Prückel Kávéház

2008.09.26. 10:40 nemsissi

Nagyon szerencsésnek érzem magam abból a szempontból is, hogy nem tökegyedül kell a várossal megbírkóznom, hanem barátaim élnek itt, akik, ha nem is mind tősgyökeres bécsiek, hoznak visznek magukkal a megszokott kis helyeikre, így aztán könnyebben egymásba tudunk ivódni, a város és én.

Ha sok pénzem lenne, akkor tuti, hogy napjaim nagy részét kávéházakban tölteném, s a barátaimmal diskurálnék, olvasnék, illetve nézném az embereket. Ehhez persze kellenek alkalmas helyek, s az egyik itteni jelölt a több mint száz éves Prückel kávéház.

Amikor legelőször itt jártam, nem is értettem azt az áhítattal vegyes rajongást, amelyet kiéreztem barátnőm oda-invitáló szavaiból, de aztán a második alkalommal már nem is volt kérdéses, hogy miért jó ez a hely. Szépnek ugyan nem mondhatnám, mégis van benne valami nagyon bécsi. Kicsit retró, kicsit klasszikus, kicsit kopott, kicsit káoszos, de mindenképpen olyan, ahová az ember hazajár. Nem kérdés, hogy akár egy tea mellett is el lehet itt tölteni a napot, mert nem nézik ki az embert. Van melegétel, külön játékszoba a kártyázni, sakkozni szeretőknek, megannyi újság és persze ingyenes wifi, amelyet németül egyszerűen csak Drahtlosnetzwerk-nek hívnak. - Ritka ronda szó, ugye?

A nyitvatartás lehetne barátságosabb, mivel csak fél kilenckor nyit, viszont este tízkor már bezár, de ezt talán kárpótolja, hogy különböző művészeti programokat is kínál, - igaz ezeknek eddig még csak a plakátjait láttam, egyiket sem sikerült elcsípnem.

Nyáron kipakolnak a járdára, duplájára növelve ezzel a befogadó kapacitást, s kisebb Párizzsá változtatva a Ring eme szegletét.

Az árak nem térnek el az itt megszokott színvonaltól, talán még azt is mondhatom, hogy a megfizethetőbb kategóriába esik.

A WC-khez vezető út, s maga a toalett visszatérés a századelőbe, ráadásul a mosdókhoz kanyargó lépcső valahogy a konyhával egy légtérben van, így kicsit be lehet kukkantani a kulisszák mögé is.

Egy dolgot viszont szentül meg kell fogadni még a betérés előtt, s ez nem könnyű: meg kell állni, hogy az ember a hivogató sütispult előtt Apfelstrudelt (almásrétes / almáspite) vegyen, mert az bűnrossz. Kivéve persze ha az ember gondol az ellenségeire, mert akkor bátran lehet vásárolni belőle, - a hatás garantált!

Németül tudóknak további információk a kávéház weboldalán

Szólj hozzá!

Címkék: éttermek helyek tudnivalók

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása