A Price of Travel weboldal közzétett egy listát, amiből kiderül, hogy Bécsben drágább taxizni mint Párizsban, New York-ban, vagy éppen Melbourne-ben, viszont olcsóbb mint Amsterdamban, vagy Rómában. A felmérés szerint 7 és 10 euróbe kerül egy bécsi átlagfuvar. - Persze minden viszonyítás kérdése. Néha nemcsak a viteldíj összege számít.

Kezdődik azzal, hogy a Császárváros taxisai igen fura szerzetek. Egyészt hozzák magukkal szülőhazájuk vezetési stílusát, másrészt viszont az fuvardíjért gyakran hajlandóak extrákat is adni. Ez hol egy kis esti sarki halálfélelem a kanyarban, hol egy megrázó családtörténet a balkáni háború idejéből, hol meg egy személyre szabott hangosítás.

Ahhoz már hozzászoktam, hogy néhány bécsi a köszönésemből megállapítja, hogy magyar vagyok, de hogy ezt egy pakisztáni taxisofőr tegye, az egy kicsit sok volt. Jobb szeretné az egóm, ha a helyiek legalább párat tippelnének hovatartozásomat illetően, a külföldiek meg kollegiálisan együttérezve kussolnának. De a világot sajnos már kitalálta helyettem valaki, így aztán jobb híján eme tényállás elfogadásának gyakorlásával töltöm napjaim jó részét, több-kevesebb sikerrel: Amikor a múlt héten az utastérbe való becihelődésem után a vezető egy barátságos "jonaphothivanok"-kal köszönt, nagyot nyelve megkérdeztem tőle, hogy ugyan árulja már el: miből jött rá, hogy magyar vagyok. - "Hát a beszédéből" - jött a micimackósan magától értetődő válasz. Én balga barom, tovább nyomozva megkértem, hogy demonstrálja. - (Erre mondják egyes helyeken, hogy "házhoz ment a pofonért") -. Kérésemet követően ugyanis 3 percen át - és ez igen hosszú idő tud lenni-, a sofőr előadott engem. Olyan volt, mint egy speciális tükör, amiben az ember nem a fizimiskáját látja viszont, hanem önnön béna hanglejtésével, kiejtésével meg a többi, torkából kijövő fonetikai végtermékkel szembesül. Borzasztó volt. Így érezhette magát Eliza Doolittle, amikor Higgins professzor először utánozta.

Csak őt nem tették ki a Westbahnhof-nál...