Drukkerek kerestetnek

2010.08.07. 22:17 nemsissi

Nem kell megijedni, nem alakultam hirtelen focicsapattá, viszont megtaláltam azt A lakást, amiben lakni akarok és szerintem szerencsét hozna, ha az idetévedő rendszeres és rendszertelen olvasók hétfőn este nyolcttól (kb. a hét végéig) az összes ujjukat (lábujjakat is bitte!!) csuriba tennék és minden varázsképességüket latba vetnék, hogy én legyek a főbérlő számára a legmegnyerőbb albérlőjelölt.

Azért (is) kell nagyon ügyesen varázsolni, mert én annyira izgultam az időpontegyeztetésnél (hogy még meglegyen a lakás + olyan időpontot kapjak, ami nekem is oké), hogy nem jutott eszembe a saját mobilszámom vége. Egészen pontosan a fele. Konkrétan nyökögtem a telefonban, ami magyarul se bájos, nemhogy akcentusos osztrákul, de a nyomorult négy számjegy éppen akkor ment szabadságra a fejemből. A főbérlő mentett ki a szituból, és nyugtatott meg nagylelkűen, hogy a telefonja kiírta a számomat, így el fog tudni érni. A főbérlő azt is mondta még, hogy többen, különböző időpontokban mennek lakást nézni és majd az utolsó távozása után dönti el, hogy ki nyer. Tehát megnyugtató, hogy legalább helyszíni licitálásra nem fog sor kerülni. Az viszont nyugtalanít, hogy nem tudom hogy kell ismeretlen emberek között a legszimpatikusabbnak lenni. Hilfe!!!

21 komment

Címkék: személyes

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Verusch37 2010.08.08. 11:36:40

Rajtam ne múljon, HAJRÁ!!! :-))))

baboca06 2010.08.09. 08:36:33

Én is hasonló cipőben fogok járni hamarosan, uh.tudom mit jelent. Szorítok!!!

nemsissi 2010.08.09. 09:46:28

@Verusch37: @baboca06: köszönöm köszönöm - én már tiszta ideg vagyok

Haynau (Sons of Monarchy) 2010.08.09. 10:07:49

Nem kommenteltem be ide eddig, de én is drukkolok szorgalmasan - én is idén költöztem, sejtem, milyen idegállapotban lehetsz most...

Verusch37 2010.08.09. 13:34:15

De most komolyan, Bécsben (Ausztriában) ez tényleg ennyire nehéz egy jó lakást találni?

Vagy ez nekem azért ilyen megdöbbentő, mert még sosem kellett albérletben laknom? :-)

nemsissi 2010.08.09. 14:17:51

@Verusch37: igen is meg nem is.
én eleve nem akarok közvetítőnek 2-3 havi díjnyi jutalékot fizetni, így olyan lakást keresek, amit privát hirdettek meg. az ilyeből eleve kevesebb van, mint a közvetítősökből. Ehhez még hozzájönnek a magas igényeim (legyen részben vagy egészben bútorozott és a lakásbelső feleljen meg a finnyás ízlésemnek), legyen jó beosztású, legyen lehetőleg Gürtelen belül, de klassz helyen (csendes, zöld és/vagy bohém környéken), jó közlekedésnél, és persze legyen jó áron és a szomszédban Clive Owen lakjon, (bár ez utóbbi kritériumnál valamennyire még flexibilis tudok lenni)

ugye, hogy nem egyszerű?

nzo 2010.08.09. 17:59:26

Drukkolok! Egy kalappal. :-)

PiciTaci 2010.08.09. 19:47:27

Drukkolunk de nagyon, a lakásavatóra pedig így ismeretlenül is elmennénk :))

Komolyra fordítva, mindent bele! :)

nemsissi 2010.08.09. 22:13:42

@nzo: @PiciTaci: annyira drágák vagytok. komolyan meghatódtam, hogy még-ide-sose-kommentelők is belevarázsolnak, hogy sikerüljön.

szóval megvolt a nagytalálkozás, szerdán kiderül minden... de úgy néz ki eddig, hogy jók az esélyeim

bal kézzel alulról fán háromszor

nemsissi 2010.08.09. 22:16:36

@Haynau: a golfos posztba írt bejegyzésed a postaládámba megérkezett, de a blogon nem látszik. csak szólók, hogy nehogy azt hidd, hogy moderáltam

zsofieper 2010.08.10. 12:29:51

Na akkor én is meghatlak, mert én sem kommentáltalak még, de úgy érzem, eljött az ideje...
Tehát az ujjaim összefonva görcsben állnak péntek délutánig, amikor is szétfeszítem őket és téged fognak tárcsázni :)

Verusch37 2010.08.10. 13:00:57

@nemsissi: Nem is értem, miért nem csörögsz rá Clive-ra hátha tud valami frankó lakást a szomszédságában :-)))

nemsissi 2010.08.10. 14:42:08

@zsofieper: hát amiért ilyen tündér vagy, desszert is lesz majd az ebéden / vacsorán (reggelin?) :) (úgy tűnik, hogy elég szerdáig csuriban élni, akkor dönt a tulajcsaj).

nemsissi 2010.08.10. 14:42:58

@Verusch37: elvből nem hivogatok pasikat ;)

Haynau (Sons of Monarchy) 2010.08.10. 19:38:47

@nemsissi: Köszi - már azt hittem, kimoderáltad. Pedig nem is volt olyan gonosz...

"Elvből nem hívogatok pasikat" - munkaügyb en sem? ;-DD

nemsissi 2010.08.10. 22:35:50

@Verusch37: @Haynau: ki mondta, hogy Clive Owen lakásügy vagy munkaügy?? én biztos nem ;)

Mélisande · http://melisandegyuruje.blog.hu 2010.08.11. 13:04:32

Remélem nem késői, én is drukkolok.

nemsissi 2010.08.11. 16:15:18

@Mélisande: köszönöm! - ma még mindenképpen jól jön, mert ha minden igaz, ma este derül ki hogy kié a kéró.

nemsissi 2010.08.12. 13:44:39

@zsofieper: @Mélisande: @Haynau: @PiciTaci: @nzo: @Verusch37: @baboca06: és mindenki aki szorított: köszönöm újfent nektek, és már ki lehet engedni az elzsibbadt drukkoló-segédeszközöket, a lakást sajnos vagy szerencsére más kapta.
süti beállítások módosítása