Három hete szívózik velünk az időjárás a Császárvárosban. Egy napon belül képes háromféle hőmérsékletet produkálni és minden nap esik. Ma reggel is negyed hatkor felkelek, és rögtön éreztem, hogy valami nem stimmel. (Azonkívül persze, hogy cseszett álmos voltam). Az ablakon túli világ szürke volt, amolyan télen nulladik óra típusú szürke: a fákat cibálta a szél és sikkantva húztam be a kezemet a kinyitott ablakból, mert olyan hideg volt odakint. Ott nagyon vágytam rá, hogy valaki elküldjön melegebb éghajlatra, annyira elkeseredtem. Az előző este kigondolt nyári outfit egyből felejtős lett, felöltöztem hát szépen őszre hangolva: melegen, rétegesen. S tudván, hogy London idén nyáron Bécsnek kölcsönözte ki időjárását, semmi jóra nem számítottam a kapun kilépve.
És mennyire igazam lett. Már az első sarokhoz érve eleredt az eső, s amíg az esernyőből, a táskámból, a jógacuccos szatyromból, valamint a hosszú kardigánomból alkalmilag összeállt amatőr Laokón csoport próbált meg fogást találni rajtam, fáztam, eláztam, anyáztam. El lehet képzelni milyen lelkesen bandukoltam a jógastúdió irányába, és milyen sok energiát éreztem magamban az előttem álló kétórás mozgássorozathoz... Eddig, ha már lakáson kívül voltam, nem volt többé kérdés, hogy megyek-e jógázni, ma azonban még a metrólejáratnál is győzködte a bal vállamon ülő Piedone a jobb vállamon kecsesen lábat (j)lógázó Ónodi Henriettát, hogy jobb lesz nekünk hazamenni aludni. És Henrietta szinte beadta a derekát!!! Még jó, hogy jött a metró és szaladnom kellett, hogy elérjem.
A mai jógázás igen dicstelen megoldásokat tartalmazott... olyan voltam mint egy doboz hamisított kínai legókocka, amelyeket mind összerakni mind pedig szétszedni hatalmas erőfeszítésekbe kerül. Mindennek a tetejébe hét órakor vidoran kisütött a Nap, és felszárította a hajnali eső nyomait. Na persze a cipőm maradt ugyanolyan hideg és vizes, mint ahogyan levetettem.... viszont pompásan ellensúlyozta a pipától gőzölgő fejem hőmérsékletét.
