Bécs fogafehérje

2010.09.19. 00:34 nemsissi

Gondolom minden kapcsolatban elérkezik egyszer az a pillanat, amikor a szerelmes szamárnak rá kell döbbennie, hogy szerelme tárgya nem tökéletes. Persze tudtam én ezt Bécsről, de egészen múlt szerdáig nem kellett szembesülnöm eme ténnyel, de aztán:

Miután az új irodában beszereztünk minden olyan kelléket, amellyel gebinben akár könyvkötést is vállalhatnánk, felmerült a vezetői igény egy olyan prezentáció nyolcszorosítására, amelynek előállítása meghaladja gépparkunk és szemmértékünk képességeit. Az így keletkezett tennivaló okán pendrájvot ragadva elballagtam a közeli Repa (ejtsd: redva) Copy nevű fénymásolóba, hogy ott formába öntessem tartalmunkat. A rámjutó alkalmazottal megbeszéltem, hogy délután négyre visszamegyek a végeredményért, s az adathordozó mellé még otthagytam neki egy mutatványpéldányt is, hogy a reprodukciónak semmilyen akadálya ne lehessen. Háromnegyed négykor felhívtak, hogy nembaj-e ha a fedlap másmilyen színű lesz, s bár mondtam, hogy nem, azt is jeleztem, hogy igyekezzenek, mert mindjárt megyek. Némi fórt adva nekik, tíz perccel négy után érkeztem átvételre, de megrendelésünk tárgya nem volt készen. A kasszában álló alkalmazott 5 perc türelmemet kérte, - amit meg is kapott-, de a hatodik percben önkényesen hátramentem a kulisszák mögé kideríteni, hogy kell-e valakire úgy néznem, amit senki se szeret.

Kellett.

A húsz év körüli Ali, egy szőkeséggel társalogva "dolgozott", és többet járt a szája mint a keze. Amikor ráförmedve érdeklődtem, hogy mennyi van kész, mert a határidejük letelt, összekapta magát és nekiállt alkotni. Nem is haladt rosszul, így dühömet formába öntendő megjegyeztem, hogy "ugye milyen érdekes: mennyire gyorsan megy a meló, ha nem cseverészik közben az ember?" - Hát, ... - nem ölelt meg! Viszont rákapcsolt, így hamarosan mehettem fizetni, ő meg szőkézni. A kasszánál aztán további ácsorgásra és vicsorgásra kényszerültem, mert először a pendrájvot nem találták, aztán meg a mintapéldányt. Ez utóbbi keresésében magam is részt vettem nem kis rémületet okozva Alinak, amikor újra megjelentem a látóterében. Miután minden meglett, úgy gondoltam, összehasonlítom a nyolc újat az egy régivel, mert kedvenc főnököm még aznap este el akarta vinni őket fontos emberekhez, s én, a "vállalati arculat megtestesülésének felelőse", biztosra akartam menni.

Aki ismer, az tudja, hogy gyártáskor a zent kispórolták belőlem, így konkrétan tajtékzottam, amikor látnom kellett, hogy az összes példányban, minden második oldalt fejjel lefele fűztek be. A lóarcú kasszásnak jeleztem a hogy mi fáj, erre ő azt találta válaszolni, hogy reklamáció esetén a műszakfőnök illetékes, aki este tíztől másnap reggel nyolcig tartózkodik az üzletben. Itt jött el az a pillanat, amikor magasról tojtam a névelőkre, a helyes igeragozásra, meg a mellékmondati szórendre, és iszonyatos németséggel kérdeztem meg tőle, hogy komolyan gondolja-e, hogy azért, mert az általa vezetett gyengeelméjű, lusta csürhe elszúrt egy kötészeti feladatot, én bumlizzak vissza a kuplerájukba egy olyan időpontban, amikor az emberek többsége már a lefekvés gondolatával kezd foglalkozni. A lóarcú csak a vállát vonogatta, de azért elindult megkeresni, hogy kinek köszönheti a fúriává változott, furcsa nyelven dühöngő földönkívülit. Egy perc múlva már tudta is.

Alinak.

Ali főnöke hívására kijött egy pillanatra a vevő-térbe, de amikor látta, hogy mennyire rosszul áll a velem kapcsolatos karmája, kihátrált. - Nem tudom, hogy Eckhart Tolle így gondolta-e a "most" megélésének gyakorlati kivitelezését, de számomra akkor és ott csak a lóarcú létezett, aki szerintem már egy szavamat sem értette, viszont a jelenlétem kiváltotta diszkomfort érzet okozott valamit az agya helyét kitöltő trutyiban, s megértette, hogy hogyan tüntethet el onnan a leghamarabb. Így aztán egy ijesztő, akartan félig kopasz, pirszingelt arcú, ám értelmes tekintetű munkatársára bízott, aki becsszóra megígérte, hogy egy óra múlva megkapom a tökéletesen kivitelezett megrendelést. Miután kiderült, hogy ezzel a határidővel a főnököm még pont időben lesz, megeskettem a pirszingest, hogy tartja a szavát, majd visszamentem az irodába remegni.

Aztán megszereztem az immár megfelelően legyártott füzetkéket, majd pedig elgondolkoztam azon, hogy miért is késtem én le azt az űrhajót, amivel hazamehettem volna.

4 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doors (törölt) 2010.09.19. 10:50:06

Ez nagyon jó. :)

Nekem a RepaCopy-ba csak pozitív élményem volt.

Egyébként van egy lakás, ami szerintem érdekelne majd dobj egy emailt.

nemsissi 2010.09.19. 11:34:21

@doors: eddig nekem is csak pozitív volt..
inda üzenetet küldtem

nyelv-ész 2010.09.29. 18:41:34

Évekkel ezelőtt sikeresen leszoktattam a főnökömet a kinyomtatott prezikről.

A döntő csapást akkor mértem rá, mikor egy fontosemberes megbeszélésre kellett mennie, és otthon maradt a szokásos papír- és szeméthalomja. Kétségbeesetten hívott, hogy gyorsan nyomtassak színesben x példányt, és vigyem. Mondtam neki, hogy kb. 2 óra kell a nyomtatáshoz, de azalatt vége is az akciónak. Ehelyett utána mentem a laptopommal és a projektorral, 3 perc alatt összeraktam, és még a lézermutatós tollamat is kölcsönadtam neki, azzal hadonászhatott nagy boldogan.

A sok agyas manager meg tátott szájjal nézett, hogy hűbazmeg, ez ám a 21. század.

Azóta vagy emilezik, vagy ő is viszi a laptopját, és azzal villog. A színes nyomtatót meg kiselejteztem, úgyis csak beszáradt benne a tinta.

Kopcsó 2010.10.17. 08:06:55

Lelki szemeimmel láttalak a helyzetben.
Harsányan mosolyogtam! :)
süti beállítások módosítása