Bécsi Lét

Tegnap ugye megemlítettem, hogy az egyik titkárlány asztala körül volt egy (kis) doboz Merci csoki. Nos tegnap, amikor mentem hazafelé, a csoki kinyitva a konyhapulton kínálgatta magát. Gondolatban adtam egy csillagos ötöst a lánynak, aki azzal, hogy mindenki prédájává tette a csokit, két bágyadt osztrák őszi legyet intézett el egy csapásra: egyrészt másra hárította az üres kalóriák bevitelét (hízzon csak el más!), illetve növelte a népszerűségi kvóciensét a férfiak között. Ha itt valaki megkérdezné, hogy miért csak a férfiak között, nos az nem ismeri a szépségfasizmus női áldozatainak gondolatmenetét. Eszerint ugyanis mindenki, aki hasonló kísértésnek tesz ki egy mai nőt, aki kétségbeesve próbál nem (jobban) meghízni, nos az ellenség, akit a lehető legtávolabb kell tartani, mert bármelyik pillanatban megkínálhat valami olyannal, aminek bűntudat és szorongató nadrágderék lesz a vége

Ma reggel a csokisdoboz egy darab csokival önmagában árválkodott a pulton, amely erős sáskajárásra engedett következtetni. A fiúkák nagyon lemerülhettek a sok túlórában tegnap este, és a hiányzó energiát a csokisdobozból pótolták. Nem kellett kétszer fordulnom 5 percen belül ahhoz, hogy az utolsó csoki is eltűnjön a dobozból. A doboz viszont ott maradt, aminek két oka lehet: Aki kivette 1) bűntudattal küzdött, hogy az utolsó csokira lecsapott és nem akart feltűnést kelteni a doboz kidobásával, ami ugye a csokival ellentétben nem rejthető el egy tenyérben. 2) egy büdös trehány bunkó, aki szanaszét hagyja a szemetet.

Na mit találtam még ma a konyhában? - 6 db fél literes Traubi szódát. Ha holnap túrórudit látok a hűtőben, gyanakodni fogok, hogy valaki itt magyar

Kiderítettem ma, hogy hol ebédelnek a titkárnők: sehol. Ma reggel együtt jöttünk fel a liftben reggel az egyikkel és mondta, hogy neki nincs ideje ebédelni. Nem is csoda, hog az ülőmunka ellenére ilyen karcsú. A másiknak se lehet sok ideje kajálni, mert ő is nádszálka. Mondjuk láttam már csokikat az irodában, ma is ott figyelt egy doboz merci az egyik íróasztala körül, de ez még nem bizonyíték arra, hogy meg is eszi. Szóval én vagyok a három irodai grácia közül a legdundibb, de az ebédről akkor se fogok lemondani

Aztán fény derült az osztrákok egy furcsa szokására is: tegnap az egyik kollégám az asztalom mellett való elhaladtában jó hangosan azt mondta nekem, hogy Jó étvágyat!. Hirtelenjében jól összezavarodtam, ugyanis egy morzsa kaja nem volt nálam, sem pedig nála. Aztán az éles logikámmal rájöttem, hogy ezt azt jelentette, hogy elmegy ebédelni. Tehát ezek nemcsak evés előtt az asztalnál mondanak egymásnak ilyesmit, hanem az ebédidőre való eltávoztukban. Hát..., érdekes népszokás...

Többen kérdeztétek, hogy milyenek a munkatársak az irodában, s bár annyira nem érdekfeszítőek, leírom róluk a legfontosabbakat.

Először is a cég beköltözött egy olyan kisebb cég irodájába, amelybe befektetett. Gondolom takarékossági szempontok is közrejátszottak ebben. Ahogyan azt már említettem, egy tetőtérben vagyunk, a lift a hatodikig jár, onnan még egy emelet gyalog lépcsőn. Maga a ház egy sima bérház, de tele van cégtáblával a kapu alja és gondolom, hogy mindenféle náció dolgozhat itt, mert az épület liftjében megismert alkalmi utastársaimból simán kijönne egy UNICEF vagy egy Benetton reklám. Ma ebéd után két magyar pasi baktatott fel a lépcsőn, de én rejtve maradhattam a származásomat tekintve, mert éppen franciául karattyoltam az egyik barátnőmmel.

Tehát az irodában hárman vagyunk csajok, a többi hímnemű. Van egy igen meglepő külsejű, ő szinte albínó. (Mindig megijedek szegénytől.)- Hogy egy kis pikantériát is csempésszek ebbe a blogba, az egyik pasi olyan pasinézéssel szokott bámulni, s ezt már azóta teszi, mióta először betettem ide a lábam. Nem néz ki rosszul, de miután bebámultam az irodája üvegajtaján és jól megnéztem az asztalán lévő fényképet, amelyen két gyerek rakoncátlankodik egy anyu társaságában, felejtős az ember. (Hacsak nem a nővére és azok gyerekei, de azért ENNYIRE nem vagyok naív)

A mi cégünk ebben az irodában 4 db embert számlál és két felet. A két fél hébe-hóban jön, valami külsős munkatárs-félék. A 4-ből én vagyok az egyedüli dupla-iksz kromoszómás. A már említett hölgy munkatársak a már említett másik cég asszisztensei / titkárnői.

Különben mindenki, aki ebben az irodában (saját és másik cég) tölti napjait, pályázhatna a Sztahanov érdeméremre. Hivatalosan fél hatig tart a munkaidő, meg kilenckor kezdődik, de ezek itt már fél kilenckor ingujjra vetkőzve ülnek a tárgyalóban nagy komoly képpel, és amikor hatkor elmegyek, még bőven fontoskodnak.

Örömmel jelentem, hogy ma Klaus barátommal költöttem el az ázsiaiban az ebédemet. Nagyon mókás a futószalagjuk, de igen tanulságos is.

Van étlap, meg van az ebédmenü. Ez utóbbi áll egy levesből és egy salátából, amely mindenkinek ugyanaz és egy számozott főételből. A rendelés felvétele után érkezik a leves és a nyers zöldségekből álló tányér saláta, amelyet aztán mindenki úgy ízesít olajjal, ecettel meg szójaszósszal, ahogy kedve tartja. Amíg az ember elszürcsöli a levest és elropogtatja a zöldségeket, kész is a főétel és már hozzák is ki. (Persze kihozzák akkor is, ha nem fejeztük volna még be az ebéd elejét). Aztán már csak fizetni kell. Ez utóbbi néha lassan megy, mert ebédidőben sokan vannak és a két hölgy nem győzi a kiszolgálást is, meg a fizetést, de azért 30 perc alatt korrekt 3 fogásos, friss és meleg ételhez lehet jutni. Ja és ezért ma borravalóval együtt 8 eurót fizettem. Átszámolni nem szabad, mert akkor nagyon drágának tűnik.

Amit nagyon bírok egyébként Ausztriában, hogy minden fizetéskor megkérdezi a pincér, hogy egyben számolja-e, vagy külön, és ha öten vagyunk a társaságban, akkor öten fizethetünk külön, ha éppen úgy alakul. Ezt itt természetes, akkor is ha egy 5 eurós számláról van szó, amelyben volt 2 tea és slussz.

* copyright Pandacsöki Boborján, Laár Pour Laár Társulat

Voltam tegnap még mozi előtt futni, és ez sokat lendített a tegnapi hangulatomon.

Daniela lakása rögtön a Práter mellett van, tehát futni szeretőknek maga a paradicsom. Munka után, mozi előtt pont volt annyi időm, hogy lefussak 35 percet és feltérképezzem milyen is a Práter futó szempontból. Az első és legfontosabb, ami feltűnt, az a mindenhonnan érkező futók mennyisége. Rengetegen jöttek velem egy időben, hogy aztán sec-pec alatt szétszóródjanak a hatalmas parkban. Voltak szép számmal persze olyanok is, akik meg akkor fejezték be az adagjukat és izzadtan, vörös fejjel a parkból tartottak hazafelé. Ez önmagában már nagyon felemelő volt, mert valamiért igen motiváló tud az lenni, ha sokan futnak, itt pedig még az a veszély sem fenyeget, mint a kisparkban otthon, hogy egymásba botlunk. A Práter iszonyatosan nagy. Az úgynevezett Hauptallee, ami a fő sétány, 5 km hosszú, de millió kis meg nagy út fut szerteszét, csak győzzük tüdővel.

Én kicsit aggódtam persze, hogy nehogy eltévedjek, mert abban azért tehetséges vagyok, így a nagy odafigyelésnek köszönhetően befutottam a kutyafuttató szekcióba. Ott is futottak a népek, csak körítésnek vidám kutya sereg képezett minden irányból váratlanul előbukkanó szőrös akadályt. Erősen reméltem, hogy egyiknek sem jut eszébe a hátsómba harapni, megérezve rajtam Freddy szagát - de hála az égnek volt jobb dolguk.

Danielával elmentünk moziba és láttunk egy nagyon jó német filmet: http://www.robert-zimmermann-derfilm.de/

Nagyon vicces, pedig csak a felét értettem. Nem is értem, hogy miért az amerikai "vígjátékokat" erőltetik nálunk a mozikban.

A legfurcsább az volt, (és ezt Daniela pont úgy élte meg, ahogy én), hogy a főszereplő színész fiúcska első blikkre hihetetlenül unszimpatikus volt, és teljesen férfiatlan. Ehhez képest a film végére (ennyire jól játszotta a hősszerelmest), majdnem beleszerettünk. Na jó, kicsit bele is szerettünk, ahogyan azt egy színész esetében élemedett háziasszonyoknak illik.

A film címe körülbelül az, hogy Robert Zimmermann rácsodálkozik a szerelemre, és az benne a poén, hogy Robert Zimmermann ugye Bob Dylan polgári neve volt, és emiatt a főhős minden bemutatkozásnál kénytelen erről beszélgetni, hogy miért így hívják.

Az egyik nagy poén a filmben, hogy a főhős egy búsabb pillanatában elmegy egy bárba inni, ahol mit ad Isten? Garfunkel (A Simon és Garfunkel duóból) gyereke, aki szakasztott úgy néz ki, mint az apja, szintén ott iszik, majd elénekli az apja egyik nagy slágerének részletét, majd megbeszélik a híres nevek jelentette problémákat.

Sajnálom, hogy nálunk nem lesz látható, de ha egyszer megvehető lesz DVD-n, az érdeklődőnek rendezek egy angol feliratos vetítést.

Az iroda szupermini konyhájában az alábbi kényelmi szolgáltatásokat lehet igénybe venni: szörp, kis teáskanna, nagy teáskanna, dizájnkancsó víznek, hogy ne csak egy pohárral tudj az asztalodhoz vinni, méz, tej, sokféle teafű, háromféle víz (üveges mentes és szúrós, ballonos mentes és szúrós és ugye a csap, KV gép millió gombbal, amelyek villognak - hatalmas üvegtálakban a sokféle erősségű belevaló KV, édesítő) És ezt mind a cég állja.

Szóval az, hogy Gizike összeszedi a kávépénzt és mindig elfogy a tej, mert valaki titkon megissza a kávézáshoz való tejet, - na az a múlté.

Az már csak hab a tortán, hogy a női mosdóban kézkrém, hajwax és tampon is van. A férfi mosdóban vajon mi lehet?

Ismét egy izgalmas téma: mit (t)egyen a Bécsben dolgozó délben, ha korog a gyomra, főtt ételre vágyik, nem óhajtja a gatyáját ebédre költeni, 30 perc alatt végezni akar és kerülné a húst meg a lisztet?

Nos: egyelőre még nem tudom. A mai megoldás a fenti követelményeknek csak részben felelt meg...

A múltkor (értsd az első teljes munkanapomon itt az irodában, amikor mégcsak vendégmunkás voltam), a főnököm meg a ma farmerben jött egyik fontos ember elvitt egy ázsiai étteremben, (hogy aztán a fejem fölött beszélgessenek), ahol volt menü és a sarkon található = közel. Mivel anno másnap is itt kötöttem ki, ma nem volt kedvem odamenni, márcsak azért sem, mert azért minden nap 8-9 Eurót költeni csak az ebédre, az nem olcsó mulatság, még ha itteni mércével ez átlagárnak mondható is. Szóval kóvályogtam egy sort és végül két csudamagvas vega szendviccsel kerültem közelebbi barátságba, bár az egyikkel még nem fejeztem be a barátkozást, mert olyan szűk volt a gyomrom, hogy szünetet kellett tartani.

Az ebéd utáni kajtatásban egy kicsit elérzékenyültem és majdnem bőgés lett a vége, de összeszedtem magam, mert nem akartam megijeszteni az utcában dolgozó munkásembereket.

Visszatérés után kifigyeltem, hogy azért itt sem ismeretlen az, hogy az íróasztalnál esznek a népek, legalábbis az egyik kolléga ma ezt tette*, de ahogy elnézem, ez itt nem dívik. Bár lehet, hogy kis színt kéne csempészni az irodában honoló osztrák elvágólagosságra és hozni be műanyag dobozkában például lecsót, aztán a laptop fölött elmajszolni, mert konyha itt ugyan van, de pont egyszemélyes és se asztal, se szék nem található benne, hanem csak szekrények, meg polcok, meg hűtő meg mosogatógép. De a konyha megér egy másik posztot, úgyhogy arról majd később.

* neki könnyű, külön irodája van, én meg mindenki szeme láttára a gangon ülök, amelyből az irodák nyílnak. Azért az irodaajtók üvegből vannak, szóval a lecsó egy ilyen irodában is látszódna.

Ha őszinte akarok lenni, két nő él bennem általában békés egyetértésben, már ami az öltözködést illeti. Az egyik az irodista, a másik meg Liz Lemon. (Akik nem ismernék a 30Rock sorozatot, azoknak úgy tudnám leírni, hogy tornacipő, farmer, kényelmes, bő felsők)

Az új munkahelyen eddig az asszisztenst sasoltam, hogy mi a módi, mit illik és mit nem illik; de ma reggel, mivel kicsit korábban érkeztem meg, mint kellett volna, nézegettem az embereket is. Hát... szerintem nem lesz baj, már ami a ruhatáramat illeti és örömmel fedeztem fel, hogy Tamara, az asszisztensünk meg az egyik fontosember ma farmerben érkeztek. Mondjuk nincs itthon a macska, azaz a főnök 3 napig nem lesz bent, szóval lehet, hogy ezért lazulnak ennyire. Kifigyelem, annyi szent!

Majd arra a kínzó kérdésre jó lenne választ kapni, hogy nem ciki-e harisnyára olyan cipőt húzni, aminek az orra zárt, mint egy köröm- vagy félcipő, de a hátulja nyitott, mint egy szandál. Mert én ma ilyet tettem. Vajon mit mondana erre Lakatos Márk????

Reggel nem Freddy ébresztett, hanem Daniela: valamit nagyon kalamolt egy lábassal - el nem tudtam képzelni, hogy mit készíthet a fiának reggelire, ami ilyen zajjal jár. (Update: a szobám a konyhából nyílik, lásd: cselédszoba) - A titokra akkor derült fény, amikor kávét kaptam: a forralt tejből tejhabot gyártott és ezt egy kisebb méretű habverővel tette. Legközelebb viszek neki Pestről olyan zizegős elektromos tejhabosítót, hogy tovább tudjak alunni.

Reggel megbeszéltük, hogy este elmegyünk moziba, aztán kiszedtük Freddyt a nyitott komódfiókból, ahova helyből felugrott a szobám küszöbéről (még jó, hogy a harisnyáim egyelőre dobozban vannak, így nem csinált belőlük neccharisnyát), majd elmentem parkolni az Erdberg nevű "parkolj és utazz" parkolóházba, mert ott nem megy rá a gatyám a parkolásra. (Egy hét 14,58 Euro, ha az ember bemutatja a bécsi BKV-bérletét, akkor kb 2 Euroval olcsóbb. - Csak info: az utcán egy óra kerülne 1,2 Euroba és ott is 2 óránként cserélgetni kéne a parkolójegyet). Az U3 nevű metróvonal a parkolóházban is fenntart magának egy megállót, így meg sem álltam a Stephansplatz-ig. (Útközben beszereztem egy havi bérletet)

Mielőtt az irodába bementem volna, nyitottam egy bankszámlát, majd elfoglaltam az egyetlen szabad íróasztalt abban az irodában, amely a belváros egyik szép régi épületének a tetőterében található.

Közben elkezdtem gondolatban írni ezt a blogot és próbáltam nem sírvafakadni. Pedig nagyon tudtam volna. De én akartam, ami van - hát nesze nekem!

Tegnap bepakoltam a fél életemet a kocsiba, búcsút vettem a fiamtól és a Trenyótól, aztán nekiindultam, hogy elkezdjek Bécsben élni, ahogyan azt valamiért kitaláltam magamnak pár hónapja.

Az úton lefelé felhívtam, akit tudtam, hogy ne kelljen bőgnöm, mert nagyon hiányzott a gyerekem, - így viszonylag kellemesen telt az út. Este fél tizenegyre érkeztem meg Danielához, aki egy hónapra a szállásadóm lesz és emellett az egyik bécsi barátnőm is. A szoba, amelyikben lakni fogok sokkal jobb benyomást tett rám, mint ahogyan azt vártam és még a jógagyakorlataimat is el tudom benne végezni, ha ügyesen centizem a különböző taglejtéseket. Ez főleg azért fontos, mert nem szeretném a test és lélekgyakorlás eme módját a család szeme láttára mondjuk a nappaliban végezni, s leginkább azért nem, mert jógázás közben zavarna a röhögésük. Így a komód és az ágysarka fog zavarni, de ezzel egyelőre megbékéltem.

A gardróbszekrény funkciót úgy integrálták a szobába, hogy, - mivel az nagy belmagasságú -, egy hosszú partfis-nyél-szerű rudat szereltek az ágyam fölé, amelyre vállfán kiakasztgathatom a ruháimat. Kicsit félek, hogy valamelyik éjszaka felébredve, a sok felettem lengedező ruha láttán majd szellemjárásra asszociálok és visításba kezdek, vagy valamelyik rámhull kecsesen és akkor szintén visítok, de ezt az első éjszaka legalábbis megúszta a ház népe.

Daniela figyelmeztetett még este, hogy Freddy, a kisebbfajta borjúra emlékeztető, 10 éves házikandúr majd rámnyithat hajnalban, ugyanis az a szokása, hogy kora reggelente körbejárja a lakást, minden zárt ajtó kilincsére felugrik, majd az így kinyitott ajtón benéz és terepszemlét tart. Ez most vagy nem történt meg, vagy nem ébredtem fel rá, mindenesetre biztató kezdetnek tűnik.