Nyári tatarozás

2009.07.06. 12:22 nemsissi

Úgy határoztam, hogy a nyarat az önfelújítás jegyében fogom eltölteni, és a nyaralásra szánt pénzt különféle terápiákra fordítom. Eleve van egy hosszabb ideje idegesítő hideg göböm, ami lassan, de biztosan növekszik. Aztán van ugye a jóga, amely majd minden nap szembesít azzal, hogy mi hogyan szűk, merre merev és mennyire asszimetrikus az erre az életre kibérelt porhüvelyemben. Végül, de nem utolsó sorban pedig kimerülni éreztem az energiáimat, így a tettek mezejére léptem.

Kezdtem azzal, hogy elmentem egy kínai doktornőhöz, aki a tradicionális kínai orvosláson belül a gyógynövények nagy ismerője. A várótermében kiderült, hogy viszonylag ismert valaki, mert egy dosszié telis tele volt a vele készült interjúkkal, meg 'az orvos válaszol' típusú cikkekkel. A vizsgálat elején megnézte mindkét csuklómon a pulzusomat, majd elkezdett kérdezni, és minden egyes kérdésével beletrafált a tüneteimbe. Közben őrült módon jegyzetelt, három oldalt teleírt, majd adott egy címet, amelyen másnap felvehettem a külön nekem összekutyult gyógyszert. 7 kapszula reggel és vacsora előtt, három kis bogyó pedig ezen étkezések után. Mondta még, hogy jó lenne, ha nem innék alkoholt, kávét, tartózkodnék a tejtermékektől, az édes, hideg és csípős ételektől, meg a sok sótól. Ja és nem jó, ha reggelire csak gyümölcsöt eszem... - na azóta kihívás a reggelizés.

Ha már ott voltam, bejelentkeztem a doktornő kollégájához, aki viszont akupuntúrás orvos. Igen szimpatikus figura, olyan, akit a legszívesebben elhívnék sörözni, szóval bizalommal fordultam felé. Egy nagyon rövid beszélgetés után egyből belémállított egy tucat tűt, aztán magamra hagyott egy órára. Régen aludtam ilyen jól. Arról álmodtam, hogy egy akupunktúrás rendelőben fekszem, lábamban tűk.. - Azóta már voltam nála vagy ötször, mindig reggel hétre járok hozzá aludni, és a múlt héten meglepődve tapasztaltam, hogy a göböm határozottan kisebb lett. A tűszúrások érdekesek egyébként: mindig máshová kapom őket, és vannak olyanok, amelyeket meg sem érzek, míg mások kellemetlenül fájnak kb. 3 másodpercig. De nem bánnám azt sem, ha ennél is jobban fájna, mert az eredmény igen meggyőző, igaz: valószínűleg a gyógynövényeknek is köszönhetően.

A felújításom harmadik pillére pedig az úgynevezett Rolfing terápia, amelyen eddig csak egyszer voltam, de azóta olyan dolgokat is meg tudok csinálni a jógázás közben, amelyek eleddig a lehetetlen kategóriába tartoztak. Erről majd írok bővebben is, de most vár a gyár.

 

Szólj hozzá!

Címkék: személyes

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása