Ismét egy izgalmas téma: mit (t)egyen a Bécsben dolgozó délben, ha korog a gyomra, főtt ételre vágyik, nem óhajtja a gatyáját ebédre költeni, 30 perc alatt végezni akar és kerülné a húst meg a lisztet?
Nos: egyelőre még nem tudom. A mai megoldás a fenti követelményeknek csak részben felelt meg...
A múltkor (értsd az első teljes munkanapomon itt az irodában, amikor mégcsak vendégmunkás voltam), a főnököm meg a ma farmerben jött egyik fontos ember elvitt egy ázsiai étteremben, (hogy aztán a fejem fölött beszélgessenek), ahol volt menü és a sarkon található = közel. Mivel anno másnap is itt kötöttem ki, ma nem volt kedvem odamenni, márcsak azért sem, mert azért minden nap 8-9 Eurót költeni csak az ebédre, az nem olcsó mulatság, még ha itteni mércével ez átlagárnak mondható is. Szóval kóvályogtam egy sort és végül két csudamagvas vega szendviccsel kerültem közelebbi barátságba, bár az egyikkel még nem fejeztem be a barátkozást, mert olyan szűk volt a gyomrom, hogy szünetet kellett tartani.
Az ebéd utáni kajtatásban egy kicsit elérzékenyültem és majdnem bőgés lett a vége, de összeszedtem magam, mert nem akartam megijeszteni az utcában dolgozó munkásembereket.
Visszatérés után kifigyeltem, hogy azért itt sem ismeretlen az, hogy az íróasztalnál esznek a népek, legalábbis az egyik kolléga ma ezt tette*, de ahogy elnézem, ez itt nem dívik. Bár lehet, hogy kis színt kéne csempészni az irodában honoló osztrák elvágólagosságra és hozni be műanyag dobozkában például lecsót, aztán a laptop fölött elmajszolni, mert konyha itt ugyan van, de pont egyszemélyes és se asztal, se szék nem található benne, hanem csak szekrények, meg polcok, meg hűtő meg mosogatógép. De a konyha megér egy másik posztot, úgyhogy arról majd később.
* neki könnyű, külön irodája van, én meg mindenki szeme láttára a gangon ülök, amelyből az irodák nyílnak. Azért az irodaajtók üvegből vannak, szóval a lecsó egy ilyen irodában is látszódna.
