Itt a tavasz, nem fagytam szét a peronon, amikor hat órakor a Dacia Intercity-re vártam Kelenföldön. Ellenben majdnem megfulladtam az aluljáróban, ami lassan, de biztosan olyanná válik, mint egy lerobbant kocsma, ami nyíltszíni vizeldékkel rendelkező átjáróház is egyben. 

A bagó, a pia és az izzadt ember kipárolgásának tömény keveréke teszi próbára az embert, amíg eljut a peronfeljáróig, márpedig a nemzetközi vonatoknak fenntartott 15-ös vágány messze van. Fogyókúrás vállalkozást is lehetne erre a föld alatti járatra építeni, amelyben a diéta résztvevői naponta kétszer komótos lépésekben elsétálnak az aluljáróban oda és vissza, miközben mélyeket lélegeznek. Az éhség és étvágy messze száll. De egy német filmrendező ismerősöm szerint a helyszínt mindenféle változtatás nélkül fel lehetne használni egy zombi-horror forgatásához is. Ugyenmilyenjó?

Először kb három évvel ezelőtt pillantottam meg a Kelenföldi pályaudvart, és a látvány okozta döbbenet majdnem letaglózott. Nem akartam elhinni, hogy amit látok, az valóban az-e, ami. Azóta reménykedem abban, hogy egyszercsak megjelennek az objektumon a felújítás jelei, netán pár helyes dózert küldenek rá. Nem úgy tűnik. Eddig annyi történt, hogy új "pénztár" feliratú táblák kerültek ki a megroggyant falakra és renoválták azt a peront, amelynél a nemzetközi és intercity vonatok állnak meg. Az ideérkező külföldi tehát leszálláskor még azt gondolhatja, hogy egy európai vonatállomásra érkezett, de a lépcső után rájön, hogy mekkorát tévedett.