Megtudtam, hogy a hétvégén lesz az első Kender Szakvásár Bécsben. Érdekes módon a honlapjuk magyar nyelven is olvasható. Biztos masszív látogatói körre számítanak Magyarországról, amelyet mi sem bizonyít jobban, hogy olyan magyar együttesek is fellépnek, mint a Paso vagy az Irie Maffia.
Hümm... hümm...
Tegnap este végre (újra) elmentem futni, mert már nagyon hiányzott. Kicsit aggódtam, (nem is én lennék, ha nem találnék mindig valami aggódni-valót, innen is látszik, hogy remek nagymama válik majd belőlem) mert sosem futottam még este. A terv az volt, hogy kihagyom az aszfaltos Duna-csatorna mentén húzódó, futásra is alkalmas sétányt, és inkább belegázolok a Práter avarjába. Még tavaly mesélte egy rendszeresen futó ismerősöm, hogy a Práterben a Hauptallee ki van este világítva, így úgy terveztem, hogy akkor majd én oda elfutok és milyen királyság lesz. Aha... - ahogyan azt Jürgen Móricka elképzeli!
A Práter szélén lakom ugye jelenleg, de a széle és a Hauptallee között van azért egy s más. Nappal rét, fák, utacskák és bokrok, éjszaka meg egy nagy sötét és baljóslatú massza.
Azt hiszem megtudtam, hogy hogyan érezhette magát a mesében Jancsi / Juliska / a vándorlegény / a királyfi, stb, amikor "elérkezett egy sűrű, sötét erdőhöz". Csak én inkább passzoltam a sötét erdőben való kujtorgást. (Nem is lett enyém a királylány).
Ma reggel fiúka kolléga viszont megerősítette, hogy de tényleg ki van világítva a Prater Hauptallee, ezért a következő kaland az lesz, hogy megkeresem.
Rábukkantam továbbá egy tök jó oldalra, amelyen minden bécsi futóhely megtalálható, térképpel, kimért távokkal, s mindennel ami egy futónak hasznára válik legyen bennszülött vagy külföldi. Még azoknak a (szórakozó)helyeknek a listája is fel van tüntetve az oldalon, amelyekben a futó hozzájuthat az úgynevezett Running Guide-hoz, hogy az oldal bizonyos információit nyomtatott formában is megtekinthesse és birtokolhass.
Az oldal itt érhető el, de Bécs hivatalos weboldala külön témát szentel a futásnak, és ott még több információ található. Talán egyszer nálunk is lesz ilyen oldal...
Bécs ősszel a szokásosnál is tökösebb várossá változik. Egész évben kapható ugyan sütőtök, de szeptember végére hihetetlen mennyiségben gyűrűznek be az osztrák élettérbe a különböző tökfajták, s nemcsak az élelmiszerüzletekre kell gondolni. A ház lépcsőházi emeletforduló-ablakaiban az obligát szobanövények mellett megjelentek dísznek a különböző színű és formájú tökök, amelyekre valamilyen titokzatos okból vidám arcokat festenek. Először azt hittem, hogy valamelyik lakó élte ki a tökökön az óvodában benne ragadt kreativitást, de aztán döbbenve kellett látnom, hogy az ilyesmit központilag intézik:
Az itt látható képet a mai reggelivadászat során lőttem. Jól látszik, hogy a kamerával nem tudtam befogni az egész tök-kínálatot, ide még legalább 2 sornyi és 2 emeletnyi tököt kell képzelni az kedves blog-látogatónak. Lehengerlő látvány, s nekem ráadásul felér egy környezetóra pótlással is, mivel anno, amikor Cili néni a kabaktermésű növényekről adott elő, nem említette, hogy ennyiféle tökfajta létezik a Sparban.
Az éttermekben egyébként szinte mindenhol tök-heteket tartanak, amelynek keretében az ebben a posztban megénekelt zöldségből készült különféle étkek kaphatók. A sütőtökleves az egyik nagy kedvencem, valamilyen eltévelyedésből létezik itt az a változata, amely tejszínhabbal kerül felszolgálásra, de van tökmagolajos verzió is és az nagyon finom.
Tegnap sajnos egy olyan sütőtöklevest ettem vacsorára, amelyet telenyomtak leveskockával, így sok örömet nem okozott, ám szerencsére bőven kárpótolt a kitűnő társaság.
Jó volt ma bejönni, mert a két kolléganő körbeajnározott és mondták, hogy hiányoztam. Ilyenkor érzi az ember, hogy érdemes betegnek lenni. Viszont tegnap távollétemben valami történhetett, mer az alábbi figura állt a konyhapulton, csak volt beleszúrva néhány fából faragott nyárs:
Kicsit aggódom, mert a főnököm még nincs bent és a fiúka kolléga se tud róla semmit. Lehet, hogy a cég konyhájában elkövetett fogpiszkáló woodoo áldozata lett?
Tegnap este a lakásba megérkezve 20 fokon találtam a termosztátot, ami az anyukámtól kapott szuper pehelypaplannal kivételesen kellemes éjszakát eredményezett. (Köszönet illeti ehelyütt még a főbérlőmmel közösen elfogyasztott vörösbort is).
A hétvégét a betegségen kívül még egy dolog jellemezte, de nagyon: mégpedig az azon való agyalás, hogy melyik lakást válasszam a múlt héten megtekintett kettő közül? Az egyikbe beleszerettem, nem vitás, s csak irdatlan erőfeszítésekkel tudom magam a racionális gondolkodásra rávenni. A lakás ugyanis egy gyönyörű környék, gyönyörű házában van, loftlakás (igaz: nem 400, csak 70 négyzetméter) és minden, de minden tökéletes és szép benne. Elektromos redőny, minimalista konyha és dizájn mindenütt, terasz, amely a Bécsi Erdőre néz, rakodószoba, amelybe benne van a mosógép... Csak akkor leszek kicsit kedvetlen, ha az árára gondolok (a piaci ár 20%-val többet kérnek érte a fent említett nyalánkságok miatt), meg arra, hogy azért messze van a belső kerületektől, illetve az egész pecó loft lévén, egyterű: tehát nem praktikus, ha az ember azzal a kamasz gyerekével akar ott lakni, aki minden tökéletessége ellenére néha hevimetált hallgat. Ez utóbbi persze egy tolóajtó beépítésével orvosolható probléma (mármint az egyterűség, nem pedig a hevimetál), amire a tulaj saját költségén hajlandó is, bár ha egy éven belül kiköltözöm, akkor osztozunk a munkadíjon egy adott arányban.
Ezzel szemben a másik lakás az ötödik kerület bohémebbik felén van (a Naschmarkt egy köpésre található), 30 négyzetméterrel több, de ugyanannyiba kerül mint a másik kégli, s ehhez kapok egy csomó (nagyjából az ízlésemnek megfelelő) bútort is használatra ingyér, egy fullra berendezett konyhát, kamrát, gardróbszekrényt, és 2+2 szobát. A ház inkább ronda, viszont jellegtelen is, ám legalább világos... Anyagilag mindenképpen ez lenne a bölcsebbik megoldás és bizony pont október 1-én esett be a látómezőmbe, amikorra is az Univerzumtól megrendeltem A lakásomat Bécsben.
Nagy szerencsémre mindkét lakás privát, tehát nem kell ingatlanközvetítői jutalékokat fizetni. Jajjmelyiketválasszam??? Miért vagyok ennyire függő attól, ami szép és drága?
A hétvégén nem sok hasznomat látta a világ, főképp a papírzsebkendős dobozaim társaságában ültem a kanapén, de már határozottan a javulás útjára léptem. Szégyenszemre ma kivettem egy nap betegszabit, hogy egy nappal több időt szánhassak a hőháztartásom szervizelésére. Apropó szervíz: elvittem a kocsimat a szak-szakikhoz, hogy pótolnák már a szétrágott kábelt. Először ott akarták tartani az autót, mire autóügyben rám egyáltalán nem jellemző magabiztossággal közöltem, hogy ezt a kábelt még én is kicserélem, nem kéne ezt ennyira bonyolultra venni. A szájukat is eltátották.
Gondolom nem mindennapi látogató lehet egy vörös és dagadt orrú, a látványt tekintve inkább gondoskodásra és szánalomra szoruló nő, aki tudja, hogy milyen alkatrész kell a kocsiba, annak a nevét dadogás nélkül (igaz két tüsszentés között) ki tudja mondani, s még kérkedik is azzal, hogy akár a javítást is elvégzi enkezével.
Nem is tököltek onnantól sokat, még azért megkérdezték, hogy melyik lett szétrágva, s mivel erre már nem tudtam válaszolni, előzékenyen megnézték nekem. A csávó persze kicserélte a kábelt, elfogadta a borravalót és elárulta, hogy a nyest nevű állat szokott ilyet tenni az autókkal. Ők vajon ezt honnan tudják és az ilyesmi miért nem szerepel a KRESZ tankönyvekben?
Innen csókoltatok minden nyestet és csak a jóneveltségem tart vissza attól, hogy ne képzeljem el egytől egyig őket jó meleg, prémes kesztyű formájában.
Sikerült beszereznem egy echte osztrák takonykórt, amitől a fejemben túlnyomás uralkodik, s a szemeim úgy néznek ki, mintha most gyászoltam volna el egy egész falut. És pipa vagyok, mert az egész a nyomorult fűtésen való spórolás miatt van. (Igen, tudom, hogy jó dolgom van és hálás is vagyok ezért és azt is tudom, hogy sokaknak ezen kell spórolni, de itt épp hogy nem kéne, vagy nem ennyire)
A lakás nagy, talán 120 négyzetméternél is több, s szép magas belső terei vannak, tehát el tudom képzelni, hogy nem két fillérbe kerül a gázszámla. De: egyik este megyek ki a szombámból, ami ugye a konyhába nyílik, és ott áll a barátos-főbérlőnőm hálóingben (macis), s várja, hogy felforrjon a víz, kezében egy gumitömlő és remeg mint egy nyárfalevél. Mondom neki, hogy ugyan vennéd már fel a köntösödet! Felvette, majd vacogott tovább. Kérdem, minek a tömlő? Nos a forró vizet abba önti és azzal tér nyugovóra... De a termosztát, az 17 fokon áll, a lakásban jeges szelek süvítenek és én már lassan a komódot is magamra húzom éjjel, hogy ne ébredjek fel óránként a hidegre, pedig vastag pizsamában (cicás) és három takaróval alszom. A gyereke a múltkor a konyhában pufimellényben írta a leckéjét... - normálisak?
Az embernek azért van otthona, hogy abban jól érezze magát, és ha ráadásul fázós is, akkor mi a fészkes fenének nem teszi kellemesebbé az életét? Nem kell télen bikiniben rohangálni a lakásban, valóban fel lehet venni kardigánt, meg vastag zoknit, de azért ez a másik véglet őrjítő.
Tegnap csúnyán kihasználtam, hogy Daniela elutazott 4 napra és feljebb vettem a fűtést. Aztán a gyereke még lefekvés előtt megint levette 17 fokra (erre bezzeg rá tudták nevelni). Mikor hajnali háromkor arra ébredtem, hogy vacogok, én bizony nem teketóriáztam, hanem befűtöttem. Meg fogom kérdezni, hogy mennyivel kerül többe, ha normálisan fűtünk és felajánlom a felét, mert nem óhajtok az elkövetkező hónapban jégcsapokkal kelni és feküdni.
Pöttyös betut tudok, vesszöset nem, mert Daniela mac-jeröl grafomankodom.
Ma délután nagy öröm ért, mivel az asszisztens lányokkal ismét továbbjutottunk a barátkozást illetöen. A szimpi, korombeli elhivott magához lakást nézni, mert lesz egy szabad kégli abban az épületben, ahol lakik és azt ugyan még nem tudom megtekinteni, de ha az övét megnézem, akkor már lesz egy képem a környékröl. Tündérbogár.
A másik meg ugy fejezte ki szimpátiáját, hogy bevett az email-listájára és küldött egy rakat cuki-kisállatos képpel megsulyosbitott körlevelet. Ö meg egy édibogár Sose gondoltam volna, hogy egy ilyen emailnek egyszer még örülni fogok. (Látom egyébként, amint egy ezreddel késöbb az antropologusok elmagyarázzák a kutatásaikban, hogy a huszonegyedik században élö emberek ilyen modon jelezték az ujaknak, hogy immár a falka tagjaként tekintenek rá)
Megnéztem egy lakást ma este is, - nem azt, amire beindultam, hanem egy másikat és nagyon tetszett. Modern, pöpec, elit környék... a tulaj meg teljesen megkedvelt, ezt az engem elkisérö Georg baratom is mondta. Csak még alkudni kell.
Németül...
Körülbelül két hete akadt meg a szemem egy éttermecskén, s ma idejét láttam elmenni, és közelebbről is szemügyre venni, hiszen ebédelni így is úgyis terveztem, a portál ígérte két fogás pedig csábítóan hangzott; friss saláta és leves nekem bármikor jöhet.
A helyet nem is igen lehet étteremnek nevezni, mert ahhoz túl kicsi. Egyterű az egész, összesen 3 asztal van.
A berendezés letisztult, a kiszolgálás mosolygós és gyors, a választék ígéretes, az árak pedig barátiak. Én ma tök-curryt ettem, amelyet kókusztejjel készítettek el és egy halom rizs társaságában egy méretes tálkában szervíroztak. Vannak húsos kaják is, meg persze levesek és gyönyörű saláták, s az adagokkal nem spórolnak. A honlap szerint az étlap folyton változik, figyelembe véve a szezon nyújtotta hozzávalókat és konyhájukban nem használnak sem mesterséges színezéket, sem pedig tartósítószert vagy egyéb kémiai adalékot.
Céljuk, hogy az evésre kevés időt szánó emberek is jót és finomat egyenek, s ahogy az üzletben álló sort elnéztem, eme kitűzésüket minden bizonnyal teljesíthetik.
Egyetlen bánatom az ebédelés alatt az volt, hogy nem kaptam helyett az ablak mellett s így csak az egyik magas asztalhoz tudtam letelepedni, amelynek a padja csúszott, a lábam meg nem ért le addig a rúdig, amelyen kitámaszthattam volna magam, így aztán kihívás volt úgy enni, hogy egy óvatlan pillanatban ne tűnjek el hirtelen az asztal alatt örökre.
Ahogyan azt már egy korábbi bejegyzésben ellkeseregtem, Bécsben nem könnyű lakást találni úgy, ha az ember ki akarja kerülni az ingatlanközvetítőknek fizetendő, három havi bérlettel megegyező, örökre elvesző jutalék kifizetését. Van néhány oldal, amelyen azért lehet böngészni (www.jobwohnen.at vagy a www.privatimmobilien.at ), de az itt található kínálat korántsem annyira bőséges, mint mondjuk a www.findmyhome.at szájton, vagy a DerStandard apróhirdetési oldalán.
Tegnap nagy örömömre találtam egy olyan lakást, amelyre megdobbant a szívem, és amelynél a pénztárcám sem válna munkanélkülivé, de lehet, hogy nem fog összejönni, mert a jelenlegi bérlő, aki az egészet meghirdette, elég bunkóvá vált a második levelében és szinte kikérte magának, hogy én nekem fontos lenne minél hamarabb megejteni a lakásvizitet. - miközben ezt a posztot írtam bejelentkezett, szóval kéretik a lábujjakat is csuriba tenni.
Ami számomra egyébként nagyon fura, hogy az ingatlanosok nem írnak vissza. Többször volt, hogy érdeklődtem egy lakás iránt, de nem kaptam választ. Barátaim szerint azért, mert már más kivette a lakást, de akkor meg azt nem értem, hogy hol marad a kereskedő, aki jelzi, hogy ugyan az általam kiszemelt kéró már foglalt, de ő olyan szívesen ajánlana nekem egy másikat?!
Ma egyébként megyek megnézni egy nagyon pöpec loftlakást ugyanabban az utcában, ahol már jártam egyszer (remélem ezúttal fekete macska nélkül). A bibi itt annyi, hogy jutalékos lenne, én meg azt a jutalékot nagyon jól el tudnám bútorra költeni.
Az örjöngő tömegek türelmetlen kérésére (egy darab bloglátogatóm a guglin keresztül úgy talált rám, hogy a Császárvárosban esernyőboltot keresett), mellékelem a fotót, hogy tényleg van ilyen üzlet itt, s nemcsak azért írok róla folyton, mert városi legendát akarok elindítani. A házszámot nagy ügyesen nem néztem meg, de ha valaki a Swedenplatzon szembenáll a sarki Mekivel, akkor attól jobbra találja meg, kb. 20 méterrel arrébb.
Budapesten, október 4-én 22:30-kor.
Tegnap estére egy jó haverom - elhívott vacsorázni, s javaslatára a Ronahi nevű, libanoni kaját felszolgáló helyre mentünk, ami két szinten fogadja az oda betérőket. A felső szint (valójában galéria) a jó rész, ugyanis tele van mindenféle szakadt, de nagyon kényelmes puha kanapékkal, fotelekkel és hasonló párnázott bútordarabokkal, amelyekbe aztán jókat lehet süppedni. Az alsó szint ebből a szempontból kemény és rideg: faasztalok, faszékek, cigifüst. A galéria leginkább egy viharvert hárempadlásra hajaz, ahová azokat a bútorokat és szőnyegeket hajigálták fel, amelyet a háremhölgyek és az eunuchok elnyűttek, de mindezzel együtt (vagy talán pont ezért) tökéletesen alkalmas baráti beszélgetésekre, romantikus randikra vagy éppen kíméletes és hosszúra nyúló szakításokra. Azoknak pedig, akik ezek közül egyikkel sem élnének, bevezették a wifit, hogy a laptop nyújtson társaságot.
A konyha... nos..., mondjuk úgy: van konyha, s az étlapon, - ahogy illik-, ételek és italok. Vannak például libanoni borok, amelyet mi nagy bátran meg is kóstoltunk. Eugen szerint szőlőlére emlékeztetnek, ami végül is egy pozitív megállapítás, ha úgy vesszük. S ha már a pozitív dolgoknál, meg az enni- és innivalóknál tartok, megtudtam, mi az az okra, ugyanis főételnek ezt rendeltem, anélkül, hogy tudtam volna hogy pontosan mi is ez. 
Nem ez a zöldség tehet róla, hogy a helyet nem az ételek miatt ajánlom. Az okrának ugyanis sok íze nincs, tehát szakács legyen a talpán, aki akár mellékszerepet is tud neki adni bármilyen tányéron. Itt sem sikerült, az okra paradicsomszószba lett fojtva, s elég csúnya látvány volt. A jó társaság, és a kényelem azonban feledtette velem a főétel és az az előtt rendelt lencseleves íztelenségét.
A Ronahi az U3 Zieglergasse nevű megállójához van nagyon közel (amely a Mariahilferstrasse-n található), a weboldala itt tekinthető meg
Vasárnap este Tihanyba kellett mennem még Bécs előtt, s mivel a térdem nincs oda a hosszú vezetésekért, ezért az útvonal lerövidítése érdekében Szántód felé vettem az irányt, hogy a szántódi réven keljek át Tihanyba. Kb 10 perccel a komp indulása előtt értem a pénztárhoz, s láttam, hogy előttem már jó sok autó vár arra, hogy felguruljon a hajóra. Kérdezem a pénztárost, hogy vajon én felférek-e még? A válasza egy bizonytalan "biztos" volt. Miután kérdőre vontam, hogy most akkor ezt hogy értette, még ő volt felháborodva, hogy ő azt ugyan honnan tudja?!?! - Nos tényleg: honnan is? Hiszen csak napi nyolc órát ül a pénztárban és adja ki a jegyeket az autóvezetőknek, biztos nem lehetett felfedezni semmiféle ismétlődő jelenséget az eladott jegyek és egy komp befogadóképessége között.
Én megértem, hogy a egy walkie-talkie drága mulatság (nem!) és nehéz lehet a kezelését is megtanulni (nem!). Azt is hajlandó vagyok elfogadni, hogy nehéz fejben tartani, hogy hanyadik autónak adja ki a jegyet éppen az adott kompra de hogy arra ne legyen képes, hogy ő, vagy valamelyik feljebbvalója találjon erre egy megoldást, azt nem hiszem el. Ugyanis ha történetesen megveszem az átkelőjegyet, de a kompra nem férek fel, akkor a pénzemet valószínűleg nem kapom vissza, ellenben várhatok az egy óra múlva induló kompra.
Javasolnám a tisztelt Balatoni Hajózási Zrt-nek, hogy szerezzen be egy ilyet:
Ezzel minden csökkent értelmű pénztáros meg tud bírkózni, mert feltételezhetően már az óvodában találkozott hasonló szerkezettel.
Egy, a ruhaujjba megejtett orrtörléshez hasonló, nagyon egyszerű kézmozdulattal (kar vízszintesen mozgat jobbról balra) aztán csak arrébb kell húzni egy golyócskát ha egy autó áthalad a sorompón (segítek: kettőt, ha egy busz vagy egy lovaskocsi), majd ha a kompba beférő autók száma megegyezik a jegyet vett járművek számával, el lehet mesélni minden jegy iránt ácsingózónak, hogy már csak a következő menettel tudnak átkelni az nagy Magyar Tengeren.
Ha valamelyik nagyon okost zavarná, hogy a golyók különböző színűek, enkezemmel festeném át őket egyszínűre, ha ezzel hozzájáruhatnék a kompforgalom automatizálásához.
Mivel kocsival jöttem vasárnap este Bécsbe, megint az Erdberg nevű parkolóhelyen tárolom a négykerekűmet, mert itt egy hétre csak 12,5 ajrót kérnek érte, és a munkahelyemhez vezető metróállomástól csupán 5 megállónyira van.
Nem először járok ezen a helyen, s parkolni általában mindig a kijárathoz közel eső, nőknek fenntartott helyen szoktam, (azaz már nemegyszer mentem el ugyanazon a fal mellett), de csak ma vettem észre ezt a táblát, amely arról értesíti a nagyérdeműt, hogy a kasszánál ingyenesen lehet esernyőt kölcsönözni!
.jpg)
Tegnap fél hatkor kiesett a kezemből a laptop, elmentem a kocsimért, majd két órányi vezetés után pontban este nyolckor megérkeztem Veszprém legjobb éttermébe, hogy ott együtt vacsorázzam az előző munkahelyem kollégáival, illetve mindazokkal a külföldiekkel, akik hozzájárultak az ex-melóhelyen eltöltött 4,5 év alatt beszerzett ősz hajszálaimhoz. Logisztikailag még mindig ez a 2 óra oda, 2 óra vissza vezetés volt a legbölcsebb, mert az ő tervük az volt, hogy majd ma este Pesten búcsúzunk egymástól, de ebbe nem voltam partner, így kihasználtam, hogy az éves, mindig Tihanyban rendezett szakmai konferencián felszolgált pocsék vacsora elől Veszprémbe menekülnek estebédelni, s csatlakoztam.
A végére annyira elérzékenyültem, hogy majdnem sírás lett belőle, pedig senki nem vádolhat meg azzal, hogy az utolsó évben én szerettem ott dolgozni, mert utáltam. De ugyanezt játszottam el a gimiben is ballagáskor. Tényleg semmi, de semmi közöm nem volt az osztálytársaimhoz, vagy a tanáraimhoz, s nálam jobban senki sem várta az osztályban, hogy elhúzzon végre örökre a suliból, aztán mégis én voltam az egyedüli, aki végigpicsogta a ballagást.
Hétfőn van egy szent időpont, a 11 óra, amikor mind az öt irodánk minden munkatársa (kivéve a pesti ofiszmenedzsert) körül üli a skype mikrofont és jól meghallgatja mit mesélnek a kollégák az előző héten történtekről.
Ma először ezt az eseményt a főnököm szobájában éltem át, s az egy órás konferencia szkájpolás alatt a következő felfedezésket tettem:
Ha ki akarunk törni a konzumidiotizmus mindennapjaiból, s vágyunk némi fűre, fára, s ezek természetes kiegészítőire, viszont Tirolba azért nem mennénk, akkor ajánlanám az "am Himmel" nevű hely felkeresését. A szó szerinti fordítás nem egyszerű feladat, kb. úgy lehetne magyarul mondani, hogy "az égnél".
A bécsiek egyik kedvelt kirándulóhelyéről van szó, amely a városhoz való közelségét, illetve a hely látogatottságát illetően olyan, mint Budapesten a Normafa. Az ember kanyarog az itteni 19-ik kerület zöldövezeti, meredek utcáin felfelé (Grinzing), aztán egyszercsak megérkezik. (Kocsitlanul a 38 A vagy 39 A jelű buszokkal, vagy a 38-as villamossal lehet megközelíteni, s ez szó szerint értendő, mert mindhárom esetben a megállóktól még kell 10-15 percet sétálni ahhoz, hogy elérjük a területet).
A hely már 1784-ben is sok embert vonzott, akkor még egy napig kellett Bécs belvárosából utazni ahhoz, hogy az akkor itt található egzotikus kerteket és szökőkutakat élvezni lehessen. Ma már nincsen itt ilyesmi, van ellenben sok fa, a városra nyíló gyönyörű kilátás, hatalmas rétek, s játszóterek, ahová ki lehet csapni a kölyköket rohangálni, Sisi-kápolna, egy zsúfolt, füstös Oktogon Café nevű kávézó és a Lebensbaumkreis, azaz az "Életfakör".
Egy olyan, negyven, mesterségesen ültetett fából álló, impozáns körről van szó, amelyben mindenki megtalálhatja a születésnapjához kapcsolódó fát. A fánál aztán elolvashatja, illetve az adott fához tartozó "hangosbeszélőn" meg is hallgathatja a fára vonatkozó tudnivalókat, a fa történetét, de ezen felül azokat a tulajdonságokat is, amelyet az a fa képvisel, és amelyek megegyeznek az adott személy tulajdonságaival is.
A hangosbeszélőből hétvégenként klasszikus zene szól, amely a hatalmas, szabad területen különleges élmény.
Az én fám a szilfa, amely szerint gyors a felfogó képességem, individualista, bizalmat ébresztő, s toleráns vagyok, valamint erős igazságérzettel és derűs kedéllyel rendelkezem.(höhö)
The Son Of The Velvet Rat egy osztrák együttes, és a morbid név érző szívet takar.
A zenéjük távolról sem olyan, amiről én a patkányra asszociálnék, sőt. Keresetlen, és a zenei kategorizáláshoz nem értő szavaim a harmonikus melankólia jelzőt aggatná rájuk, a gyorsabb számaik meg rockosak... asszem.
Volt már Pesten is koncertjük, de egyelőre még itt is egy feljövőben lévő zenekarnak számítanak. Én tavaly voltam koncertjükön Bécsben, és azóta kedvelem őket. Az énekesek nem utolsók látványnak sem koncert közben, - körbelengi őket valamilyen titokzatos, egzaltált világfájdalom, nyakonöntve egy adag érzéki magamutogatással. Nesze nektek képzavar!
Mivel nem tudom hogy kell Youtube videót beszúrni, a zenehallgatáshoz erre a linkre kéretik kattintani, ami az egyetlen zenei videójuk.
A legújabb Balcony TV-n látható daluk pedig itt tekinthető meg, csak ehhez az elején el kell viselni a TV rövid reklámját és a műsorvezetőnő picsulását. De megéri.
Nagyon szerencsésnek érzem magam abból a szempontból is, hogy nem tökegyedül kell a várossal megbírkóznom, hanem barátaim élnek itt, akik, ha nem is mind tősgyökeres bécsiek, hoznak visznek magukkal a megszokott kis helyeikre, így aztán könnyebben egymásba tudunk ivódni, a város és én.
Ha sok pénzem lenne, akkor tuti, hogy napjaim nagy részét kávéházakban tölteném, s a barátaimmal diskurálnék, olvasnék, illetve nézném az embereket. Ehhez persze kellenek alkalmas helyek, s az egyik itteni jelölt a több mint száz éves Prückel kávéház.
Amikor legelőször itt jártam, nem is értettem azt az áhítattal vegyes rajongást, amelyet kiéreztem barátnőm oda-invitáló szavaiból, de aztán a második alkalommal már nem is volt kérdéses, hogy miért jó ez a hely. Szépnek ugyan nem mondhatnám, mégis van benne valami nagyon bécsi. Kicsit retró, kicsit klasszikus, kicsit kopott, kicsit káoszos, de mindenképpen olyan, ahová az ember hazajár. Nem kérdés, hogy akár egy tea mellett is el lehet itt tölteni a napot, mert nem nézik ki az embert. Van melegétel, külön játékszoba a kártyázni, sakkozni szeretőknek, megannyi újság és persze ingyenes wifi, amelyet németül egyszerűen csak Drahtlosnetzwerk-nek hívnak. - Ritka ronda szó, ugye?
A nyitvatartás lehetne barátságosabb, mivel csak fél kilenckor nyit, viszont este tízkor már bezár, de ezt talán kárpótolja, hogy különböző művészeti programokat is kínál, - igaz ezeknek eddig még csak a plakátjait láttam, egyiket sem sikerült elcsípnem.
Nyáron kipakolnak a járdára, duplájára növelve ezzel a befogadó kapacitást, s kisebb Párizzsá változtatva a Ring eme szegletét.
Az árak nem térnek el az itt megszokott színvonaltól, talán még azt is mondhatom, hogy a megfizethetőbb kategóriába esik.
A WC-khez vezető út, s maga a toalett visszatérés a századelőbe, ráadásul a mosdókhoz kanyargó lépcső valahogy a konyhával egy légtérben van, így kicsit be lehet kukkantani a kulisszák mögé is.
Egy dolgot viszont szentül meg kell fogadni még a betérés előtt, s ez nem könnyű: meg kell állni, hogy az ember a hivogató sütispult előtt Apfelstrudelt (almásrétes / almáspite) vegyen, mert az bűnrossz. Kivéve persze ha az ember gondol az ellenségeire, mert akkor bátran lehet vásárolni belőle, - a hatás garantált!
Németül tudóknak további információk a kávéház weboldalán
Ebből a fajta bejegyzésből biztos lesz még, de valahol el kell kezdeni, tehát uccu:
.jpg)
Ma reggel dupláztam. Megint otthonhagytam az esernyőmet, és megint elkezdett esni az eső, amikor már a villamoson ültem. Nagy örömömre ma reggelre meglett az esernyőbolt, bár időm még nem volt bemenni és képeket készíteni.
Viszont tegnap lőttem egy képet a kedvenc virágboltomról, amely a Stephansdom mögött van. Egyébként a Stephansdom möge sokkal jobb hely, mint az eleje a főbejárattal.
Sajnos tegnap épp nem lehetett itt tavirózsát kapni, (voltaképpen ezt a virágot akartam lefényképezni), de volt már, hogy láttam kitéve.
Anno kaptam én is egyszer egy "ismerősömtől" és nagyon vicces, ahogyan sötétedéskor a virág összecsukódva nyugovóra tér, hogy reggelre kinyílva, teljes pompájában üdvözölje az álmosságtól kóválygó, szűkszemű gazdáját. Nem vagyok egy szentimentális típus, de ez a virág valóban fel tudja vidítani az embert a szépségével.
Az üzletneve meglepő módon egyébként Blumenhaus
Nem vagyok 40-es méret, de a tegnapi vásárlás során megint szembesültem a ruhaszámok mágikus hatásával a női lélekállapotra. Ez a cikk és a kommentek érdemesek az elolvasásra. Egyébként beszereztem a megfelelő meleg pizsamát és háziruhát az albérlet hidegét kivédendő, erre tegnap estére már nem volt annyira hideg.
Freddyvel töltöttem az estét (bocs a kép minőségéért, még nem vagyok profi az új telómmal). Én olvastam, Freddy pedig szunyált. Így:
Olvasom ma, hogy Terézváros este 11-ig akarja kitolni a parkolási időszakot bizonyos helyeken. Na akkor közelítünk odahaza Bécshez ebből a szempontból. Itt ugyanis reggel nyolctól este tízig kötelező parkolócetlit tenni a kocsiba, és vannak helyek, ahol akár este 11-ig tart ez a kötelezettség. Főleg olyan környéken, ahol pl. rendezvények miatt (Stadhalle és koncertjei) sokszor sok népek teszik le a kocsijukat. Ezzel szemben viszont léteznek olyan utcák, kerületrészek, ahol este hat után már ingyen lehet parkolni
Bécsben ismeretlen fogalom a parkolóóra; trafikokban, benzinkutaknál, stb. beszerezhető, előrenyomtatott, különbőző időtartamra érvényes parkolócetliket lehet vásárolni. Ilyeneket: 
Az ember aztán parkolás előtt kitölti a cetlit, azaz bejelöli rajta, hogy milyen év, melyik hónapjában, mely napon, hány órakor kezdte meg a parkolást és ha egy fél órás cetlit tesz ki a kocsiba, akkor onnantól kezdve fél órája van parkolni, ha két órásat, akkor értelemszerűen két órán keresztül állhat ott. Van fél és másfél órás cetli is, de a kedvencem az ingyenes rózsaszínű / lila, ami tíz percig érvényes és a "felrohanok az anyósomhoz, nyakonvágom és már jövök is" típusú rövid parkolásokra való. Ezen a napot nem kell jelölni, csak azt kell ráírni, hogy mikortól kezdtünk ott állni.
Egyszerre több parkolócetlit is lehet használni, tehát a 2 órás (bizonyos helyeken csak 1,5 órás) maximum parkolást megoldhatjuk 1 db sárgával, ami 2 órára jó, 2 db kékkel, ami egy órás, vagy 4 db pirossal, amelyek fél óráig érvényesek, stb. Nagyon fontos, hogy ha több cetlit használunk, akkor mindegyikre a parkolás megkezdésének idejét kell írni. Javított cetlit nem fogadnak el, az kuka, vagy ha mégis bepróbálkozunk ezzel, simán megbüntethetnek. Az hatóságok ezzel együtt nem szőrös szívűek, mivel minden megkezdett negyedóra utáni negyedórát kell a cetlin jelölni. Tehát ha 15.01-kor kezdünk parkolni, akkor a cetlire 15 óra 15 percet kell / lehet írni.
