A múlt hét Pest jegyében telt, amelyből két napot dolgoztam csak, a másik háromra kivettem a tavalyról maradt szabadnapjaimat, hogy különféle hivatalok soraiban fejlesszem állóképességemet, valamint rég nem látott barátokkal beszéljek végre élőben is, ne csak szkájpon.
Ma reggeltől ismét a Császárváros aszfaltját koptatom, amelyet lehet szó szerint is érteni, ugyanis a parkolóban estem egy méreteset: kicsúszott alólam a csizmám sarka, én meg utána. Szerencsére egy magányos pillanatban abszolváltam a mutatványt, így egy bécsi se tudott kiröhögni. A csizmámhoz persze volt egy két keresetlen szavam (mégha nem is a lábbeli volt a hunyó, persze). Az irodában pedig édes bosszút álltam, ugyanis megérkeztek az Amazonról rendelt új csizmáim, amelyekkel aztán felváltottam a csúszós sarkú régieket. Ezzel a tettemmel egyébként kiálltam a hónap bátorság próbáját (sikertelenség esetén hülyeségteszt lenne a neve). Eleddig még sohasem vásároltam látatlanban ruhát vagy cipőt, de mivel a téli leértékelések kínálta vadászmezőkre csak későn vetődtem el, nem találtam már nekem tetsző, rám méretezett csizmát. Némi hezitálás után a virtuális vadászat kipróbálása mellett döntöttem, ahol szintén félárasított vadak cikáztak ide-oda. Még tavaly olvastam egy blogon, hogy a gazdája interneten vette meg az esküvői ruháját, - azért ennél egy pár csizma sokkal józanabb befektetés, nemdebár.
