Bécsi Lét

Újra Bécsben, újra blog. Bécsben is ősz lett, a lakásban szét lehet fagyni, ma megyek is és beszerzek egy meleg pizsamát és néhány pulóvert. Nagyon sürgősen meg kéne találni az esernyőboltot is, mert esik, s én az ernyőmet otthon hagytam, de ha itt lenne is kéne egy új, mert szegény jelenlegi már nagyon csálé.

Sikeresen vettem az akadályokat a múlt héten, kb 90-95%-osra sikeredett az összetett gyakorlatom. Az egyik dorgálásfélét azért kaptam, mert nem mentem el péntek éjszaka a népekkel inni és nem is hívtam nekik taxit. Miután leszállítottam a drága kollégákat tokkal vonóval és busszal a szállodájukhoz, kitalálták, hogy mennének szórakozni még. Az én szemeim már keresztbe álltak, így eszembe se jutott, hogy illene velük menni és azt sem gondoltam volna, hogy a hotelrecepcióval egyetemben nem tudják megoldani a taxi-rendelést. Hát a főnököm szerint illett volna velük menni. Na mostmár ezt is tudom, de valami azt súgja, hogy a jövőben is magasról tojok majd az ilyesmire.

A kollégák közül egyébként hogy-hogynem, az osztrákok a legszimpatikusabbak és a legjobb fejek.

Terveim között van, hogy a Bécsben meglátogatott jobb helyekről készítek egy-egy fényképes bejegyzést, hogy más is megtalálhassa őket alkalomadtán. Addig is, amíg megtanulom az új szuper telefonom multimédiás, internetre feltöltős használatát, írok egy olyan helyről, amelynek a weblapján sokkal jobb képek vannak, mint amilyeneket én valaha is készíteni tudnék.

A hely neve Das Möbel, ami azt jelenti németül, hogy A Bútor. Ez egy olyan kávézó, amelyet kombináltak egy dizájn bútorokat árusító lakberendezési üzlettel / bútorbolttal és az eredmény egy nagyon hangulatos, érdekes, folyton változó vendéglátóipari egység lett, ahol az ember kipróbálhat bármilyen berendezési tárgyat, hogy azt az üzletben megvegye. A kávézó berendezésében szinte nincs két egyforma szék, vagy asztal, és mindenki, aki oda betér használja az eladó árukészletet, hiszen azon ül, vagy arra könyököl, stb. A kávézó bemutatóterem, tehát ha megtetszik egy szék, akkor nem lehet kihúzni a szomszéd asztalnál ülő feneke alól, hanem el kell érte menni magába az üzletbe.

Úgynevezett Concept Store-nak indult, ahol csak egyedi darabokat lehetett venni, de aztán áttértek a kis-szériás termékekre. 9 év alatt 400 tervező 2000 féle bútorát és lakberendezési tárgyait mutatták be és árusították.

Az én ízlésemhez képest kicsit füstös, de a mángoldos lepényük miatt még ezt is elviselem. Az ételválaszték moderált, de finom. A vendégkör leginkább fiatalokból és korombeli negyvenhez közelítő, vagy azt éppen elhagyó emberekből áll, akik nem akadnak fenn azon, ha ki kell találni, hogy adott székre pontosan hogyan is kell leülni. Itt van néhány kép is, amelyek csak annyira csalókák, hogy ilyen rendet én még sosem láttam ott, pedig voltam már egy párszor.

Elérhetőségek és nyitvatartások

A nagy utazók véleménye a többiekről.

Érdemes az egész blogot az elejétől kezdve elolvasgatni: www.kk.blog.hu

Respect!

Ezt sajnálom, hogy nem láthattam, akkor még sajna Pesten dolgoztam. Remélem lesz ismétlés...

Benne van a lábamban a boogie a kezemben a blogolhatnék, így írok. Végül is szegről végről a bécsi munkahelyhez kapcsolható téma az apropó.

Elmentünk ugyanis a fiammal arra a helyre, ahová péntek estére a kollégáknak is szerveztem csapatépítést. Még a cégesemény előtt a saját bőrömön akartam tapasztalni, hogy milyen is ez az egész, hány kollégát veszthetünk el a pályák miatt, és/vagy hány elismerő vállveregetést zsebelhetek be a cégnél. Kb. fél órányi sorbanállás után, sisakkal és mindenféle karabínerhálóval felcicomázva, no meg a szükséges gyakorlati oktatáson átesve, nekivágtunk a kölökkel a pályáknak. Összefoglalva elmondható, hogy jó móka, de izmot vinni kell, ezen belül is a karizmokból nem árt feltankolni, mivel néhány szakaszon anélkül csak bánatos dróton való lengedezés jut osztályrészül a tunya, pudingkarizmú munkásosztálynak. Nem tudom, hogy szédülősöknek milyen, én nekem ilyen probléma nem jutott, de minél nehezebb egy pálya, annál, magasabban van. Azt hiszem mi a zöldet és a kéket nyomtuk le, ez belekerült több mint egy órába, jóllehet szerintem elég virgonc ritmusban haladtunk, és nagyon nem is kellett várni, hogy az előttünk szerencsétlenkedő eltűnjön végre az útból. A gyerek több évtizednyi vizilabdás múlt után néhol úgy fújtatott és morgott az erőlködéstől, hogy csak nehezen tudtam visszafojtani a példás anyához nem illő röhögést. Aztán amikor én is úgy maradtam szó szerint lógva, mert a karizmaim kiszaladtak a büfébe pihenni, utána már nem röhögtem, csak koncentráltam. 2 pálya után nem volt erőnk többhöz, viszont jól éreztük magunkat, s ezzel letudtuk a családi csapatépítést, ettől biztosan jobban megy majd a közös takarítás.

Ajánlható szinte mindenkinek, társaságoknak, édesketteshez, stb. Ha a gyerek túl eleven, simán ki lehet vinni és megszívatni néhány akadállyal - (van nekik a méretükben, nem kell őket felzavarni a lombok közé), este úgy fog aludni, mint a bunda. A bejárat a Gyermekvasút Csillebérci megállójában van.

Az egyetlen dolog, amit nem vittünk és nem volt gusztusom a közösből használni, az egy pár ujj nélküli (bicajos?) kesztyű. A drótkötél-fogdosás következtében a tenyér ugyanis eléggé igénybe van véve, aminek a következménye vízhólyag, majd kérgesedés. A csütörtök esti parti kézfogásait valahogy ki kell majd kerülnöm, különben azt fogják hinni hogy a cég a személyemben szert tett egy kubikusra.

Most csalok, mert már Pesten vagyok, de néhány dolgot meg kell, hogy említsek

- Tegnap este, amikor zuhanyozni készültem, egy nagy molylepke hevert a zuhanykabin alján. Nem szeretnék kárörvendőnek tűnni, de ez vár a hívatlan kukkolókra

- Találtam egy esernyőboltot, amelyben mindenféle színű és mintájú esernyő kapható. Most már bevallhatom, hogy mindig is vágytam egy olyan esernyő-boltra, ahol valóban van színek szerinti választék. A valóra vált álomtól annyira  megriadtam, hogy nem mertem bemenni, mondván, hogy ehhez idő kell. Sajnos eme sorokat írva kell, hogy rádöbbenjek, hogy elfelejtettem, hogy hol láttam ezt a boltot, pedig ma történt az eset. Az vigasztal, hogy valamelyik bejáratott útvonalamon volt, így remélhetőleg egy idő után újra szembe jön majd.

- Elhívtam a kedvenc asszisztenslányt meg a másikat (kedvenc 2) hogy majd menjünk el valamikor valahova. Mondtam is rögtön, hogy nem baj, ha nem akarnak, vagy nincs idejük, de szimpatikusak és szívesen megismerném őket közelebbről. Ezután 2 percen belül kaptam egy jókora szelet almatortát az íróasztalomra, amivel egy óráig szemeztem, mivel a jelenlegi diétába ennyi szénhidrát nem fér bele. Aztán jobb híján isteni jelnek vettem és megettem. - Nem leszek jóba az asszisztenslánnyal, bármennyire szimpi is. Én viszek neki virágot, ő meg hoz nekem sütit. Milyen női szolidaritás ez?

- Ma pofátlanul hazajöttem a 4 órás vonattal. Mint megtudtam, a pénteki munkaidő ebben az irodában fél négykor ér véget (vannak osztrák cégek, ahol egykor!!!!), a főnök úgyse volt ma benn, a munkámmal végeztem, így leléptem. Na persze az indulás előtt 40 perccel még akadt egy sürgős tennivaló, de kezem mint a villám, elmém mint a borotva. Egyébként NAGYON kiváncsi  vagyok, hogy ez után a jövő heti három rendezvény után, amelyet mint említettem volt én szervezek, mennyi munkám lesz. Erősen kétlem, hogy lesz elég, de ne legyen igazam.

Hát... ennyit szerettem volna mondani Tisztelt Bíróság.

Ha nem írok a jövő héten, akkor majd azután. Pestről most mi újat tudnék mondani?

Tegnap voltam két lakást is megnézni. Az egyik a 13-ik kerületben van, ami egy villanegyed. A ház egy nagyon csöndes, eldugott utcában áll, sajnos nem valami szép, de a lakást felújították jól. Ezzel együtt nem szerettem bele, ezen kívül mind a közvetítő, mind pedig a tulaj mintha karót nyeltek volna és a mosolygást hírből sem ismerték. Ami viszont nagyon vicces volt, hogy a szembenlévő ház ablakában, most is ült egy fekete macska, csakúgy mint az első lakásnál. Vagy egy újabb osztrák népszokásra bukkantam, miszerint minden kiadó lakással szemben elhelyeznek egy fekete cicát, vagy isteni jelként pakolták őket oda mondván, hogy nem ez lesz a megfelelő kéró.

Babonás legyek-e?

Aztán még tegnapelőtt küldött nekem a DJ expasi egy emailt, amelyben valaki hirdetett egy lakást egy olyan környéken, ahol szívesen laknék. Tegnap este megejtettem a vizitet. A jelenlegi bérlők világkörüli útra mennek, s szomorúak, hogy el kell hagyniuk a lakást, amely 104 m2 és egy 100 éves házban van, amelynek mindene eredeti. Én még ilyen gyönyörű szecessziós liftet, ablakokat, stukkókat nem láttam! Pazar volt. Az viszont nagyon zavart, hogy néhány falat befestettek kékre meg sárgára. Az jól látszott már a berendezésen is, hogy nem veti fel őket a jó ízlés meg a stílusérzék. Szóval most erősem gondolkodom, hogy mit tegyek. Jövő héten Pesten dolgozom, így lehet, hogy valaki el is happolja előlem a lakást. Ha viszont meglesz, amikor visszamegyek, akkor leülök tárgyalni a tulajjal.

Fekete macska ennél a lakásnál nem volt...

Tegnap este voltam moziban, mert az szeretem. Az Elegy című filmet néztem meg. Sajnos nincs magyar címe, legalábbis a port.hu szerint nincs. Ben Kingsley, Dennis Hopper, Penélope Cruz játsszák a főszerepeket.

Nem egy olyan Joe bemegy a kocsmába és lő fajtájú film, de nekem tetszett. Jó sok kérdést boncolgat, az alaptörténet sem érdektelen téma, (több évtizedes korkülönbség egy kapcsolatban, ahol a férfi az idősebb), de emellé jön még a főszereplő hímnemű kapcsolódni-képtelensége, illetve az, hogy Philip Roth művét egy nő rendezte meg, így (néha kicst zavarosan / zavaróan), de jól kidomborodik a kapcsolat női és férfi szemszögből is. Nem vagyok rendező, biztosan meg lehetett volna jobban is csinálni (ezt Daniela mondta, aki már látta régebben), de számomra volt benne legalább egy zseniálisan tökéletes jelenet, ami miatt megbocsátom a gyengébbeket. (itt most nem lőném le, hátha egyszer megnézitek)

A zene sokszor és jól eltaláltan Erik Satie ami fergeteges jókedvet nem csinál, de gyönyörű.

Egy olyan pékáru őrültnek mint én, Bécs maga a Paradicsom: úton útfélen pékségbe botlik az ember, ahol olyan minőségű finomságok vannak, amelyet otthon sajnos nem találni. Nem tudom, hogy ki mit csinál odahaza rosszul, de ki kéne ide küldeni a magyar pékeket Ausztriába inaskodni, hogy megtanuljanak tisztességesen kenyeret & Co. sütni.

Három pékbolt-láncot találtam eddig: DerMann, aztán az Anker , és a Ströck . Ez utóbbinak a honlapján látható a tegnap felfedezett, vicces, maci alakú kenyér, ami nem mellékesen bio termék. Nem tudom kinek jutott eszébe ilyenre formázni a veknit, s milyen célzattal tette*, de ma reggel egy ilyen pékség előtt elhaladva láttam, ahogy a sok dagi maci kenyér várja a polcon, hogy hazavigye valaki, és nagyon muris látvány volt. Aztán morbidba fordultam és elképzeltem, hogy bősz vega-bio emberek hazaviszik a macikenyeret és a nagy kenyérvágó késükkel jól hasfelmetszik szegénykét.

* közben utánaolvastam és kiderült, hogy gyerekeknek szánják... látom magam előtt, ahogy a sok állatszerető kisgyerek inkább éhenhal, minthogy a maciba vágja anya a kését. (Remélem, hogy olyan osztrák lurkó nincsen, aki a kennyérrel akar aludni)

A ház, amelyben lakom egy ősfás, kertes környéken található, amely leginkább az Andrássy út villanegyedét idézi. Madárcsiripelés, hatalmasra nőtt fák, minden, ami szem szájnak ingere. Nagyon szép, nagyon nyugis és valahogyan itt nem vonyítanak a kutyák, mint nálam Pesten, pedig van kutya nem is egy.

Tegnap éppen a zuhany alatt álltam, amikor észrevettem, hogy társaságom akadt. Lett is sikítás, mivel nem vagyok ahhoz hozzászokva, hogy egy kiterjesztett szárnyú, falra tapadt nagyranőtt molylepkével kell megosztanom a zuhanykabint. Mondjuk nem szólhatok semmit, mert nagyon diszkréten, meghúzódva helyezkedett el, de ezzel sajnos csak azt érte el, hogy nem rögtön hozta rám a frászt, hanem pont akkor, amikor lehajoltam a szappanos bödönért. Egy darabig próbáltam szemmel verni, hogy ugyan menjen már onnan el, de ő úgy tett, mintha nem értené mit akarok, (vagy nem tudok még németül elég kifejezően nézni), így aztán felmértem, hogy békésebb megoldás lesz az, ha beletörődöm a közös zuhanyozásba, mert az az ötlet nem tetszett, hogy ő elkezd a zuhanykabinban körülöttem röpködni és netán annyira bizalmaskodni kezd, hogy rámszáll. Nekem időre van szükségem a testi kapcsolat kialakításához, amely molylepkéket tekintve akár évszázadokat is jelenthet.

Nem kis megkönnyebbüléssel szálltam ki a zuhanykabinból, ám hamarosan látom ám, hogy az egyik falon ott van egy még nagyobb molylepke - hasonló pozícióban, mint a fentebb említett példány. Ekkor eszembe jutott, hogy lehet, hogy Daniela annyira bio, hogy a mérgező kemikáliás falfestés helyett ilyen természetes módon dekorálja a falait.

Érkezett ma hozzám egy 34 kilós doboz tele svájci órával, amelyet majd a party nagyon fontos vendégeinek és az alkalmazottaknak fog ajándékozni a cég. Az órák tényleg Svájcban készültek. Az internetes katalógusból kiválasztja az ember, hogy milyen órát akar, hozzáválasztja a szíjat, ami ugye lehet fém is, kitalálja, hogy milyen módon akarja rátenni a céglogót, aztán már csak virítani kell a zsetont. Mi is így tettünk, így aztán ma be is futott a cucc. Azt ugyan nem tudom, hogy ki akar majd olyan órát hordani, amin rajta van egy céglogó (mégha kicsiben is, de a számlapon), ám van egy olyan sejtésem, hogy az alkalmazottak kénytelenek lesznek néha abban pompázni.

Szóval szólt a már többször megénekelt asszisztens lány, hogy "Mónica, megjöttek az órák". Nos az éles szemű olvasó biztosan észrevesz a mondatában egy hibát, de nemcsak egy hiba volt benne. Az, hogy tegnap óta Monicának hív, hagyján, - igaz lélektanilag érdekelne, hogy hogy jutott erre a megoldásra velem kapcsolatban, amikor már olyan jól ment neki az igazi nevem. A másik gond azonban az volt, hogy mindezt a fiúka-kolléga előtt mondta, akinek nem kellett volna tudnia az órákról.

(Innen kettéágazik a történet, a másik ágat egy új bejegyzésben írom meg. Előre szólok, az lesz a címe, hogy: *)

Na és akkor megyek ki a recepcióra, hogy kihámozzam a drágaszágokat a dobozból, amikor mit látok? Az asszisztenslány eszik. Fényes nappal. Ebéd időn kívül. Szendvicset. Az asztalánál.* Na nehogymár ne hozzak be lecsót magamnak!

*aminél feltünőbb hely nincs a cégnél, mivel szemben van a bejárattal, mindkét üvegfalú tárgyalóból látszik és bárki mosdóba menet arra halad el.

Először is reggel találtam egy Billát, mely üzletlánchoz gyengéd érzelmek fűznek. Vannak ugyanis bizonyos dolgok, amit csak ott lehet kapni, illetve mert tele van velük a város. Ezen felül igen meglepő dolgokra is rábukkan az éles szemű vásárló, ha elég lassan pásztázza a polcokat. A mai felfedezés, hogy lehet kapni pici kockákra vágott narancssárga tököt. Nem tudom a labancok ezt mihez eszik, de kapni a saláta szekcióban lehet. Látom a receptet: végy egy csomag tisztított tök-kockát...

Ma megvolt az első tárgyalásom. Nagy fontoskodva lefoglaltattam magamnak a tárgyalót a kedvenc asszisztenssel, majd amikor elérkezett a tárgyalás ideje, jól megbeszéltem a party DJ-jével, hogy mi lesz a forgatókönyv. A DJ estére elhívott randizni, aminek értékéből meglehetősen levon, hogy a) van barátnőja, b) volt már egymáshoz szerencsénk még a múltban tehát igazából ex-pasi. - azért a májamnak jól esett, gondolom ebben a korban már ilyesminek is örülni kell (NEM!)

Még hétfőn kiderült, hogy leesik nekem egy kisebb munka tegnap estére, így elmentem 7-re fusizni egy régi ismerősömhöz. Két és fél óra alatt kerestem egy kis zsebpénzt, így amikor este tízkor kirángattam a még délelőtt a pályaudvaron hagyott bőröndömet az automata csomagmegörzőből, s érzékeltem, hogy fáradt vagyok, úgy döntöttem, hogy megérdemlem és fogok egy taxit, és úgy megyek haza Danielához.

Rendes lányhoz illően elvonszoltam a málhát az első taxihoz, majd beültem és mondtam a sofőrnek, hogy melyik utcába mennénk. Volt nagy szemnyitogatás, meg hatszori visszakérdezés. Ekkor már láttam, hogy kalandos lesz az út. Nem sokszor utaztam eddig taxival Bécsben, (tán ötször), de eddig csak egy benszülött sofőröm volt, a többi külföldi. El is könyveltem ezt (talán) helytelen általánosításként egy újabb bécsi népszokásnak. - Szóval itt is tört németséggel köszöntött a fuvarozó kisvállalkozó, de ekkor még bizakodva tekintettem a jövőbe.

Miután elindultunk a taxissal és tőlem kérdezte, hogy akkor most merre menjünk, éreztem, hogy ennek fele se tréfa, inkább kiszállok aztán megyek BKV-val (Bécsi Közlekedési Vállalat), mert az nem tőlem kérdezi, hogy jobbra forduljon, vagy balra. Indultam is volna ki az ajtón, meg adtam volna az alapdíjat a sofőrnek, de az olyan bánatosan mondta, hogy de hát ő már kiállt a jó kis első helyéről a sorból, hogy megsajnáltam és maradtam. Addigra már előkerült a GPS is és együttes erővel (bár inkább én erőlködtem, hogy megértsen) kibetűztük az utca nevét, miszerint B mint Birne, Ö mint Österreich.... - nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek.

A GPS jól artikulált női hangon, jó hangosan közölte mindig velünk az irányt, ezzel együtt a taxis továbbra is rendszeresen érdeklődött, hogy merre menjünk. Ezt nem is értettem, de mivel a GPS grafikusan, nyíllal is jelezte, hogy merre van az előre, nem törtem magam különösebben az iránymutatással. A sebességhatárt persze rendszeresen túlléptük, ilyenkor a GPS hangos vijjogásban tört ki, - most már tudom, hogy az első három okoz csak szívinfarktust, a negyedik ilyen szirénát már fel se veszi az ember.

Egy idő után ismerős lett a környék és éreztem, hogy lassan jobbra kéne besorolni, és ezt a GPS is megerősítette, de az emberünk rendületlenül ment a bal szélső sávban százzal ( 4 sávos úton). Először csak halkan mondtam neki, hogy váltson sávot, aztán kórusban a GPS-barátnőmmel, de amikor már vészesen úgy tűnt, hogy nem lesz időnk elcsípni a jobboldali lehajtósávot vállán ragadtam az embert és mutogatni kezdtem meg üvölteni. No akkor 3 sávon át jobbra el, és még idejében megszabadultunk a gyorsforgalmi út fogságából, amely onnan ment Prága felé.

Eme rövid incidens és a már említett éles logikám ráébresztettek arra, hogy sofőrömnek mondhat bárki bármit németül - nem érti. Miközben száguldottunk a városon át, eszembe jutott, hogy tuti így vezethetnek Egyiptomban. Nem tudom miért gondoltam pont Egyiptomra.  Miután kicsit megnyugodtam meg is érkeztünk. Kiszálláskor aztán megkérdeztem a nyolcadik utas a taxisofőrt, hogy honnan való.

Egyiptomból...

Néhányan érdeklődtek, hogy azon kívül, hogy blogot írok munkaidőben, milyen dolgaim vannak nekem ennél a cégnél... Nos legyen, bár előre szólok, hogy unalmas lesz (nemhiába írok blogot munkaidőben, ugye)

Jelenleg a jövő héten túlélendő 3 napos rendezvénysorozat élvez prioritást. Szervezek egy 150 fős koktélpartit egy dunai hajón (10 éves a cég), aztán másnapra egy kisebb konferenciát harmincöt embernek délután ötig, majd azt követően olyan 25 embernek esti programot a www.kalandpalya.com oldalon látható helyen és mindezt majd  megkoronázzuk egy vacsorával  ebben étteremben. Harmadnap pedig, a saját cég alkalmazottainak lesz egy céges workshop, bármit jelentsen is ez, ugyanis a főnököm mind a mai napig nem árulta el, hogy mi a nyavalyát fogunk ott csinálni. De Seneca az én barátom, így sztoikus nyugalommal próbálom tudomásul venni, hogy már két hét sincs eddig a harmadik eseményig. Fedél lesz a fejünk felett, enni meg inni kapunk - nagy baj már nem lehet, hiszen a Maslow piramis alja megvan.

A szülinapi partira éppen egy 90 diás bemutatót gyártok, ez ügyben a főnök pénteken meg is dicsért, mert "nice and creative". Most éppen fotókat vadászok a kedves kollégáktól, akik öt országban találhatók és nem arról híresek, hogy válaszolnának a leveleimre. Bezzeg ha kell nekik valami, akkor nagyon ügyesen tudnak emailt írni. Azt figyeltem meg még az előző melóhelyemen, hogy rá lehet szoktatni az embereket arra, hogy válaszoljanak a levelekre, mégpedig úgy, ha az elején párszor telefonon is felhívom őket és kicsit csevegek. Hogy emögött mi a logika, azt nem tudom, viszont irigylem azt a képességét (tulajdonságát?) a népeknek, hogy nem válaszolnak egy megkeresésre. Én nem bírok ilyet tenni. Próbáltam, de nem ment. Egy nap után kikerestem a kikukázott emailt és megtettem amire kértek. És sajnos elfelejteni se tudok semmilyen munkatársi kérést.

Márcsak abban reménykedem, hogy a korral javuló tendenciát tudok majd mutatni.

Nos ez a kis konyha is tud még meglepetésekkel szolgálni. Ma kiderült, hogy van laktózmentes tej is (vajon az miért édesebb, mint a laktózos?), illetve hogy a szekrény aljában hegyekben áll a pezsgő és a bor. Sör viszont nincs - panaszt tegyek-e? Menyugtató, hogy bármikor helyben lerészegedhetek ha úgy tartja kedvem.

Egyébként pedig a tejhabkészítés új távlatai nyíltak meg előttem, ugyanis felfedeztem ezt a masinát a konyhában:

Be le kell önteni a tejet, aztán gomb megnyom, majd 2 percen belül olyan tejhabot rittyent, hogy rá lehet állni. Kicsit bele is lehet látni a levehető tetején keresztül, így el tudom mondani, hogy forog, az alján meg pont egy olyan bizgentyűzde van, amit az otthon kapható 800 Ft-os elemes cuccocska tetejére is illesztettek. Tehát a fő titok abban van.

És persze az egész teflon, tehát nem tapad, könnyen elmosható - mostmár jöhet a Nestlé és fizethet nekem ezért a reklámért.

Laktózmentes tejből is tud. Az árát nem árulom el.

Reggel, mit reggel!, hajnali 4 óra 50 perckor kelés, hogy aztán a vonat kábellopás miatt egy órát álljon a síneken = késsen, miközben 3 tömörgyönyör bunkó anyuka kihangosítva mobiltelefonál és egymással diskurál hogy zeng tőlük a kocsi - nos ez meghatározó élmény. A velük utazó bébi üvöltése már csak penész a megsavanyodott tortán.

A Westbahnhofot viszont átépítik, így háromszor kellett keresztül szelni bőröndöstül, laptopostul a nem kis pályaudvart, mire megtaláltam, hogy hova tették át eredeti helyéről a bőröndmegörző automatát. Miközben hegyekben áll a munka.

Mit is mondhatnék? Szebb hétkezdést minden kedves olvasónak!

Szomorúan hallottam tegnap a főnöktől ebéd után, hogy a fiúka, akivel egy irodában ülök, valószínűleg lelép a jövő hónap végén, mert egy nagyon jó nevű Consulting Group dupla fizetéses állást ajánlott neki. Pedig ma már vagy 6 mondatot is beszéltünk egymással és az intimitás olyan mélységéig jutottunk, hogy egymás előtt ettünk. Én rizskrékert ropogtattam, ő meg a komplett ebédjét fogyasztotta el előttem. Jó hír, hogy nem csámcsog kaja közben, utána pedig nem szabadul meg hangosan a rágás közben bevitt levegőtől, vagy nem is visz be rágás közben egyáltalán levegőt. - Ügyes gyerek. Mire összemelegszünk, már búcsúznunk is kell.

A másik szomorú hír meg azért ért, mert a tűzrőlpattant nagyon szimpatikus  asszisztenslány is elmegy októberben, mert nem jönnek ki a főnökével, aki nevezetesen a bámulós pasi. Ez utóbbit nem linkelem be. Mint ma reggel kiderült, ez a lány is hozott virágot magának és a kollegináknak az első napjai egyikén és ő is fehéret, (illetve ő is marketinges). Tehát rokon lelkek vagyunk és ebből előzetesen le is vonom a következtetést, hogy én se jövök ki a főnökével, bármennyire is bámuljon.

Ma szép nap lesz, én mondom Nektek.

Egyrészt megyek vissza Pestre délután, és ennek örülök. Aztán meg csak kedd hajnalban jövök vissza, - ennek is örülök. Ezen felül vettem virágot magamnak, meg a két asszisztenslánynak, és örültek, - ezért örülök. (Meg a virágnak is csak úgy) A főnököm továbbra is a megváltozott normális tudatállapotában leledzik, és ez RedBull* nekem.

Továbbá süt a nap, és ez jó. 7VG-re meleg lesz és ez még jobb. Valamint van egy csomó munkám, és én azt valamilyen születési rendellenesség miatt szeretem.

Szóval trallalla!

* szárnyakat ad

Látom ám, hogy olvastok-e, hahaha! Első nap 8 látogatóm volt, tegnap kilenc, ma meg öt.

Ha hazamegyek kikérdezem mindenkitől mit olvasott itt, aztán kiderül kik a lógósok!

Na csak el kellett menteni az előző bejegyzést és már meg is érkezett rég nem látott főnököm. Mosolygott, bejött az irodába, ahol ülök, kezet fogott velem és azt mondta, hogy aszongya: "Isten hozott Bécsben". De ez mind semmi. Amikor megkérdeztem tőle, hogy lesz-e ideje valamikor átbeszélni a teendőket, nos akkor azt mondta, hogy hát ő úgy gondolta, hogy elmegyünk ebédelni és akkor aközben. És lőn. De ez még mind semmi. Végig kedves volt, nem éreztem a vele való kommunikációt erőltetettnek (mint az első három találkozásunk után mindig) és még az ebédet is ő fizette!

Tudom egyébként a titok nyitját, és majd személyesen el is mesélem az érdeklődőknek.

Mindezután kiderült, hogy az irodában velem ülő kolléga sem miattam nem jött be délelőtt dolgozni, hanem a főnököt kellett helyettesítenie valahol, illetve csak kedd hajnalban kell visszajönnöm jövő héten, - szóval süt a Nap!

Tegnap nem működött az internet rendesen, ezért beültem az egyik kollégám mellé az irodájába, ahol egyébként is van egy szabad asztal, mert oda csak nagy ritkán ül be az egyik fél ember, aki folyton nincs itt. Sajnos rögtön gond is támadt, mert kolléga 21 fokon nyomja a légkondit, aztán én meg 2 perc után kockára fagyva vacogtam a laptop fölött. Úriember volt, kikapcsolta, bár aztán délután meg nagy dérrel-dúrral ciccegve ablakot nyitott. Szóval szerintem nem örült nekem, pedig letettem neki ajándékképpen a szőlőm felét. Ma meg még eddig nem jött be és a laptopja sincs az asztalán, és egy szóval se mondta, hogy nem jön ma be, amikor a viszlát holnap mondattal háromra emeltük a tegnap egymásnak mondott mondataink számát. Nem szeretném azt hinni, hogy elüldöztem, pedig nagyon úgy tűnik. Próbáltam a távollétében gyakorolni a légkondiban ülést, de nem bírtam a 2 perces tegnapi csúcsomat túlszárnyalni akkor se, ha feljebb vettem a fokot a ketyerén. Lehet, hogy a huzat az oka, nemtom, és hiába a kardigán, a jégcsapok rögtön megjelennek rajtam.

Mindehhez még az is társul, hogy a főnököm se jött még be, pedig 3 napos külföldi útja után már itt kellene lennie (már ahogy azt én elképzelem) és szépen szorgalmasan válaszolgatnia kellene a kérdéseimre, hogy aztán tudjak dolgozni tovább az ő legnagyobb megelégedésére.

Kedves Univerzum, a következő lakást rendelem meg Tőled 2008. október 1-i teljesítéssel:

olcsó, 3 szobás, tágas, jó elrendezésű, minimum 80 négyzetméteres, Bécs belső kerületében található, jó a közlekedés, nyugodt, futásra alkalmas területhez nagyon közel fekszik, fákkal körülvett, világos, csöndes, teraszos, kedves, jófej és jóképű ;-) szomszédokkal rendelkezik, internettel ellátott, gázfűtéses, felújított, felszerelt konyhás, gardróbos, nekem tetsző stílusú, szép és jó állapotú házban található, ingyenes parkolást biztosító és a közelében van egy jól felszerelt közért. Lehet Zwischenmiete is, s mint ilyen bútorozott, csak tetsszen nekünk. Privát alapon

Köszönöm!

Na ezt a lakást néztem ma meg: http://derstandard.at/?url=/anzeiger/immoweb/dynamic/detail.asp%3Fuid%3D5865175 - a lenti képek mutatják, hogy milyen. Elrendezés príma, állapot príma, ház és környék broáf. Azért elkértem a kalkulációt, meg egy szerződés mintát, hogy lássak egy olyat is, úgyis a bankban mindent aláírtam, amit elémtettek anélkül, hogy olvastam volna, mert ha olvasom se értem, szóval lehet, hogy eladtam magam valami chat-szobának a horny housewife kategóriába, amiből per pillanat csak a housewife az igaz.

Azért örülök, hogy elmentem megnézni a lakást, mert így van egy ingatlanos, aki tudja, hogy mit keresek, és így megtalálhat jó ajánlatokkal, illetve mert túl vagyok az első német ingatlanos tárgyaláson és nem vallottam szégyent. Az első ilyenektől mindig félek kicsit németül.

Erről még biztos, hogy lesz szó, mert egyelőre ez foglalkoztat a legjobban. - Szóval itt az a módi, hogy azok is fizetnek a közvetítőnek jutalékot, akik a bérlők lesznek. Nem is keveset, hivatalosan és törvénybe foglalva (!) 3 havi jutalék illeti meg a közvetítőket (a kaución felül). Azt már tudom, hogy ebből azért lehet alkudni, de sajnos nem olyan sokat és a 2 lakásbérlet árányi jutalék tuti, hogy kiúszik az ablakon, ha az ember közvetítő útján talál lakást.

Eleve nem sok oldal van, ahol privát lakások kelletik magukat így ezen kívül az embernek a jószerencséjében kell bíznia, azaz hogy ismerős ismerőse éppen tud valami kiadó és elfogadható kérót. Amikor még Daniela ex-férjével béreltem lakást, azt úgy szerváltuk, hogy egy ismerős házaspár éppen elköltözött az új házukba, de a lakást nem akarták lemondani, így titkos és illegális albérlőkké váltunk, hiszen a pár maga is albérlő volt. A srác még mindig ott lakik, s mivel egymaga nehezen tudná fizetni a lakbért, hát ő is ki-kiadja azt a szobát, amiben anno én laktam. Ha ezt a főbérlő tudná!!!

Az egész lalásbérlést egyébként komolyan szabályozza az állam, és nagyon védi a bérlők jogait, azaz hogy ne lehessen őket csak úgy az utcára tenni a bérleti szerződés aláírásakor megbeszélt bérleti időtartam előtt. Itt gyakori az öt vagy a három éves időtartam például.

Igen, nem véletlenül nem írtam azt, hogy a német nyelv szépségei, ugyanis az a nyelv, amit itt beszélnek, az szerintem örök életre kihívás lesz nekem. Persze, ez is németül van, de milyen németül?

Néha azzal szórakozom, hogy próbálom megérteni, hogy az emberek az utcán, tömegközlekedési eszközökön mit mondanak egymásnak. Próbálom őket kihallgatni, és persze nem csak azért, mert kiváncsi vagyok, hanem azért is, hogy leteszteljem elvileg folyamatosan fejlődő nyelvtudásomat. - hahaha! Ahogyan azt Móricka elképzeli...

Van néhány barátom itt (többek között Daniela is), akik már ráébresztettek arra, hogy az osztrákok nem azt a németet beszélik, amit nekem Joli néni a gimiben megtanított. Onnan tudom például, hogy valaki nem idevalósi, hogy értem, hogy mit mond. Georg barátomat, aki halkan beszél, nyelvjárást használ és mindehhez masszívan motyog is, csak energikusabb pillanataimban tudom követni. Azt már megfigyeltem, hogy én németül beszélni kb este 7-ig tudok teljes gőzzel, utána minden órában csökken a beszédkészségem és beszédértésem egyenes arányban azzal, ahogyan fáradok. Érdekes módon, ez csak a némettel van így, a többi nyelvtudásom nem napszakfüggő.Ahhoz képest, hogy ez volt az első nyelv, amit elkezdtem tanulni, ezzel kínlódom a legtöbbet. Mondjuk lehet, hogy nem kellett volna elfelejteni úgy 15 évre.

Legnagyobb sajnálatomra még méltatlankodni sem tudok osztrákul rendesen, pedig engem ismerve, erre nagyon nagy szükségem lenne itt is. Ehhez még hozzájön az a nehezítő tényező, hogy eltanulni se tudom, mert nem értem hogy mit vargyognak felháborodásukban az itteniek. Ma reggel is állok a Sparban, egy kassza üzemelt, a sor pedig csak nőtt és nőtt. Persze, hogy megkezdődött az anyázás és olyan szívesen megtanultam volna az egész mondatot, de hát csak annyit érettem, hogy Kassa (kassza) és aufmachen (kinyitni, bár ha szó szerint fordítom, akkor felcsinálni, khm...)

Egy percig eljátszottam a gondolattal, hogy a leghangosabban kiabáló néninek felajánlom, hogy kifizetem a cechjét, ha most szépen szótagolva elismétli nekem háromszor azt, amit vöröslő fejjel odarikkantott az egyik alkalmazottnak, de ennyire nem voltam bátor és különben is akkorra már rám került a sor.