozzá!

Bécs, csoki - Confiserie Heindl

2009.03.24. 12:43 nemsissi

Ne érje a szó a ház elejét, hogy alkoholba hajlik ezen blog programajánló szekciója, írok én csokisat is, bár köztünk maradjon, hogy a legjobb a kettő együtt, amikor az alkohol benne sok, a csoki meg körülötte ét, de ezt csak azért írom, hogy ha valamelyik kedves olvasó eddig álmatlan éjszakákat töltött volna el azon gondolkodva, hogy mivel szerezzen nekem örömet, hát most már aludhat jól, mert a megoldás a konyakmeggy.

De lássuk Bécs első csokoládémúzeumát, amely a 1230 Wien, Willendorfergasse 2-8 címen található és amelynek neve Heindl. Van nekik 25 hasonló nevű üzletük is Ausztriában, és ők az egyik legnagyobb osztrák édességkereskedő cég, - a honlapjuk szerint.

A látogatókat a cég / gyár egyik munkatársa fogadja, s már az elején - miheztartás végett-, beléjük töm egy kis csokit, amit egy videó megtekintésével ejtőzhetnek le. A film a cég történetét mutatja be: történelmileg áttekintésre kerül a kakaó és azok a gépek, amellyel eleink a csokoládégyártás terén próbálkoztak és szó lesz a csokoládéművészetről is. (nagy ökör az, aki megevés helyett gyurmázik a csokival)

Utána jön az izgalmas rész: gépsor és gyártási folyamat. Az ilyet én órákig el tudom nézni.(Mondták is többen, hogy a) ezt nem gondolták volna rólam, b) nem vagyok normális).

A látogatás végén aztán ismét adnak csokit, mégpedig az ott helyben, a frissen készült példányokból.

A múzeum megtekintése hétfőtől csütörtökig, munkanapokon lehetséges, délután kettőkor kezdődik a vezetés, előre bejelentkezni ilyenkor nem kell. Belépő három éves kortól fizetendő, fejenként 3 euró, aminek a felét a múzeum boltjában le lehet vásárolni = még egy kis csoki.

 

Szólj hozzá!

Címkék: program helyek

Bécs, viszki vásár

2009.03.23. 15:42 nemsissi

Ha már a napi átlag másfél órányi jógázás (és az utána következő egy órányi pihegés) miatt nem nagyon járok mostanában sehova, s ebből kifolyólag túl sok bécsi élménnyel sem tudom eme blogot gazdagítani, akkor legalább ajánlok egy programot a hétvégére, és ha valaki akarja, elmesélheti vendégposztolóként, hogy milyen volt.

Szóval tehát március 28-án és 29-én kerül megrendezésre a Negyedik Bécsi Whiskeyvásár. Halleluja.

A szakkiállításon kívül számos egyéb programmal várják a látogatókat, lesz többek között előadás "Whiskey és csokoládé" témakörben, és három teremben különféle mesterkurzusokat is tartanak majd. A részletes program kevert angol és német nyelven itt található.

A vásár mindkét napon 14 órakor nyit és este tízig tart nyitva. A belépő borsosnak tűnik elsőre a maga 25 eurójával, de ebben az árban benne van már egy 10 euró értékű  kóstolási jegy, egy viszkispohár, egy kiállítási katalógus, valamint egy mesterkurzusra jogosító belépő.

Eme nemes italt egyébként pont Bécsben ittam először. Tavaly történt, amikor még Danielánál laktam albérletben. Randi előtti feszültségemet látva Daniela berántott a konyhába és a felső polcról elővarázsolt egy feketecimkés-sétáló-emberes üveget, amelyből aztán kaptam egy adaggal. Azt mondta, hogy ez segít lelazulni és tényleg: a moziban kétszer majdnem elaludtam.

 

 

1 komment

Szellemhétfő

2009.03.23. 12:50 nemsissi

Ilyen se volt még, kong az iroda az ürességtől. A másik cég összes munkatársa elhúzott vidékre, ketten lézengünk a térben: én és az orosz kollegina. Ha a szél nem próbálná percenként letépni a házak tetejét, akkor mennyei csendben telne a nap, hiszen senki nem telefonál ordítva körülöttünk. A másik cégnél ugyanis a fiúkáknak van egy fura szokásuk, amelyet a mobiltelefonjuk vált ki belőlük. Amint kapnak egy hívást a maroktelefonjukra felpattannak az iróasztaluk mellől, elhagyják a szobájukat - gondolom azért, hogy ne zavarják azokat a kollégáikat, akikkel egy irodában ülnek és/vagy azok ne hallják, hogy ők miről beszélnek -, és onnantól kezdve az irodákat összekötő folyosón mászkálnak fel-alá, miközben olyan hangosan nyomják a szöveget, hogy még a távoli vécébe is behallatszik. Az asztali telefonokba normális hangerővel beszélnek és nem érzik szükségét a sétának. Ennyit tesz, ha egy telefonnak zsinórjai vannak. A mobilos performanszok közül egyébként a legviccesebb az a munkatárs, aki Prágában született. Ő ugyanis teljesen más hangon beszél németül, mint csehül, mely utóbbit eunuch-vékony hangon, éneklő, affektáló modorban abszolválja, képtelenség röhögés nélkül végighallgatni.

A csendes környezetet ki is használom, és megyek Yoani blogot fordítani, aki visszatért a kéthetes blogszünetről.

Szólj hozzá!

Címkék: munkatársak munkahely

Pici, puha, idegesítő

2009.03.20. 11:37 nemsissi

Nagy derültséggel olvastam pár hete a köldökszöszről szóló cikket, melyben (mármint a köldökszöszben) családilag érintve vagyok. Örülök, hogy a kutatók árgus szemekkel figyelik korunk fontos jelenségeit, és nyomban munkához is látnak, amint egy rejtéllyel találják szembe magukat.

Háziasszonykodás közben ma találtam nekik két újabb témát, amelyek feltérképezésével bármelyik egyetemen létjogosultságot kaphatna egy modern szöszkutatási tanszék. Az egyik feltérképezendő területnek szeretném javasolni a porcicákat, különös tekintettel keletkezésükre és életciklusukra. Én meg vagyok arról győződve, hogy ezek a nyávogni képtelen szürke jószágok képesek a tér-idő kontinuumban teleportálással közlekedni, és lakhelyükként mindig egy tökéletesen kiporszívózott, valamint felmosott helyiséget szemelnek ki. Ezt általában egy kvantumugrással foglalják el abban a pillanatban, amikor a háziasszony minden takarítóeszköz és szer elpakolása után, kényelmesen leülne a tisztának hitt lakásában sudokuzni.

A másik, pontosabban harmadik típusú szöszt illetően nem a keletkezést kellene tudományos vizsgálat tárgyává tenni, hanem éppen ellenkezőleg: az elhalálozást. Ehelyütt szeretném megkérni a szösztudósokat, hogy kutassák fel/ki, hogyan lehet a fekete ruhákra rátelepedett világos színű mikroszösz-tenyészeteket gyorsan, s hatékonyan eltüntetni. (A ragacsos hengerek nem jelentenek sajnos végleges megoldást). Ez ugye már az alkalmazott tudományi terület, de ha ezt a problémát sikerülne megoldaniuk, a szabadalmakért kapott pénzekből életük végéig kutakodhatnának és a szöszök után rátérhetnek majd akár még a pöszkutatásra is.

Szólj hozzá!

Kihívások

2009.03.18. 10:18 nemsissi

Van egy jó ismerősöm, aki még évekkel azelőtt mondta nekem, hogy azokat a feladatokat, amelyeket lehetetlen megoldani, a munkaadók kihívásnak nevezik. Arra kellett rájönnöm, hogy nemcsak a munkaadók tudják ilyesmivel ellátni az embert, kis ügyességgel mindenki összeszedhet magának kihívásokat, elég csak néhány kedves, meggondolatlan mondat, s ha valaki nagyon hülye belejön, halmozhatja is őket. Példának itt lennék rögtön én, aki ezen a héten két saját gyártású kihívást is tető alá tudtam hozni (és még csak szerda van).

Az elsőn már túl is vagyok egyébként. Úgy kezdődött, hogy Klaus barátomnak születésnapja volt szombaton és valamiért kitaláltam, hogy ünnepeljük meg nálam, majd én főzök. Pedig anyám mindig mondta, hogy előbb gondolkodjál kislányom, és csak azután jártasd a szád. Csak azt nem tanította meg, hogy ezt hogy kell csinálni. Így történhetett, hogy lelkesen meghívtam mindenkit, aztán már a hétvégén azon gondolkodtam, hogy vajon mit főzzek egy olyan társaságnak, ahol ketten nem ehetnek búzalisztet, egy nem eszik húst, egy allergiás a tejre és a halakra, egy nem tudja megemészteni a gyümölcsöket, kettő pedig elkényeztetett és finnyás. Az már nem is izgatott, hogy velem együtt öt embert tudok csak leültetni az asztal köré, miközben eleve öten jönnek, és milyen jó, hogy nem idegesítettem magam ezen, ugyanis a végén hatan jöttek. Igaz, ebből kettő még ovis korú és méretű, bár ettől még nem lett hét darabos a hatszemélyes étkészletem, de volt megoldás és végül elég jól sikerült az este azt leszámítva, hogy az ünnepelt gombát sem ehet, márpedig az volt a menüben.

A második kihívás ma és holnap vár rám, egy Nissan Path Finder alakjában, amely a főnököm kocsija és szervízbe kell vinni, meg onnan elhozni. Persze nem nekem kellene, de mindenféle sürgős repülőutak és járatindulási adottságok okán úgy esett, hogy kedvenc feljebbvalóm nem fogja tudni ezt személyesen intézni, és én valamilyen agykihagyás következtében, saját magamat is meglepve felajánlkoztam a feladatra.

Azóta is értetlenül állok az eset előtt, próbálom megfejteni, hogy mi vitt erre engem rá, és kérdezgetem is tőlem, hogy "miért tetted ezt?", de a válasz mindig csak ugyanaz: "Szabad a gazda!".

(Persze ilyenkor a hangok is kussolnak odabent, pedig nagyon jó lenne, ha legalább abban segítenének, hogy hogyan fognak a lábaim elérni a pedálokig, amikor már a Combino villamosok ülésein sem érnek a földig. A böhöm nagy autóval történő kanyarodás és tolatás problematikája ehhez képest már semmiségnek tűnik, pedig nem az). Hát lehet, hogy hamarosan benne leszek valamelyik osztrák lapban...

2 komment

Címkék: kalandok

Levek

2009.03.16. 16:26 nemsissi

Feltalálhatnák a telepatikus blogot már végre, amelyre elég csak gondolni és szépen megírja önmagát (meg persze kijavítja a gondolatban elkövetett helyesírási hibákat is). Sokkal nagyobb hasznát venném mint a génkezelt kukoricának, (a szójáról nem is beszélve). - Ne kérdezze senki, hogy ez most hogy jön ide. Álmodozás közben az agyam ilyeneket dob ki.

Ki is kapcsolom a csapongó üzemmódot és elmesélem, hogy miképpen lesz a rötyire járásból frissen facsart gyümölcslé: Végy egy fél liter híg tejeskávét, idd meg negyed hatkor. Pakolj be az autódba, aztán húzzál el Bécs felé az M0-on át. A 75. kilométerkőnél kezdj el tanakodni, hogy kibírod-e a következő benzinkútig, majd válaszra sem méltatva önmagadat, hajtsál tovább Bécs felé, mely tettedet bánd meg szinte rögtön azután, hogy elhajtottál a kedvenc Shell kutad mellett. Győrnél szorítsd össze a térdeidet, és emlékezz rá, hogy azért nem mész el az Agip (volt Esso) kútra pisilni, mert undorító az egész női mosdójuk, ráadásul a benzinkút mögötti bejárata miatt, ahol a kutya se látja, hogy ki jár oda be és ki, nem éppen biztonságos egy egyedül utazó nőnek. - Már csak egy kis kitartás és hamarosan megérkezhetsz a különösebben nem kedvelt, de nyolc óra táján már életmentő Mol kúthoz, ahol aztán száz forint fejében, no meg egy hosszú sóhaj kíséretében, könnyíthetsz magadon.

A fentieket a kávétól a sóhajig ismételd meg hatszor, miközben ügyelsz arra, hogy a százasért kapott kuponokat elteszed. Ha összegyűlt a hat, beválthatod a büfében (például) frissen préselt alma-répa-grépfrút lére.

1 komment

Nem jött be

2009.03.12. 15:31 nemsissi

Rég nevettem ekkorát. Az alábbi levelet kaptam az Internetszolgáltatóm nevében:

Tisztelt Előfizető.


Ez az e-mail az Interware Webmail Belépés Online Ügyfélszolgálat és mi azt
eljuttatja minden Sumner ügyfél e-mail felhasználói fiókok Tuladonosok a
biztonság szempontjából. mi van túlterheltség miatt a névtelen számlák
nyilvántartási így leáll néhány beszámolót és a fiók között volt,
amelyeket el kell hagyni.

Mi meg ezt az e-mail küldésére, hogy így ellenőrizzék és tudassa velünk, ha
továbbra is szeretné használni ezt a account.If Ön is érdekelt Kérjük,
erősítse meg, amelyet kitöltve a tér alatt. A felhasználói név, jelszó,
dőpontját és az Ön országa bith információk volna szükség ahhoz, hogy
ellenőrizze a számláját.

Mivel a szűk keresztmetszet minden Interware Webmail Belépésl Online
Ügyfélszolgálat és eltávolítása az összes fel nem használt számlák lenne
le minden fel nem használt számlák, akkor erősítse meg e-mail kitöltésével
a bejelentkezési adatait az alábbi kattintás után a válasz gombot, vagy fiókja
felfüggesztésre kerül 24 órán belül biztonsági okokból.

* Felhasználónév: ...
* Jelszó: ...
* Születési idő: ...
* Ország vagy terület: ...
* Telefon ...
 

Után a következő utasításokat a fent említett, a számlát nem lehet
szakítani, és továbbra is a megszokott módon. Köszönjük a figyelmet arra,
hogy ezt a kérést.
Elnézést kérünk az esetleges kellemetlenségeket.
Figyelem! Interware Webmail Belépés Online Ügyfélszolgálat számla
ulajdonosa megtagadja, hogy a frissítés saját számla kézhezvételét követően 5days ezt
a figyelmeztetést elveszíti saját számlára állandóan.
 

Interware Webmail Belépés Online Ügyfél Update 2009.

Elküldtem az Interware-nek, hadd röhögjenek ők is. Már vissza is írtak, hogy keresik a küldőt.

Szólj hozzá!

Bécs, szerelem

2009.03.12. 12:58 nemsissi

Találtam egy oldalt, amelynek az a neve (hevenyészett fordításban), hogy "szerelmesvagyokbécsbe""pont""at", és nagyon kedves, helyes, vezetett városi sétákat kínál az idelátogató turistáknak, vagy az itt élő ufóknak "Bécset annyira még nem ismerőknek".

13 euróért (14 éves korig csak hétért) olyan tematikus idegenvezetésekre lehet náluk befizetni, mint "Régi utcák, elvarázsolt udvarok" (titkokkal teli helyek, régi kastélyok a városközpontban) vagy "Középkori utcák, rejtett udvarok" (séta a régiségkereskedők negyedében), illetve "A szerelem szolgálólányainak csábítása" (a kóbor macskáktól a strichelőkig, erotikus Bécs)*.

A fenti, különlegesebb várostúrákon kívül, persze szerveznek mezeibbeket is, úgymint "Mozart nyomában", "Bécs szívében", stb., stb., - tehát azoknak is érdemes velük tartani, akik "csak" a Hundertwasser Házra, vagy a szecessziós Bécsre kíváncsiak.

Márciusban még csak hétvégenként lehet szolgáltatásaikat igénybe venni, de áprilistól már hétköznap is várják a város leendő, vagy meglévő szerelmeseit.  Annyi bajom van csak velük, hogy hétköznaponként, szerda kivételével, minden séta tízkor vagy délután fél háromkor indul, ami egy dolgozó Bécs-szerelmesnek nem pálya. Nem hiszem, hogy a főnököm értékelné, ha az "elmentem várost nézni, két óra múlva itt vagyok" szavakkal húznék el az irodából.

* lehet, hogy nem pontosan fordítottam, de valami ilyesmi téma köré szerveződik az idegenvezetés

2 komment

Címkék: érdekességek városnézés

Posta anno és most:

2009.03.10. 15:01 nemsissi

Ilyen volt (mini múzeum az első kerületi postahivatal bejáratánál):

 

És (többek kötött) ilyen lett: - A tükröződés és a dilettáns fotós miatt nem látszik jól, de az automatából különböző méretű borítékokat (puffancsosast is), képeslapokat, bélyegeket, feltöltőkártyát és kaparós sorsjegyet lehet kinyerni.

 

Szólj hozzá!

Címkék: posta

Houte-couture menni Hofer (nálunk Aldi)

2009.03.06. 13:53 nemsissi

Ez a bejegyzés még a hét elején kezdődött egy bedobós újsággal, amit én visszkézből hajítottam volna ki a papírgyűjtőbe, amikor is elvétettem a kuka száját (nem röhög!), s így kénytelen voltam a kinyílt brossúrát újból kézbe venni. A lapokon manökenek feszíttek egy-egy furcsább ruhakölteményben, illetve minden oldalon ott volt a Hofer (nálunk Aldi) logója. A bennem élő marketinges bután bámulta a reklámújságot és nem értette a divat meg a diszkont eme párosodását, de a múltkori "vegyen vízágyat a Penny Marketből" élmény után már nem állt le csodálkozni, hanem egy vállrándítással az újrafeldolgozás útjára bocsátotta a prospektust.

Mára már el is felejtettem a fentieket, amikor a reggeli sajtóböngészés közben olvasom ám a szenzációs hírt, mely szerint a Hofer (nálunk Aldi) üzleteiben mától kaphatóak lesznek Nhut La Hong dizájner ruhái, aki egy Vietnamban született, ma Bregenzben élő divatkreátor. A 421 boltban tegnapról mára virradó éjszaka építették ki az "üzlet-az-üzletben" koncepciójú divatstandokat (ezeket is raklapra-e?) és a cég szóvivője boldogan újságolta, hogy az elgondolást sokkal magasabb minőségi követelmények szerint valósították meg, mint a Mango (akinek pl. Penelope Cruz és tesója tervezett egykor ezt-azt).

Ha valaki azon aggódna, hogy a megvásárolt termék szembejön vele az utcán, most megnyugodhat: az egyedi kreációkból "gyakran" csak tíz darab van egy-egy üzletben (10 db x 421 üzlet = tehát úgy 4210 ember fogja csak ugyanazt hordani Ausztriában). Próbafülkék nincsenek egyelőre felállítva, de van viszont ajándékdoboz. A cég reméli, hogy holnapra mind egy szálig elfogynak a ruhák, de ha nem, hát két héten belül mindenképpen. Az új kollekció őszre várható.

Elméláztam az árukapcsolás fordítottján is, miszerint mondjuk Magyarországon Zoób Kati üzleteiben akciós májkrémkonzerveket árulnának két hétig a Hofertől (nálunk Aldi).

Szólj hozzá!

Kubai vendégposzt

2009.03.05. 15:28 nemsissi

Igazából nem vendégposzt, de Yoani oldalát már megint elérhetetlenné tették a nyavalyás cenzorok, így addig amíg újra olvasható nem lesz, a legújabb bejegyzését ide teszem fel.

Tegnap ebéd közben hívott felhívott egy barátom és megkérdezte, hogy néztem-e a délutáni, egyórás híreket. Hát nem, az emésztésem érdekében mellőzöm az ilyen műsorokat evés közben. A babos rizst nem jó az Állam- és Minisztertanács helyzetéről szóló bejelentésekkel párosítani, mert abból a gyomorban csak habarcs lesz, aminek következményei beláthatatlanok. De azért sajnálom, hogy nem láttam az adást és így csak részletekből tudtam tájékozódni az ott elhangzott bejelentésről.
A Granma-ban megjelent “hivatalos közlemény” nyelvezetétől egyből kóros álmosság kerít hatalmába. A cikk arról tudósít, hogy az Államtanács több tagját és miniszterét leváltották, bár az utcán már több hónapja rebesgették ennek bekövetkeztét. Meg sem lepődtem azon, hogy az újság meg sem említi az egyik leváltott fejest, Carlos Valenciagat, és azt,  hogy az állami adminisztráció legmagasabb szintjén a katonai zubbonyosok nyertek többséget.
 
Az emberek próbálnak a sorok mögé nézni és a történteknek mélyebb értelmezést adni, de szerintem nincs itt semmilyen értelmezni való. Nem hiszem, hogy az olyan nagyon várt és annyira szükséges reformokkal egy új miniszter hivatalba lépésére vártak volna. Ha a központi akarat igazi nyitást célzott volna, azokat semmilyen minisztériumi tisztviselő nem tudta volna megakadáyozni. A valódi szándék időhúzásra játszik; arra, hogy a változások minél később következzenek be, hogy a politikai játszmákhoz elegendő időt nyerjenek, mialatt mi újabb hónapokat vesztünk az életünkből.  
 
Ki fogja meggyőzni Marquitost, -akinél már ott a GPS a Floridába tartó átkeléshez-, hogy az új miniszterek mindent megtesznek majd azért, hogy álmait szülőhazájában valósíthassa meg? A tegnapi bejelentés nem fogja megkurtítani a Spanyol Nagykövetség előtti sorokat, amelyben új állampolgárságra vágyakozó emberek állnak, sem nem fogja csökkenti azon lányok számát, akik egy másik országba való költözés reményében bocsájtják áruba testüket. Az, hogy a minisztert Brunonak vagy Felipenek hívják nem fogja befolyásolni az elkeseredettség mértékét. A hangszerek cseréje édeskevés akkor, ha a játszott zene és az azt vezénylő öreg karmester ugyanaz marad.
 

 

Szólj hozzá!

Nem dobom fel és sárga, mi az?

2009.03.04. 13:34 nemsissi

Bármilyen nyelvből menjen is az ember nyelvvizsgára, biztosra lehet abban, hogy a szóbelire való felkészülésének gerincét az úgynevezett témakörök fogják képezni  (az orvosnál, az utazási irodában, étkezés, stb). Gondolom, mindezt azért találták ki, hogy a külföldre vetődött atyámfiai legalább néhány szó erejéig képesek legyenek az adott területen elboldogulni. Anno nyelvtanárnak is készültem, és mindig is izgatott, hogy miképpen lehet a nyelvet úgy átadni, úgy megtanítani, hogy az valóban élő, a gyakorlatban hasznosítható nyelvtudást eredményezzen, és emiatt is voltam elégedetlen sokszor, az akkor még szocialista piacgazdaságban kapható tankönyvekkel; a bennük lévő párbeszédek műviek és unalmasak voltak.

Ma aztán belecsöppentem egy nem szocialista piacgazdaságú témakörbe, ugyanis el kellett mennem a postára csomagot feladni. Weboldalukon kikerestem az irodához kegközelebb eső postahivatalt, a csomagot és az önkéntesen csatlakozó orosz kolleginát a hónom alá csapva, elvitorláztam a pár sarokkal arrébb található intézménybe, ahol aztán újfent megállapíthattam, hogy itt máshogy vannak a dolgok. Például sárgán, de ez csak apró mellékszínszál. Az osztrák posta nem állt meg a levelek és csomagok szintjén, hanem igen erős árukapcsolásba kezdett. Mielőtt a postai alkalmazott közelébe érne az ügyfél, át kell haladnia a "shop"-on, ahol irdatlan mennyiségű és fajtájú irodaszer, képeslap, csomagolóanyag kelleti magát, mellettük műszaki cikkek, mobiltelefontartozékok vehetők el önkiszolgáló rendszerben. Innen lehet eljutni a hosszú pulthoz, ahol aztán a valódi ügyintézés folyik. (Minden posta bank is egyben, az ilyen jellegű ügyeknek külön pultja van).

A sorbanállás közben plazmán tekinthető meg, hogy milyen akciós DVD és CD kínálattal kedveskedik nekünk a sárga hely, de ha ezekhez nincs kedvünk, vásárolhatunk GPS-t is. Ugyanezek egyébként a posta webáruházában is kaphatók, ahol bármelyik újságra is előfizethetünk.

Amikor sorra kerültem próbáltam emlékezetembe idézni a tértivevény szót, de mivel ez nem sikerült, körülírtam, hogy szívesen fizetnék ezért a szolgáltatásért extra pénzt. A postamester meg nézett rám, mint a hülyére, hogy minek, ha úgyis postafiókra küldöm a cuccost amit egyébként a csomagszáma alapján élőben nyomonkövethetek az interneten. De én csak szerettem volna valamennyivel többet fizetni, mert 100 euró értékű küldeményemet biztosítani akartam, de erre meg az volt a válasz, hogy minden csomag alapáron 520 euróra biztosítva van. K.O.-val győzött az osztrák posta, magyar vendégmunkás jobbra el, tátott száját pár perc után már be tudta csukni.

 

Szólj hozzá!

Címkék: posta

Kínzó kérdések

2009.03.03. 12:00 nemsissi

- Az elmúlt tíz napban megtalált két fejvadász, akikkel ugyan még nem találkoztam, de úgy tűnik, hogy Pesten ajánlanának munkát. Kezdjek-e bele az interjú-sorozatokba, és a részletek ismeretében döntsek arról, hogy esetleg visszamegyek-e egy munka miatt Magyarországra, vagy döntsem el mindenekelőtt, hogy igazából itt akarok maradni és látatlanban zárkózzak el a megkereséstől?

- Vajon milyen és mekkora büntetést kapnék, ha egyszemélyes harci kommandóként elkezdeném módszeresen pusztítani azokat a kirakatokba kitett próbababákat, amelyek a normális, egészséges női test arányaira fittyet hányva óriás Barbie-ként döntik romokba a nők testképét? Lenne-e ügyvéd, aki meggyőzné az ítészeket, hogy egy torz jelenség ellen üzentem csak hadat? - Indítsak-e egy mozgalmat, vagy olcsóbb lenne fogyózni?

- Másoljam-e be Yoani blogjának bejegyzéseit egyenként egy blog.hu alatt indított új blogba annak reményében, hogy több magyarhoz eljut így?

                    

10 komment

Votivkino

2009.03.02. 15:35 nemsissi

Bécset nemcsak a kávézóiért, múzeumaiért és pékségeiért lehet szeretni, hanem a mozijaiért is. Az osztrák fővárosban szerencsére nem tűntek el az olyan régi mozik, mint amilyen a mára már lebontott pesti Fórum, Madách vagy Liget, hanem szépen lassan kultikus helyekké váltak a hozzám hasonló filmbolondok legnagyobb örömére. (Lásd például Waldorf posztját itt és itt.)

Kedvenc mozim Bécs egyik legrégebbi ilyen intézménye, a Votivkino. Sok érdeme közül az egyik, hogy a városban ritka ilyen kincsként, minden filmet eredeti nyelven, felirattal vetít, amely a németül gyengén vagy sehogy, ám más nyelven jól beszélő külföldiek számára is elérhetővé, s pláne: élvezhetővé teszi a mozizás élményét. A másik beírandó pirospont persze maga a filmkínálat, amely aktuális, változatos és minőségi.

A mozi 1912-ben nyitotta meg kapuit, s különböző stációkon ment keresztül. Volt nagy presztízsű premier mozi, kissé megkopott kerületi filmszínház, lecsúszott, másodosztályú filmek utánjátszására szakosodott kispiszkos, majd végül népszerű gyerekmozi. A nyolcvanas évek elején majdnem bezárták, ám 1986-ban jelenlegi üzemeltetőihez került, akik elkezdték kibővíteni, amelynek köszönhetően elnyerte, háromtermes, zegzugos, kicsit szűk, de nagyon hangulatos jelenlegi formáját.

 

A Votivkino sokkal több mint mozi, amelyet érdekes és egyedi szolgáltatásainak köszönhet. Legismertebb különlegessége az úgynevezett filmreggeli, amire már jó ideje fáj a fogam. Októbertől júniusig minden vasárnap van szeánsz, amelynek keretében reggelit és filmet lehet fogyasztani (igény szerint együtt vagy külön külön is). A Frühstück + Film kombó ára 12,5 euró, fél tizenegytől indul a reggeliztetés, dél körül pedig a választott film. Nyami.

Borisszáknak havonta egyszer, valamelyik szombaton Film & Bor címen bemutatnak egy borházat; a rendezvény keretében lehet borkóstolni majd levetítenek egy "odaillő" filmet. Ha valaki lusta és nem óhajt kimozdulni, ám szereti a filmeket, az kölcsönözhet a mozi tékájából, vagy legálisan letöltheti a kiválasztott alkotást! Európában összesen hét hasonló szolgáltatót talált támogatásra méltónak az EU, ezek egyike a Votivkinoé , amelynek kínálatában sok olyan film is szerepel, amelyek csak nagyon rövid ideig, vagy soha nem jutottak el az osztrák (vagy a magyar) mozikba, (köztük rövid- és dokumentumfilmek is).

Tovább is van, mondjam még? A mozi üzemeltetői gondoltak az egészen kisgyermekes anyákra és apákra is, létrehozva számukra a délelőttönként üzemelő Babykino-t. A lényeg annyi, hogy a szülők egészen kicsi (maximum egyéves korú) gyerekeiket is magukkal vihetik a vetítésre , amelynek hangerőssége a szokásosnál gyengébb, a villanyt nem oltják le teljesen, s abszolút megengedett a film alatti ki-be járkálás. (Persze nem feledkeztek meg a pelenkázóasztalról sem). - Iskolásoknak testreszabott film-programsorozatot ajánlanak, amelynek tartalma alkalmazkodik a látogatók életkorához és egyebéhez, de simán tartanak csoportos vetítést sikerfilmekből is, ha arra van igény.

2002-től a Votivkinohoz tartozik a DeFrance nevű, kéttermes mozi is, amely hasonló minőségben, az anyamozi kiterjesztéseként gondoskodik arról, hogy legyen hova átrohanni, ha netán a Votivban elfogytak volna a jegyek. ... Valaki, most vasárnap?

 

 

1 komment

2009.03.02. 10:35 nemsissi

A múlt hét Pest jegyében telt, amelyből két napot dolgoztam csak, a másik háromra kivettem a tavalyról maradt szabadnapjaimat, hogy különféle hivatalok soraiban fejlesszem állóképességemet, valamint rég nem látott barátokkal beszéljek végre élőben is, ne csak szkájpon.

Ma reggeltől ismét a Császárváros aszfaltját koptatom, amelyet lehet szó szerint is érteni, ugyanis a parkolóban estem egy méreteset: kicsúszott alólam a csizmám sarka, én meg utána. Szerencsére egy magányos pillanatban abszolváltam a mutatványt, így egy bécsi se tudott kiröhögni. A csizmámhoz persze volt egy két keresetlen szavam (mégha nem is a lábbeli volt a hunyó, persze). Az irodában pedig édes bosszút álltam, ugyanis megérkeztek az Amazonról rendelt új csizmáim, amelyekkel aztán felváltottam a csúszós sarkú régieket. Ezzel a tettemmel egyébként kiálltam a hónap bátorság próbáját (sikertelenség esetén hülyeségteszt lenne a neve). Eleddig még sohasem vásároltam látatlanban ruhát vagy cipőt, de mivel a téli leértékelések kínálta vadászmezőkre csak későn vetődtem el, nem találtam már nekem tetsző, rám méretezett csizmát. Némi hezitálás után a virtuális vadászat kipróbálása mellett döntöttem, ahol szintén félárasított vadak cikáztak ide-oda. Még tavaly olvastam egy blogon, hogy a gazdája interneten vette meg az esküvői ruháját, - azért ennél egy pár csizma sokkal józanabb befektetés, nemdebár.

 

Szólj hozzá!

Bulvár

2009.02.24. 13:54 nemsissi

Egy darabig azt gondoltam, hogy nekem nincsen szerencsém a bécsi taxisokkal, de most kicsit másképp gondolom.

Az alapélményről már írtam egyszer, azóta saját gyűjtésből több érdekes tapasztalattal lettem gazdagabb, amelyek közül a legújabb az volt, amikor egy kedves taxivezető bácsi - később kiderült, hogy ő lengyel -, mosolyogva közölte, hogy sajnos nem tudja, hogy hol van Klosterneuburg, ő csak Bécset ismeri. Nos ez kb olyan, mintha egy pesti taxis még sosem hallott volna Érdről vagy Solymárról.

Tegnap aztán olvastam egy olyat, amelytől még ma sem tértem magamhoz. Elfogtak ugyanis egy taxisofőrt, aki érzéstelenítővel feltuningolt itallal kínálta meg, s kábította el az utasait, majd kirabolta őket. Emberünk az áldozatokat a Westbahnhof-on szedte össze, s arra hivatkozva, hogy biztosan fáradtak, frissítőt ajánlott nekik. Az elfogadott ital azonban altatót tartalmazott. Volt akitől nemcsak a pénzét vette el, hanem a hitelkártyáit is. Az így szerzett pénz szerencsjátékokra ment el. Az elektronikus fizetés lett a veszte: akkor bukott le, amikor a számláját egy lopott kártyával akarta kiegyenlíteni.

Kicsit beleolvastam a témát megvitató fórumba, és ott is említették, hogy egyre több Bécsben a helyismerettel és taxisengedéllyel nem rendelkező, külföldi taxis, aki a beülő utast a következő mondattal lepi meg: "Du sagen ich Fahren" (Te mondani én vezetni)

 

Szólj hozzá!

Természettudományos megfigyelés

2009.02.23. 09:16 nemsissi

Ha az előző napon lemosatott kocsid fölötti fára, illetve villanydrótra egy heves hasmenésben szenvedő madárcsapat telepszik le, akkor a reggel esett hóval együtt lesöpörhető a madarak áldása is a járműről.

Szólj hozzá!

Címkék: természettudományos

süti beállítások módosítása