Megvan az az érzés, amikor egy álmos vasárnap délután / késő este, egy rég nem látott baráttól eljövet, egy kihalt, ismeretlen városrészen  beállsz egy megállóba? Halvány fogalmad sincs, hol vagy pontosan. Körülötted sehol egy teremtett lélek, a sivatagban elszáradt bogáncsbokrot görget a szél, feletted keselyű köröz, és úgy érzed megállt az idő, vagy ha nem is, az órák arrafelé biztos lassabban járnak, ahol éppen te állsz.

Az egyetlen reményed azt illetően, hogy egyszer el tudsz majd onnan jönni, a megállótábla maga, és a rajta tépetten lógó, olvashatatlan menetrend. 'Ha meszaggatták, akkor csak járt már arra ember!'- gondolod, s bár mindez logikus, mégis hihetetlennek tűnik... Végül persze, miután az ólomlábon vánszorgó másodpercek félórává bandáztak össze, befut egy busz és begyűjt téged.

Megkönnyebülsz.

Kitörlöd az smsben lekapart végrendeletedet. Megfogadod, hogy barátaidat onnantól kezdve az irányítószámuk alapján válogatod meg.

Na például az ilyen élményeim szoktak eszembe jutni, amikor megkérdezik, hogy miért szeretem Bécset. Mert nem érzem magam ennyire elfelejtve, semmilyen busz-vagy villamosmegállóban. Mert az a titokzatos szervező erő, amely tömegközlekedési eszközökkel segíti a helyváltoztatásomat, beszél hozzám. Például mindig kiírja, hogy az adott megállóban mikor jön a jármű, amire várok. Nem azt írja ki, hogy mikor indul a végállomásról, hanem azt, hogy mikor fog megérkezni. Vagy meg tudja oldani, hogy a menetrend mindig ép és olvasható legyen. Ééééés: egyre több helyen digitális kijelzőket telepít a megállókba, s ezeken tájékoztat, hogy hány perc múlva érkezik a várakozásom tárgyát képező szállítóeszköz.

Persze ez a szervező erő sem tökéletes, nála is vannak járatkimaradások, illetve ő is tehetetlen azzal szemben, ha egy demonstráló tömeg elzárja a járművek útját. De erre is van jelrendszere és azon nyomban megmondja, ha akadozni kezd a közlekedés azon része, amelyért ő a felelős. Elektromos kijelző híján pedig bemondja ugynezt hangosbeszélőn. Párszor rám hozta már a frászt, amikor belerecsegett az éterbe (orvul szinte minden megállóban van egy hangszóró), és ugyan egy szavát sem értettem, de a jószándékát díjazom. A lényeg, hogy folyamatosan azt érzem: gondol rám, megpróbál az én fejemmel gondolkodni, azon van, hogy segítsen eljutnom oda, ahová igyekszem.

A napokban olvastam, hogy a bécsi KV, a meglévő 430-at kiegészítendő, idén újabb 200 digitális kijelzőt tervez üzembe helyezni. 2012-ig pedig még további 170-et. Egy ilyen cucc húsz ezer euróba kerül, de ebben már benne van a betonfeltörés, az ásás, meg a telepítés utáni helyreállítátás is.

A digitális táblákra azt is ki szokták írni, hogy mikor érkezik az a jármű, amely kerekes-székes utasok szállítására alkalmas. - Alant róla egy fotó. (Rajta a felirat: egy Leberkäse-szendvics = 54 ember, aki szagolja. Ez anno a 'ne egyél a járműveken'-kampány részét képezte).