Bécsi Lét

A hétvége abszolút említésre méltó ismereteket hozott, de mivel a blogíró magánélete maximum mint a mogyoró, nyomokban fellelhető, egyelőre csak ezt a videót tudom idetenni.

A hétvégén megtanultam osztrákul a hülye picsa szót: Tussi. Két barátom is használta (halleluja: nem rám!) és voltak olyan szívesek és elmagyarázták, hogy mit jelent. Az ilyen nyelvkönyveken túli, csak bennszülöttektől megtanulható szavak érthetetlen örömmel töltenek el. (Lásd még: Én nem tudom mi ez, de jó nagyon)

Ma reggel meg befigyelt még az ártatlanság vélelme is (Unschuldvermutung), de valamiért azt gondolom, hogy ezt kevesebbet fogom használni...

olvassatok Bécsről itt. A vicces egyébként az, hogy az itteni biciklisek ugyanúgy anyáznak a kevés bicikliút, a velük nem törődő városvezetés miatt, mint a pestiek otthon, csak Bécs kerékpározhatósága Budapestével összehasonlítva körülbelül olyan, mintha a betárcsázós vagy az üvegszálas internet sebessége között vonnánk párhuzamot.

különben meg nem vesztem el, de költözöm, ágyakat adok el, jövök megyek Bécs és Budapest között,  új albérletet keresek, meg ugye jógázom szorgalmasan, csütörtökön meg elmegyek a Salzburgi Ünnepi Játékokra, mert meghívtak a Bécsi Filharmonikusok koncertjére és nem is jövök vissza csak Pénteken.

Vasárnap nem elégedtem ám meg annyival, hogy reggel strandon voltam, délben pedig Trenyóékkal költhettem el az ebédemet. Többet akartam, és ez a több Daniela javaslata alapján egy kis kirándulás lett a Kahlenbergre.

Kahlenbergre Grinzingen keresztül lehet eljutni, olyan út vezet oda, mint amikor kocsival megyünk a Libegőhöz, azaz kanyargós és erdei, és az emelkedőkből arra következtetek, hogy télen hólánc nélkül esélytelen a feljutás. A kanyarok  végén egy méretes parkolóhoz érünk és a kocsiból kiszállva, némi séta után jobbra ezt találjuk:

balra pedig ezt:

A jobbra ez egy hotel és egy terasz, amelyről a fent látható panoráma tárul a szemünk elé, amelyet fel lehet turbózni azzal, ha az ember a szállodal teraszán mindenféle inni- és ennivalókat vesz magához.

A balra ez egy 8 percnyi, erdei úton elérhető vendéglő (Hütte am Weg, vagy Josefinenhütte), amelyről sajnos csak ezt a képet találtam. A lényeg azonban pont mögötte van: egy árnyas kerthelység, ahol egy rét mellett, az erdő ölelésében lehet enni, inni vagy egyszerűen csak mélázgatni. Az árak vállalhatók, a személyzet nagyon kedves és azzal kezdi az ismerkedést, hogy elsorolja, aznap mi mindent lehet a szabadtéri, faszénes grilljükről rendelni. A kirándulás végeztével azonban vigyázzon az, aki este hét körül ballag visszafelé a kocsijához és/vagy a 38/A jelű busz megállójához, ugyanis az úton komoly létszámú szúnyoghordák próbálnak a sétálókon megvacsorálni.

Kedves .... ! (Itt a nevem olvasható)

Légyszíves ne nevess ki, de szeretném tudni, hogy milyen voltam?

12 hete osztjuk meg egymással az ágyat, a nappalit, a konyhát, a metró ülését és néha még a WC-t is, de még nem mondtad, hogy tetszem-e neked.

Úgy gondolom, hogy három hónap után már biztos tudsz abban lenni, hogy velem akarsz-e élni. Persze nagyon remélem, hogy igen! Kérlek válaszolj még ma, és én akkor olyan sokáig leszek veled, amilyen sokáig csak akarod. Csak küldd vissza nekem ezt a levelet emailben vagy postán (cím, email), vagy hívj fel és csak annyit mondj: "Élethosszig".

Vágyakozva várom válaszodat. (addig valószínűleg aludni sem fogok tudni)

A Te Faltered.

---

Mindehhez pedig egy mű-nefelejcset is ragasztott a levélre. Le vagyok nyűgözve! így jár az, aki három hónapos próbaelőfizetést rendel a Falter nevű politikai-kultúrális hetilaptól.

Van az a meleg, amikor az én strandokat nem kedvelő lényem is víz mellé vágyik, így múlt vasárnap összeállítottam egy újságokból, fürdőruhákból, türölközőkből, meg némi táplálékból álló batyut és kocsim bécsi tartózkodását kihasználva látogatást tettem Brunn am Gebirge-ben. (A név valószínűleg ismeretlenül hangzik, de ha azt mondom Shopping City Süd, akkor biztos derengeni kezd valami. Persze azért nem a bevásárlóvárosba mentem strandolni, de maga a hely egy köpésnyire van a monstrum áruházbarakktól). Belvárosi lakásomtól az elnéptelenedett városon át (a Triester Straße pont odavezet) 17 perc alatt értem a parkolóba.

A strand a "100 Nap" rendezvényszervező cég üzemeltetésében működik, azon belül is a "100 Nap Nyár" fantázianév alatt fut, és egy természetes tavacskát, meg a köré kiépített mindenféle szolgáltatást jelenti. Már előző este kifigyeltem magamnak a helyet, mivel Klaus barátommal, előre megfontolt szándékkal leteszteltük a környéket (és persze a bár felhozatalát).

A képen látható épület a tó partján áll, mellette egy kellemes stég nyúlik be a vízbe, amelyen esténként pincérek szolgálják ki a vendégeket, napközben pedig a soronkövetkező napszúrásra lehet szert tenni. Kilenc előtt valamivel érkeztem, mert nem szerettem volna túl sok UV sugárzást benyelni, és én naív azt gondoltam, hogy ennyire korán majd magányos leszek. Aber nein!

Odaérkeztemkor már bőszen álltak sorba mindenféle idősebb, szénbarna házaspárok, akik a kapuk feltárulása után megvadult módon rohantak, hogy rávessék magukat a szépen rendben tartott füvön várakozó nyugágyakra és székekre. A jelenet alatt kicsit otthon éreztem magam, csak itt nem bottal és cvekkerrel, hanem gumimatraccal és napernyővel felszerelkezett nénik küzdöttek bőszen az ülő- fekvőhelyért. Bejutva, egy kis csellengés után, találtam magamnak én is egy napozóágyat és örömmel töltött el, hogy megszerzéséért nem kellett senkit sem feldöntenem. Sajnos nem mértem fel jól, hogy hová is kellene vonszolnom a kerekekkel mobilabbá tett strandbútort, így az első félórát vacogással töltöttem az árnyékban, majd egy ismételten rossz döntés következtében megdögleni készültem az egyre magasabban járó Nap sugarainak melegétől. Persze úgy tettem, mint aki pont azt szereti, ha folyik róla az izzadtság... Nagyon sok választásom addigra egyébként nem maradt, mert benépesült a gyep, így a helyváltoztatás szóba se jöhetett. A tó vize azonban segített gondjaimon és mindent összevetve igen kellemes három óra jutott osztályrészemül.

A belépő egy napra 8,90 euró, délután egytől két euróval kevesebb. Vannak családi jegyek, meg mindenféle kombinált belépők (lásd honlap). A gyerekeknek egy nagyon helyes homokkal szegélyezett pancsoló tavacskát rittyentettek, amely a gyerekricsajt nem kedvelő látogatóktól viszonylag messze esik. Húsz óráig lehet fürdeni, viszont tizennyolc órától nem kell belépőt fizetni. Este kicserélődik a közönség és megérkeznek azok, akik a tóparton óhajtanak vacsorázni, vagy decens ütemben chill out zenére lerészegedni. Az üzemeltetők rendszeresen szerveznek különböző partykat, és példásan frissítik a honlapjukat, ahol minden információ elérhető. Csak ajánlani tudom. A tömegközlekedők az U6 Siebenhirten-i végállomásától a 207-es légkondisnak tűnő autóbusszal tudnak eljutni a tóhoz.

Képek még itt és itt

Hozzávalók:

1. egy ismerős, aki Mödlingben lakik (Bécs melletti, de már Alsó-Ausztriához tartozó városka, ami a mi Szentendrénk, Telkink és Budakeszink ötvözete. A sétáló utcákat átszeli a patak, szélkakas van a templomtornyon,  pásztorlánykák legelnek a fűben)
2. egy Vespa, amin én még soha, de aztán igen (a bukósisakban megfő az emberlánya feje, viszont a szoknyáját a hőmérséklet kiegyenlítésből a nyakába fújja a menetszél, és a kanyarokban muszáj csendesen sikítani)
3. reggeli az erkélyen, tejhabos kapucsínóval, frissen bevásárolt péksütivel és egy pohár proseccoval, (alkoholt se még soha eddig reggelire, de elgondolkoztató ötlet, meg kell hagyni)
4. ebédre a nemrég megblogolt bio-kertben szedett zöldségek, feta sajttal és egy igéretesen néző (ámde azóta kiderült, hogy svihák) barna szempárral,
5. Ozean-Teich délután, ami egy valójában már egy strand-szerűvé kimunkált természetes tó, náddal, stégekkel, halakkal. (Az Opera mellől 15 percenként indul Guntramsdorfba a Badner Bahn, amellyel a honlapnélküli fürdőző tó megközelíthető. Cím: 2353 Guntramsdorf, Ozeanstraße)

A. barátnőm eljött meglátogatni engem Budapestről és pénteken előre megfontolt szándékkal nekivágtunk a bécsi éjszakának.

Na persze nem hűbelebalázs módra tettük, hanem előzetes adatgyűjtés és tájékozódás után, mert hát voltak igényeink: lehessen táncolni, ne legyen drága, ne érezzem magam eltévedt, kiöregedett mamókának a sok kis pipihusi között, és talpalávalóként ne house-zal meg technóval kínálják meg az ászanákban elgémberedett lábaimat. A kifaggatott ismerősök útmutatásai alapján aztán úgy találtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mert  nincs annyira sok hely, ahová mehetnénk. (Vagy az ismerősöket kell lecserélni egy jobb garnitúrára - de ez még vizsgálat tárgya). A legélénkebben a Jenseits nevű klubot ajánlgatták, de hozzá is tették rögtön, hogy nyáron nem kellene odamennünk, mert túl fullasztó lenne. Ezt tehát kilőttük, a hideg beálltával majd visszatérek rá. A dobogó második helyén a Passage és a Volksgarten végzett, a harmadikon pedig a Take Five. Mivel a Volksgartenbe jár Daniela barátnőm 18 éves fia is, úgy éreztem, hogy ez elég indok arra, hogy előítéletes legyek és ne menjek önként és dalolva olyan helyre, ahol minduntalan múló éveimre emlékeztet a szórakozók életkora, de azt hiszem rosszul döntöttem, de már késő bánat.

Az Urania teraszán elköltött, nagyon finom vacsoránk után csatlakozott hozzánk egy haverom, és elmentünk először a Take Five-ba. A pestiről elég kellemes emlékeket őrzök, így nagyon bizakodva csöngettünk be a lebuj ajtaján, de bizakodásunk nyomban elszállt, amikor az ajtón kidugta a fejét egy morcos, marcona alak és mondta, hogy jöjjünk vissza később. Mit volt mit tenni, elmentünk a Passage-ba, amiről tudtuk, hogy ott aznap csak techno van. Nem is táncolt rá senki, - mi sem. Néha vittek ugyan némi dallamot is a zajba, de nem elégszer, így néhány ital után visszamentünk morciékhoz. Ott addigra már javában folyt az élet, fiatal lánykák kellették magukat jobbára olyan idős férfiaknak, akikről Scorsese szokott filmeket forgatni. Tuti ott volt valahol a Soprano család is, de nem kerestük meg őket, hanem inkább feladtuk eredeti terveinket és hazamentünk aludni.

A Passage-ról azt azért meg kell említenem, hogy minden nap más típusú zene köré szervezik a kollektív italozást, illetve az ezzel járó modern párosodási szertartásokat, és ha jól olvastuk a programfüzetüket, a kedd lett volna a mi napunk. Ha egyszer netán kipróbálnám, mindenképpen megírom majd milyen volt.

Még két hely, ahol nyáron jót lehet hűsölni:

Summerstage: Az U4 Roßauer Lände metrómegállójánál kell leszállni, és a belváros felé mutató irányba elindulni. A Duna-csatorna, valamint a metrókijárat szintjén is vannak éttermek, bárok, amelyek különböző stílusban és ételválasztékkal fogadják a látogatót. A gyerekeknek van ugrálós tombolda, (nyolc perc egy menet), lehet strandröplabdázni és van petangue is. Állítólag ingyenes gyerekfelügyelettel is készültek hétvégenként este öt és kilenc óra között. Rendszeres programjaik vannak (koncertek, művészeti események, borkóstolók), és valahol láttam egy hirdetést is, miszerint 10 euróért még könyveket is lehet kölcsönözni.

Tel Aviv Beach: Az U2 és U4 Schottenring állomásánál található, ha lebaktatunk a Duna csatorna partjára, az Obere Donaustrasse oldalán. Műanyag székek, homok, kékre festett fal, és az elmaradhatatan pálmafák - cserépben. Hétköznap délben nyit (a koktélbár négykor), hétvégén már tíztől ki lehet ülni, de koktélt csak kettőtől adnak. Sajnos éjfélkor mindennap bezár.

Múlt héten hallottam egy tökjót.

Úgy indult, hogy összefutottam valakivel, aki napközben a bankárok öltönyös-nyakkendős életét éli, és elmentünk inni. Beszélgetés közben megkérdezte, hogy nincs-e véletlenül valami jó receptem paprika eltevéshez. (Szegény nem tudta, hogy én úgy megutáltam gyerekkoromban a befőzéssel járó melót, koszt és azt, hogy anyám olyankor nem ért rá velem játszani, hogy mindent elfelejtettem, amit kislánykoromban az eltevés, lekfárfőzés és befőttkészítés folyamatai alatt tanultam). Kérdeztem tőle, hogy a gazdasági válság miatt esetleg áttért a zöldségtermesztésre? - és kiderült, hogy nem amiatt, nem áttért viszont termeszt. Ráadásul bio zöldeket.

Van ugyanis egy jó nagy darab földbirtok Mödling közelében, amelyen a kertészet iránt fogékony városlakók bérelhetnek 40-60-80 négyzetméteres parcellákat, amelyet a biológiai gazdálkodás szabályai szerint előkészítenek és bevetnek. A bérlőnek a dolga a gyomlálás, az öntözés meg az egyéb növényápolással kapcsolatos teendők, és ugye az, hogy szépen hazavigye, ami nőtt neki a kertjében. Az ismerősömnek 40 négyzetméteres parcellája van, azon 20 sor ágyás. 15-be vetettek neki 15 féle zöldséget és fűszernövényt, a maradék ötbe azt ültethet, amit akar, de persze csak bio minőségben. Igény esetén részt vehet oktatáson, továbbképzésen, de ha akarja teljesen magára is hagyják.

Az érdeklődők ősz és tavasz között igényelhetnek földet, és időjárástól függően körülbelül április végén kezdhetik meg a kertészkedést, ami úgy október végéig folyik. Évente változnak az előrevetett zöldségek, és a kertészettől be lehet szerezni millióféle palántát. Paradicsomból harminc fajtájuk van, de kínálnak például articsókát is és persze virágokat is lehet ültetni.

Teljesen belelkesedtem. Ha jövőre is Bécsben leszek, én is beállok  biozsellérnek.

Képek és weboldal: www.selbsternte.at

A Falter nevű újság, egy oldalas cikket szentelt annak a szerintem is örömteli hírnek, hogy végre lefordították németre Ottlik Géza Iskola a határon című könyvét. A Fordító Charlotte Újlaky, az utószót pedig Eszterházy Péter (ki más?) írta a könyvhöz. Ára 32,90 euró.

Szintén újságból értesültem egy érdekes kezdeményezésről, amelynek keretében, az osztálytermen belül szobabicikliket állítottak fel és a srácok azon tekernek tanítás alatt, naponta egy órányit. A viszgálatok kimutatták, hogy az ilyetén biciklizés javítja a tanulási eredményeket és csökkenti az agressziót. Egy év múlva, a bicikliző osztálybeli gyerekek sokkal jobban tudtak koncentrálni, mint a kontrollcsoport nebulói. Engem érdekelne az is, hogy akkor milyen eredmény születne, ha a tanerők is kerekeznének.

Olcsó szálloda Bécsben: tegnap Rolfingról jövet elmentem egy szálloda mellett, amire az volt kiírva, hogy szobák 24 Eurótól. A honlapja ugyan más mond (30 euró) de a belvárosi árakhoz képest még ez is jutányos. Mondjuk elég messze van a centrumtól, de 43-as villamos 25 perc alatt elvisz oda és onnan már csak 5 perc séta. A környék gyönyörű, zöld és jó levegőjű. A keresőkifejezésekből úgy láttam igény van ilyen információra is. Honlap itt.

Egy 500 embert a fagyizási szokásairól megkérdező kutatás eredményei szerint minden tizedik Bécsi naponta eszik fagylaltot, minden második pedig legalébb hetente egyszer. A legkedveltebb íz a vanília, és utána (sose találnátok ki) a csokoládé következik. - Na, hogy most már ezt is tudjuk, nem halunk meg hülyén.

Három hete szívózik velünk az időjárás a Császárvárosban. Egy napon belül képes háromféle hőmérsékletet produkálni és minden nap esik. Ma reggel is negyed hatkor felkelek, és rögtön éreztem, hogy valami nem stimmel. (Azonkívül persze, hogy cseszett álmos voltam). Az ablakon túli világ szürke volt, amolyan télen nulladik óra típusú szürke: a fákat cibálta a szél és sikkantva húztam be a kezemet a kinyitott ablakból, mert olyan hideg volt odakint. Ott nagyon vágytam rá, hogy valaki elküldjön melegebb éghajlatra, annyira elkeseredtem. Az előző este kigondolt nyári outfit egyből felejtős lett, felöltöztem hát szépen őszre hangolva: melegen, rétegesen. S tudván, hogy London idén nyáron Bécsnek kölcsönözte ki időjárását, semmi jóra nem számítottam a kapun kilépve.

És mennyire igazam lett. Már az első sarokhoz érve eleredt az eső, s amíg az esernyőből, a táskámból, a jógacuccos szatyromból, valamint a hosszú kardigánomból alkalmilag összeállt amatőr Laokón csoport próbált meg fogást találni rajtam, fáztam, eláztam, anyáztam. El lehet képzelni milyen lelkesen bandukoltam a jógastúdió irányába, és milyen sok energiát éreztem magamban az előttem álló kétórás mozgássorozathoz... Eddig, ha már lakáson kívül voltam, nem volt többé kérdés, hogy megyek-e jógázni, ma azonban még a metrólejáratnál is győzködte a bal vállamon ülő Piedone a jobb vállamon kecsesen lábat (j)lógázó Ónodi Henriettát, hogy jobb lesz nekünk hazamenni aludni. És Henrietta szinte beadta a derekát!!! Még jó, hogy jött a metró és szaladnom kellett, hogy elérjem.

A mai jógázás igen dicstelen megoldásokat tartalmazott... olyan voltam mint egy doboz hamisított kínai legókocka, amelyeket mind összerakni mind pedig szétszedni hatalmas erőfeszítésekbe kerül.  Mindennek a tetejébe hét órakor vidoran kisütött a Nap, és felszárította a hajnali eső nyomait. Na persze a cipőm maradt ugyanolyan hideg és vizes, mint ahogyan levetettem.... viszont pompásan ellensúlyozta a pipától gőzölgő fejem hőmérsékletét.

Mondhatnám úgyis, hogy Schanigarten, de hát az nem szép szó. Ennél már az idétlen kiülős jelző is jobb. Egy kicsivel.

A jó idő beköszöntével Bécsben is jobban szeretnek a népek szabad térben kvaterkázni, ezért egyre másra szaporodnak a járdára kitett székek és asztalok, ahol a vendégek kapnak a rendelésük mellé egy kis porral kevert benzingőzt is gratis.

Vannak persze olyan helyek, ahol hasonló feltétet nem szervíroznak. Ilyen például az az öt vendéglő / bisztró / borozó amely kétszáz pályázó étteremből nyerte el a "Golden Schani' (a legszebb szabadtéri asztalokkal üzemelő vendéglátóhely) díját. A zsűri egy építészből, egy várostervezőből, egy közgazdászból, Bécs Gazdasági Kamarájának elnökéből és a Sommerfestért felelő osztály vezetőjéből állt. Íme a nyertesek listája öt kategóriában:

Fiatalos és trendi: Volksgarten Pavillon, 1010 Wien
Magaslati: Terrasse am Kahlenberg, 1190 Wien
Hagyományos kertvendéglő: "Gasthaus zu den 3 Hacken", 1010 Wien                              Zöldövezeti: Heuriger Edlmoser, 1230 Wien
Nemzetközi: Wein Bistro im Palais Coburg, 1010 Wien

Úgy határoztam, hogy a nyarat az önfelújítás jegyében fogom eltölteni, és a nyaralásra szánt pénzt különféle terápiákra fordítom. Eleve van egy hosszabb ideje idegesítő hideg göböm, ami lassan, de biztosan növekszik. Aztán van ugye a jóga, amely majd minden nap szembesít azzal, hogy mi hogyan szűk, merre merev és mennyire asszimetrikus az erre az életre kibérelt porhüvelyemben. Végül, de nem utolsó sorban pedig kimerülni éreztem az energiáimat, így a tettek mezejére léptem.

Kezdtem azzal, hogy elmentem egy kínai doktornőhöz, aki a tradicionális kínai orvosláson belül a gyógynövények nagy ismerője. A várótermében kiderült, hogy viszonylag ismert valaki, mert egy dosszié telis tele volt a vele készült interjúkkal, meg 'az orvos válaszol' típusú cikkekkel. A vizsgálat elején megnézte mindkét csuklómon a pulzusomat, majd elkezdett kérdezni, és minden egyes kérdésével beletrafált a tüneteimbe. Közben őrült módon jegyzetelt, három oldalt teleírt, majd adott egy címet, amelyen másnap felvehettem a külön nekem összekutyult gyógyszert. 7 kapszula reggel és vacsora előtt, három kis bogyó pedig ezen étkezések után. Mondta még, hogy jó lenne, ha nem innék alkoholt, kávét, tartózkodnék a tejtermékektől, az édes, hideg és csípős ételektől, meg a sok sótól. Ja és nem jó, ha reggelire csak gyümölcsöt eszem... - na azóta kihívás a reggelizés.

Ha már ott voltam, bejelentkeztem a doktornő kollégájához, aki viszont akupuntúrás orvos. Igen szimpatikus figura, olyan, akit a legszívesebben elhívnék sörözni, szóval bizalommal fordultam felé. Egy nagyon rövid beszélgetés után egyből belémállított egy tucat tűt, aztán magamra hagyott egy órára. Régen aludtam ilyen jól. Arról álmodtam, hogy egy akupunktúrás rendelőben fekszem, lábamban tűk.. - Azóta már voltam nála vagy ötször, mindig reggel hétre járok hozzá aludni, és a múlt héten meglepődve tapasztaltam, hogy a göböm határozottan kisebb lett. A tűszúrások érdekesek egyébként: mindig máshová kapom őket, és vannak olyanok, amelyeket meg sem érzek, míg mások kellemetlenül fájnak kb. 3 másodpercig. De nem bánnám azt sem, ha ennél is jobban fájna, mert az eredmény igen meggyőző, igaz: valószínűleg a gyógynövényeknek is köszönhetően.

A felújításom harmadik pillére pedig az úgynevezett Rolfing terápia, amelyen eddig csak egyszer voltam, de azóta olyan dolgokat is meg tudok csinálni a jógázás közben, amelyek eleddig a lehetetlen kategóriába tartoztak. Erről majd írok bővebben is, de most vár a gyár.

B-vel az utóbbi időben - legnagyobb örömömre - igen sokat levelezünk:

Én: Olyanok vagyunk vazze, mint Goethe meg Schiller. - Te melyik akarsz lenni?

B: Drága, Johann, nem igazan ertem, mire celzol.
   ölel a te
   Friedrich-ed

Mióta Bécsben élek, többször is belefutottam olyan újságcikkekbe, amelyek arról szóltak, hogy megtiltsák-e az evést a tömegközlekedés járművein. Jól meg is hökkentem, mert sosem értettem, hogy mi a baj azzal, ha olyan étel szagát érezzük valahol, amit nem mi eszünk, de valószínűleg egyénként szoktunk enni. Már csak abból is kiindulva, hogy praktikus okok miatt ugye az ember nem eszik buszon párolt karfiolt, nem csomagolja elő a villamoson a hagymás heringet (mert ezek tényleg erősen illatoznak, bár attól még ugyanúgy ennivalók), szóval maximum szendvicseket, hotdogot, péksüteményt vagy hamburgert tol az arcába, miközben utazik. Aztán kiviláglott, hogy igazán nem  a szaggal volt a bajuk, hanem az étkezésből kifolyólag keletkező kosz idegesítette őket.

(Miért nem zavarja őket inkább a zenével utazók fülhallgatóiból kimorajló, kisistergő monoton zaja? - én ettől tudok falra mászni)

Ma aztán kiderült, hogy nem tiltják be a nyilvános gurulva táplálkozást. A közlekedési vállalat felmérést végzett és megkérdezett harminc ezer éves bérlettel rendelkező utast arról, hogy mi legyen a kajálókkal. A válaszolók csupán hatvan százaléka volt a dolog ellen, így marad minden úgy ahogy volt. Más döntés született volna, ha legalább nyolcvan százalék morgott volna, de nem voltak elegen. Azért indítanak majd ősszel egy felvilágosítókampányt, amelyben önmegtartóztatásra buzdítják az utazókat és biztos ami biztos növelik az állomásokon kihelyezett szemetesek számát.

Még tavasszal, amikor véletlenül hétvégére esett a nyári időjárás, felkerekedtünk Bettyvel, plusz mindkettőnk gyerekével, hogy hajózkázzunk egyet Bécsben. A helyszín az Alte Donau, azaz az "Öreg Duna" volt, ami a Dunának az egyik holtága és a bécsiek előszeretettel járnak oda strandolni, víz mellett étkezni, vizibiciklizni meg ahogy mi is: csónakázni.

Elöször azt hittem, hogy majd összekötjük a kellemest a hasznossal, azaz növesztünk némi karizmot az evezőknek hála, de aztán ilyesmire nem kerül sor, mert annál a kölcsönzőnél, ahova végül is egy kisebb eltévedés után megérkeztünk, csak elektromos hajók voltak akkor. Mivel a hajóbérlésen túl éttermet is üzemeltetnek ugyanitt, sajnos megebédeltünk náluk. (Itt és most ígérjétek meg, hogy soha nem fogtok odamenni enni! Borzalmas volt.) Még szerencse, hogy a vízen töltött két óra elfelejtette velem az ebédet.

Hajóhoz úgy lehet különben jutni*, hogy leadunk egy fényképes igazolványt, amiért cserébe kapunk egy később visszaszolgáltatandó cetlit.  Onnantól pedig, hogy csónakban ül az ember, feltárul Bécs egy másik arca. Jó hosszan lehet siklani a vízen, nincsenek kijelölt határok, hogy meddig lehet menni, vannak viszont elágazások, amelyek végén csuda nyugis kis öblöket lehet találni. Ezekben megtudhatjuk, hogy vannak vízparti házak is a Császárvárosban. A környéket nyugalom és derű lengi be, ám túlságosan elandalodni azért nem lehet, mert mindenféle tudásszintű szörfösök és vitorlások bukkannak fel bizonyos rendszerességgel, és némelyikük (rémült) szemében, (valamint manőverén) pontosan látható volt, hogy ha mi nem oldjuk meg az ütközés elkerülését, akkor ő bizony nem fogja tudni. Rajtuk kívül érdemes számolni még olyan vizibiciklikkel amelyeken fürtökben lógnak az egymásnak imponálni próbáló, s ezért a külvilágra kevés figyelmet fordító tinédzserek.

A motoros csónakon magán egy kétállású kapcsoló, meg egy kormány jelenti a technikát, illetve gondos kezek evezőket is elhelyeztek a 2-3 személyes alkalmatosságban arra az esetre, ha lemerülne a hajó aksija. "Sebesség" az egy van, kb. olyan mértékű, hogy egy tempósabban sétáló ember simán lépést tarthatna a hajóval.

A parton egymást váltogatják a hihetetlenül szűk telkekre épített sufniméretű vityillók, amelyek mindenféle stílusban és állapotban szegélyezik a partot. A minimalistán felújított az egyik véglet, a lerobbant mézeskalácsház pedig a másik. Természetesen egytől egyig saját partszakaszuk van, de annyira szűk területet birtokolnak, hogy egy elszabadult fűnyíró könnyen a vízben végezheti, elektromos ütést mérve a part mellett megbújó kacsákra.

A fentieken túl éttermek és kisebb hajókikötők színesítik a látványt. Hajókölcsönzők és vendéglátóipari egységek weboldalai itt, (érdemes előre lefoglalni a hajókat a kívánt időpontra), az idei nyár programjai pedig itt található. Jövő kedden, a következő telihold napján minden kölcsönző meghosszabbított nyitvatartással várja a romantikázni vágyókat. 

* Ha jól emlékszem 9 euró volt egy órára a csónak, de lehet, hogy hét. Sajnos nem emlékszem pontosan.

Azzal együtt, hogy Bécsbe való megérkezésemkor már bírtam néhány nagyon kedves benn(és-kinn)szülött barátságát, nemegyszer elkapott a vágy, hogy bővítsem az ismerőseim körét, azaz modern szóval élve tovább építsem a netwörkömet. Ebbe beletartozik természetesen az ellenkező neműekkel való ismerkedés vágya, de nem feltétlenül csak ez. A kérdés persze rögtön adta magát: hogyan és hol? Nem vállalkozom ehelyütt a téma teljes és végleges körüljárására,a kimerítésére meg pláne nem, de néhány tippet leírok ide, mert ahogyan észrevettem a blogom, még a maga hosszú szünetes állapotában is, nem egy, ideszakadt magyar olvasmánya lett.

Elsőként is akármilyen vicces, el lehet kezdeni blogot írni. Nekem a blogomnak köszönhetően sikerült eddig nagyon kedves és érdekes emberekkel megismerkedni, aminek hála további találkozásokra is sor került. A téma tényleg az utcán hever, én sem teszek mást, mint hogy hétköznapi felfedezéseimet megosztom, s ugye ahány szempár, annyiféle Bécs. Azzal az ötlettel is szemezek, hogy egy biztosabb némettudás birtokában (amely az idő előrehaladtával szépen alakul) németül is kezdek egy blogot, amely viszont azoknak szólna, akik német nyelvterületről mennének Magyarországra. És igen: nem haragszom, ha valaki lenyúlja ezt az ötletet.

Másodikként ajánlom a párkereső oldalakat. Eleddig hármat próbáltam ki:

• www.parship.at, drága - 130 euró egy negyedévre -, és leginkább párkeresésre koncentrál. Komoly (és jó) pszichológia tesztet töltetnek ki a tagokkal amely után a rendszerük összeveti egymással a népeket és elárulja, hogy ki milyen százalékban passzol a másikhoz. Szofisztikált és nekem egy félnótásnak tűnő figurán kívül nem volt személyesen senkihez szerencsém - ami nem feltétlenül  az oldal hibája. Ami miatt viszont meggyűlöltem őket, hogy mindenféle kérésem ellenére is, heti rendszerességgel küldik nekem az akciós ajánlataikat, amelyek ugyanannyiba kerülnek, de "már csak 5 napig tartanak". Ez a 'köcsög spammer' stílus nekem ellenszenves
• www.friendscout24.at , itt lehet az ember prémium tag, amelynek az ára annál olcsóbb, minél több hónapra fizeti magát előre az ember. Féléves bérlet esetén 20 euró egy hónap, fényképes havi bérlet harmincér kapható. A merítés igen nagy, mert a németek is rájárnak az oldalra. Be lehet állítani, hogy hány km sugarú körben lakó tagokat dobjon ki a rendszer. Vannak benne automatizált megkeresések és válaszok, viszont a tagdíjat nem fizetők csak korlátozottan ismerkedhetnek
• www.lotuscafe.de ide az ezoterikus érdeklődésű emberek járnak. Kicsi a taglétszám, viszont sokkal kulturáltabban és kedvesebben érintkeznek egymással a népek, illetve csuda dolgokra lehet találni. Én pl. cheteltem egy kommunában élő némettel, aki igen érdekes dolgokat mesélt erről az életformáról. Ezen az oldalon van nagyobb esély arra, hogy nők nőkkel ismerkedjenek, anélkül, hogy leszbikusnak néznék őket. (A leszbikussággal nincsen baj, csak ha az ember buli-barátnőt keres, hajlamos zavaró tényezőként venni a szexualitásra irányuló tévhiteket). Az árára nem emlékszem, de nem volt drága.

Harmadik, (általam eddig még csak fontolgatott, de ki nem próbált ötlet) a tánciskolákba és főzőtanfolyamokra való eljárás. Nem olcsó mulattság, de cserébe megtanulunk salsázni, vagy főzni. A latin táncokat érdemes a Floridita-ban indítani, ahol egyébként jó kis koncertek is vannak. Meg koktélok.

A negyedik javaslat az expatok által fentartott oldalra való bejelentkezés és az általuk szervezett programokon való részvétel. Itt mondjuk garantáltan nem fut össze igazi osztrákokkal a Bécsben lézengő magyar, és kell az angoltudás, de itt is lehet számítani arra, hogy az ismerős bemutat valamelyik ismerősének, aki lehet talán éppen osztrák is.

Ötödikként lehet kirándulni menni ismerkedni vágyók szinglikkel. Én még nem próbáltam, de többször láttam a Falter nevű újságban a részvételre buzdító hirdetésüket. Weboldalukat itt lehet elérni

Daniela szerint működik még az a kőkorszaki módszer is, hogy az ember minden pasi szemébe belenéz az utcán és a szimpatikusakra mosolyog is. Ő például így akasztott le egy svájcit az Albertinában. De én ettől idegenkedem, mert egyrészt nem szerepel benne az internet, másrészt pedig ha ezt eddig nem tanultam meg, akkor valószínűleg ezután se fogom.

Vannak még csodák, újra itt. Köszönöm az érdeklődő emaileket és szóbeli rákérdezést - meglátjuk meddig tart a lelkesedésem és főleg: a mondanivalóm. Ez utóbbival lesz talán több gond, mivel az utolsó bejegyzés óta eltelt időben inkább belül éltem.

Vicces volt ránézni a látogatói statisztikára, kb tökmindegy, hogy írok-e vagy sem: szinte ugyanannyian olvasták az oldalakat, mint amikor még rendszeresen írásbeliztem. Google a mi barátunk.

a bátorság nem az, hogy az ember nem érez félelmet, hanem az, hogy nem engedi, hogy a félelem bejöjjön az életébe. Ezt pedig gyakorlással lehet elérni

Kezdjük az egyébbel, mert az rövid (mármint nekem megírni). Ezen a linken találtok pár bécsi programot a következő hónapokra. Persze nem tettek bele minden érdekeset, így aztán alant még egy:

A Bécsi közművek éjszakája: - ahogyan a nevében is benne van, a város különböző, általában a nagyközönség által nem látogatható - közműveit lehet április 25-én és 26-án meglátogatni. A Ringturmtól ingyen buszok szállítják a kiváncsi népeket a helyszínekre. Az első este negyed hatkor indul, az utolsó hajnali fél háromkor. Háromféle útvonal lesz, a buszok 15 perces intervallumokban követik egymást. Látogatható lesz az osztrák BKV (Wienerlinien) metrós főhadiszállása meg a nem metrós is, a gázművek (Wien Energie Gasnetz), a simmeringi erőmű (Wien Energie Kraftwerk Simmering) és a Zentralfriedhof (Központi temető) (?).

Lesznek mindenféle programok és természetesen be lehet tekinteni a kulisszák mögé. A temetőben például bemutatják a legszebb temetéseket (multimédia), megtekinthető a koporsómosó és próbafekvésre is lesz mód, de ez utóbbi persze csak koporsókra értendő, urnára nem.

"Április van, sok teendő nincs; az erkélyről lenézve megállapítom, hogy minden ugyanúgy megy tovább, mint márciusban vagy februárban. A Plaza de la Revolución dominánsan terpeszkedik lakásunk szomszédságában, s megcsonkított nyalóka formájával bármely gyereket megijesztene.Velem szemben a Mezőgazdasági Minisztérium tizennyolc emeletes hangyabolya emelkedik. Mérete fordítottan arányos hasznával, s távcsövemen keresztül láthatom üres irodáit, törött ablakait. A minisztériumi negyedben lévő lakásomból kérdőn nézegethetem azokat a magas épületeket ahonnan az egész országra érvényes direktívák és határozatok születnek. A lencse beállítása közben arra gondolok „hogy ha ők megfigyelnek engem, akkor én is megfigyelem őket”. A kék messzilátómmal végzett inspekciózásból persze nem sok hasznom származik, de a tétlenség érzését kicsit enyhíti ebben a jugoszláv típusú kaszárnyában, ahol lakom.

Vannak napok, amikor mindig csak pont annyi történik, ami egy mondatnak hosszú, posztnak meg kevés. Ilyenkor születnek az olyan bejegyzések, mint ez.

Úgy hat-hét hete lett egy tipikus fájdalom a hátsóm jobb oldalában, amely kétségkívül a jógázás következménye. Olyan érzés, mint amikor az embernek begörcsöl a lába, csak az egy percen belül elmúlik, ez meg itt nem múlt, illetve nem a lábujjak környékén tanyázott. Fájt szinte mindig, járás, ülés, és gyakorlás közben és idővel még magára vette a tikkelés ritmusát is. A pimasz kis nyillaló érzés úgy vélte, hogy nagyszerű otthonra lelt a jobb fenékcsúcsom környékén... Először azt hittem izomláz, de az ugye csak pár napig tart, szóval ki kellett zárnom a tejsavfelhalmozódás lehetőségét. De akkor meg mér'? Ma aztán, miközben a Youtube-on a különböző ászanák fortélyait oktató filmecskéket nézegettem, rátaláltam egy olyanra, amelyből megtudtam, hogy a sejhajom jobbfelén lakó fájdalom a "jógafenék" (yoga-butt) és már tudom is, hogy mit kell máshogy csinálnom ahhoz, hogy végre új albérlet után nézzen.

- - -

Tegnapelőtt hazafelé menet a járda szélén egy fiatal pár a tavasz ünneplésének jegyében már-már botrányos csókcsatába bonyolódott. Olyan lelkesen és szenvedélyesen merültek el egymás szájában, mintha fizették volna őket érte. Éppen akkor értem oda, amikor egy kb. tízfős japán turista-csapat csámpázott el mellettük, akik először nem akartak hinni a szemüknek, majd illedelmesen egyesével elszégyellték magukat. Miután ezt a kötelező kört letudták vihogva mutogatni kezdték egymásnak a szájon át összenőtt párt. Mindeközben persze haladtak tovább az utcán, úgyhogy egy idő után már mindegyikük hátrafele ment, hogy egy nyálcsöppnyit se veszítsen el a látványból.

- - -

Tegnap este meg a metrótól hazafelé bandukolva, az útbaeső indiai boltból kivágódott elém a tulaj (lásd lesből támadó ruhaszárító kötél) és hevesen győzködni kezdett, hogy azonnal vegyek tőle mangót, mert nézzem meg milyen friss. Már éppen léptem volna el tőle, amikor megsajnáltam. Az volt az érzésem, hogy aznap szinte semmit se adott el és én vagyok az utolsó reménye, szóval bementem hozzá mangóért. Az ember mindeközben folyamatosan hadart nekem és elkezdte a bolt portékáit egyesével a figyelmembe ajánlani, szóval tettem a kosaramba füstölőt, fűszereket meg még okrát is (magam sem tudom, hogy ez utóbbit miért). Elég nehezen szabadultam az embertől; akkor sikerült elhallgattatnom, amikor indiaiul (hinduul?) mondtam neki, hogy köszönöm. Ezen eltátotta a száját én meg kislisszoltam a boltból. Ha nem tanultam volna meg ezt a szót a jógázásnak hála, még mindig az üzletben ácsorognék.

Még egy hónap és érettségizik a gyerek nyitnak a bécsi strandok. Május 2-ára várható, hogy feltárulnak Bécs város szabadtéri strandjainak kapui. Egy újságcikkben olvastam, hogy már javában készülnek a nyitásra, például belülről is kitakarítják az összes öltözőszekrényt. A cikkről aztán eszembe jutott egy két évvel ezelőtti strandolásom, amelyből pont az öltözőszekrények hiányoztak...

Egy itteni barátnőmmel kitaláltuk, hogy a nyári meleg elől legjobb lenne víz mellé menekülni. Egy közös ismerős tanácsára Lobau felé vettük az irányt, amelyről csak annyit tudtunk, hogy természetes tava van, amely vadregényes, de nagyon kellemes. Kicsit ki kellett autózni hozzá a városból, s a kapott eligazítás úgy szólt, hogy az út mellett tegyük le a kocsit, majd egy tíz perces erdei séta után után simán meg fogjuk találni a vizet. Kitáblázva nincs, de lesz erdei ösvény és csak követni kell az embereket, vagy kérdezősködni náluk, ha netán elbizonytalanodnánk. Ez utóbbi aztán be is következett, amikor hamarosan szembejött velünk egy hosszú szőke hajú erdei tündér girnyó csávó talpig Ádámkosztümben (mínusz fügefalevél). Sem követni nem támadt kedvünk, sem pedig nála kérdezősködni, inkább meneteltünk rendületlenül az ösvényen és igyekeztünk úgy pukkadozni a röhögéstől, hogy a ledér öltözetű erdei jelenség ne hallja meg. Nemsokára azonban nem röhögtünk többet, mert egyre több, ugyanilyen ruházatú ember tűnt fel a fák között, és hamarosan mi ríttunk ki közülük. 

Kedves jó ismerősünk elfelejtette velünk közölni, hogy a tó igen népszerű a naturisták körében, akik jó sokan voltak egyébként. 

Helyet csak a tavat megkerülve találtunk magunknak, de megérte a gyaloglást. Jobbra egy meztelen pasi gitározgatott - igen jól -, távolabb gyerekek pancsoltak, a szomszédunkban egy baráti társaság kártyázott.

A végén egész idilli délután kerekedett az egészből. A kezdeti feszengés után már vígan úszkáltunk a kacsákkal, akik szemérmesen, tollazatba öltözve tűrték a jelenlétünket.

Ha valaki kedvet kapott volna, akkor erről az oldalról tájékozódhat a megközelítést illetően.

A hat tízkor induló vonatot tréfás kedvű emberek állítják össze, és akkor szépen fogalmaztam.

A járat Budapest érintésével szállítja a népeket Bukarestből  Bécsbe, s mivel az út hosszú, a vonatot leginkább hálókocsik alkotják. A magyarországi felszállók miatt azért mindig beszúrnak fülkés vagy termes vonatokat is, de nem ám előre kiismerhető módon. Néha legelőre, néha hátulra, de olyan is volt már, hogy középre. Bájos kép hajnalok hajnalán, amint a Kelenföldre befutó szerelvény mellett mindenféle korú és poggyászú emberek szaladnak azoknak a kocsiknak az irányába, ahol ülni lehet. Mivel a vonat hossza sem konstans, - néha tizenöt kocsit húz a mozdony, máskor meg csak ötöt -, lehetetlen előre megtippelni, hogy hova álljon az ember a cseszett hosszú peronon. Ma szerencsém volt és bejött a tippem, de múlt héten elöl várakozók hátulra fuss!-t kellett játszani. Gurulós bőrönd a kezemben, laptop a hátamon, női táska sok fontos nehéz holmival a vállamon, nyúlcipő a lábamon. Még néhány ilyen iramodás és simán felvesznek az Idegen Légióba, olyan edzett leszek.