Nem dobom fel és sárga, mi az?

2009.03.04. 13:34 nemsissi

Bármilyen nyelvből menjen is az ember nyelvvizsgára, biztosra lehet abban, hogy a szóbelire való felkészülésének gerincét az úgynevezett témakörök fogják képezni  (az orvosnál, az utazási irodában, étkezés, stb). Gondolom, mindezt azért találták ki, hogy a külföldre vetődött atyámfiai legalább néhány szó erejéig képesek legyenek az adott területen elboldogulni. Anno nyelvtanárnak is készültem, és mindig is izgatott, hogy miképpen lehet a nyelvet úgy átadni, úgy megtanítani, hogy az valóban élő, a gyakorlatban hasznosítható nyelvtudást eredményezzen, és emiatt is voltam elégedetlen sokszor, az akkor még szocialista piacgazdaságban kapható tankönyvekkel; a bennük lévő párbeszédek műviek és unalmasak voltak.

Ma aztán belecsöppentem egy nem szocialista piacgazdaságú témakörbe, ugyanis el kellett mennem a postára csomagot feladni. Weboldalukon kikerestem az irodához kegközelebb eső postahivatalt, a csomagot és az önkéntesen csatlakozó orosz kolleginát a hónom alá csapva, elvitorláztam a pár sarokkal arrébb található intézménybe, ahol aztán újfent megállapíthattam, hogy itt máshogy vannak a dolgok. Például sárgán, de ez csak apró mellékszínszál. Az osztrák posta nem állt meg a levelek és csomagok szintjén, hanem igen erős árukapcsolásba kezdett. Mielőtt a postai alkalmazott közelébe érne az ügyfél, át kell haladnia a "shop"-on, ahol irdatlan mennyiségű és fajtájú irodaszer, képeslap, csomagolóanyag kelleti magát, mellettük műszaki cikkek, mobiltelefontartozékok vehetők el önkiszolgáló rendszerben. Innen lehet eljutni a hosszú pulthoz, ahol aztán a valódi ügyintézés folyik. (Minden posta bank is egyben, az ilyen jellegű ügyeknek külön pultja van).

A sorbanállás közben plazmán tekinthető meg, hogy milyen akciós DVD és CD kínálattal kedveskedik nekünk a sárga hely, de ha ezekhez nincs kedvünk, vásárolhatunk GPS-t is. Ugyanezek egyébként a posta webáruházában is kaphatók, ahol bármelyik újságra is előfizethetünk.

Amikor sorra kerültem próbáltam emlékezetembe idézni a tértivevény szót, de mivel ez nem sikerült, körülírtam, hogy szívesen fizetnék ezért a szolgáltatásért extra pénzt. A postamester meg nézett rám, mint a hülyére, hogy minek, ha úgyis postafiókra küldöm a cuccost amit egyébként a csomagszáma alapján élőben nyomonkövethetek az interneten. De én csak szerettem volna valamennyivel többet fizetni, mert 100 euró értékű küldeményemet biztosítani akartam, de erre meg az volt a válasz, hogy minden csomag alapáron 520 euróra biztosítva van. K.O.-val győzött az osztrák posta, magyar vendégmunkás jobbra el, tátott száját pár perc után már be tudta csukni.

 

Szólj hozzá!

Címkék: posta

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása