Lakásbérlés

2008.09.03. 17:14 nemsissi

Erről még biztos, hogy lesz szó, mert egyelőre ez foglalkoztat a legjobban. - Szóval itt az a módi, hogy azok is fizetnek a közvetítőnek jutalékot, akik a bérlők lesznek. Nem is keveset, hivatalosan és törvénybe foglalva (!) 3 havi jutalék illeti meg a közvetítőket (a kaución felül). Azt már tudom, hogy ebből azért lehet alkudni, de sajnos nem olyan sokat és a 2 lakásbérlet árányi jutalék tuti, hogy kiúszik az ablakon, ha az ember közvetítő útján talál lakást.

Eleve nem sok oldal van, ahol privát lakások kelletik magukat így ezen kívül az embernek a jószerencséjében kell bíznia, azaz hogy ismerős ismerőse éppen tud valami kiadó és elfogadható kérót. Amikor még Daniela ex-férjével béreltem lakást, azt úgy szerváltuk, hogy egy ismerős házaspár éppen elköltözött az új házukba, de a lakást nem akarták lemondani, így titkos és illegális albérlőkké váltunk, hiszen a pár maga is albérlő volt. A srác még mindig ott lakik, s mivel egymaga nehezen tudná fizetni a lakbért, hát ő is ki-kiadja azt a szobát, amiben anno én laktam. Ha ezt a főbérlő tudná!!!

Az egész lalásbérlést egyébként komolyan szabályozza az állam, és nagyon védi a bérlők jogait, azaz hogy ne lehessen őket csak úgy az utcára tenni a bérleti szerződés aláírásakor megbeszélt bérleti időtartam előtt. Itt gyakori az öt vagy a három éves időtartam például.

Szólj hozzá!

Címkék: lakásbérlés

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása