Még hétfőn kiderült, hogy leesik nekem egy kisebb munka tegnap estére, így elmentem 7-re fusizni egy régi ismerősömhöz. Két és fél óra alatt kerestem egy kis zsebpénzt, így amikor este tízkor kirángattam a még délelőtt a pályaudvaron hagyott bőröndömet az automata csomagmegörzőből, s érzékeltem, hogy fáradt vagyok, úgy döntöttem, hogy megérdemlem és fogok egy taxit, és úgy megyek haza Danielához.
Rendes lányhoz illően elvonszoltam a málhát az első taxihoz, majd beültem és mondtam a sofőrnek, hogy melyik utcába mennénk. Volt nagy szemnyitogatás, meg hatszori visszakérdezés. Ekkor már láttam, hogy kalandos lesz az út. Nem sokszor utaztam eddig taxival Bécsben, (tán ötször), de eddig csak egy benszülött sofőröm volt, a többi külföldi. El is könyveltem ezt (talán) helytelen általánosításként egy újabb bécsi népszokásnak. - Szóval itt is tört németséggel köszöntött a fuvarozó kisvállalkozó, de ekkor még bizakodva tekintettem a jövőbe.
Miután elindultunk a taxissal és tőlem kérdezte, hogy akkor most merre menjünk, éreztem, hogy ennek fele se tréfa, inkább kiszállok aztán megyek BKV-val (Bécsi Közlekedési Vállalat), mert az nem tőlem kérdezi, hogy jobbra forduljon, vagy balra. Indultam is volna ki az ajtón, meg adtam volna az alapdíjat a sofőrnek, de az olyan bánatosan mondta, hogy de hát ő már kiállt a jó kis első helyéről a sorból, hogy megsajnáltam és maradtam. Addigra már előkerült a GPS is és együttes erővel (bár inkább én erőlködtem, hogy megértsen) kibetűztük az utca nevét, miszerint B mint Birne, Ö mint Österreich.... - nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek.
A GPS jól artikulált női hangon, jó hangosan közölte mindig velünk az irányt, ezzel együtt a taxis továbbra is rendszeresen érdeklődött, hogy merre menjünk. Ezt nem is értettem, de mivel a GPS grafikusan, nyíllal is jelezte, hogy merre van az előre, nem törtem magam különösebben az iránymutatással. A sebességhatárt persze rendszeresen túlléptük, ilyenkor a GPS hangos vijjogásban tört ki, - most már tudom, hogy az első három okoz csak szívinfarktust, a negyedik ilyen szirénát már fel se veszi az ember.
Egy idő után ismerős lett a környék és éreztem, hogy lassan jobbra kéne besorolni, és ezt a GPS is megerősítette, de az emberünk rendületlenül ment a bal szélső sávban százzal ( 4 sávos úton). Először csak halkan mondtam neki, hogy váltson sávot, aztán kórusban a GPS-barátnőmmel, de amikor már vészesen úgy tűnt, hogy nem lesz időnk elcsípni a jobboldali lehajtósávot vállán ragadtam az embert és mutogatni kezdtem meg üvölteni. No akkor 3 sávon át jobbra el, és még idejében megszabadultunk a gyorsforgalmi út fogságából, amely onnan ment Prága felé.
Eme rövid incidens és a már említett éles logikám ráébresztettek arra, hogy sofőrömnek mondhat bárki bármit németül - nem érti. Miközben száguldottunk a városon át, eszembe jutott, hogy tuti így vezethetnek Egyiptomban. Nem tudom miért gondoltam pont Egyiptomra. Miután kicsit megnyugodtam meg is érkeztünk. Kiszálláskor aztán megkérdeztem a nyolcadik utas a taxisofőrt, hogy honnan való.
Egyiptomból...