Hála Waldorf meghívásának, tegnap részt vehettem azon az ünnepségen, amelynek keretében a Rathaus Tanácsüléstermében Paul Lendvai író megkapta az osztrák Tolerancia-díjat.
"Az 1990-ben alapított kitüntetést olyan személyiségeknek adományozzák, akik életművükben és közéleti tevékenységük során az idegennyelvűekkel és más kultúrákból származó személyekkel szemben a példaszerű tolerancia elvét érvényesítették, és ezzel komolyan hozzájárultak az európai béke kiépítéséhez."
Izgalommal vegyes kíváncsisággal mentem az impozáns épületbe, talán kissé félszegen is. Úgy általában nem vagyok a hivatalos események híve, a sok zászlófelvonás, rajgyűlés & Co. anno nagyon unalmas volt, és én csak egy dologtól írtózom nagyon (a finomfőzeléken kívül persze), s ez az unalom. A tegnapi ünnepségen azonban szó sem volt unalomról.
A hatalmas boltívek, a vörösszőnyeges lépcsők, az ódon hangulat, a faberakásos falak, amelyeken körbe-körbe Bécs egykori polgármestereinek festménye volt látható, a pulpitus az osztrák és EUs zászló előtt, no meg az a tény, hogy nem ismertem senkit kicsit megszeppentett, de érzékeltette, hogy itt valami fontos fog történni, amelynek a környezet kiválasztásával is hangsúlyozni akarják az értékét. Érkezésem után hamarosan elkezdődtek a beszédek, - amelyeket sajnos nem értettem teljes egészében-, de ettől még teljesen világos volt, hogy azok, akik beszéltek nem a titkárnővel íratták meg a szöveget, hanem saját gondolataikat és legfőképpen őszinte tiszteletüket foglalták szavakba. Ritka élmény volt látni, hogy a szavakon keresztül ennyire hiteles módon ölt formát a tisztelet és az elismerés. Ahogy az később számomra világossá vált, nagyon sok "fontosember" ült a teremben, (pl. Schüssel kancellár) akik a politikában nemegyszer sarkosan eltérő véleményt és értékrendet képviselnek, de ez nem akadályozta meg őket, hogy ott legyenek és arcukon ugyanazzal a meghatott mosollyal hallgassák Paul Lendvai köszönőbeszédét.
Nagyon sajnálom, hogy nem vettem fel Lendvai úr szavait, és nem fordíthatom most ide le. Őt hallgatva eszembe jutott egy régi matekóra, amelyen a törtek összeadását tanultuk... Adva van egy csomó rész, mindenféle alsó és felső értékkel, akiket gatyába kell (kéne) rázni, ahhoz hogy egy másik szinten is értelmet nyerjenek, azaz hogy közös értéket tudjanak képviselni úgy, hogy közben azért megőrzik saját maguk mennyiségi és minőségi jelentését. Erre való ugye a közös nevező, amelybe mindegyik tört maradék nélkül beleillik. Ott, a Rathaus termében egy Magyarországon született ember volt a közös nevező, aki a bécsi politikai elit múltbeli és jelenlegi tagjait simán összehozta úgy, hogy élete és munkája során nem hajbókolt, nem játszmázott. Azt mondta, hogy a tolerancia nem egy passzív "lenni hagyás", hanem egy aktív cselekvés. Azt is mondta, hogy a bécsi politikai szcéna, az x-féle párt egymással csatározásával, a magyar politikai viszonyokhoz képest maga a szeretet, és itt a jelenlevők egyhangúlag nevettek fel. Én is nevettem persze, de közben azt kívántam, hogy bárcsak ebben az egy dologban ne lenne igaza.
