Másmilyen bécsi adventi piacok

2010.11.25. 11:41 nemsissi

Mostantól ha bekötnék  a szememet, megpörgetne valaki, majd útnak eresztene a városban, bármelyik irányba is mennék, maximum 10 perc múlva lefejelnék egy forraltboros vagy puncsos standot, és csak nagyon kevés mellett nem lenne adventi piac. Ízlés kérdése, hogy ki mennyire bukik az ilyesmire - de azért ezt is lehet jól csinálni, azaz elkerülni a turistáknak telepített helyeket.

Itt van első tippnek a Strandbar Hermann karácsonyi piaca, amely december 3. és 5. között gyűjti egybe az ipar- és képzőművészeket, valamint az ő portékájukra áhítozó dizájnbarátokat. Fűtött, pavilon, kreatív ajándéktárgyak, dj-k, móka és kacagás. - Az Uránia alatt keressétek, a csatornaparton.

Most vasárnap a 16. kerületi Ottakringer Brauerei /Alte Technik-ben rendeznek egy művészeti vásárt, amelyen fiatal tervezőknek adnak lehetőséget a bemutatkozásra és árusításra. Közben igen népszerű helyi lemezlovasok is fellépnek, hogy a fülünk se unatkozzon pénzköltés közben. - Egy sörözőben rendezett adventi vásárt vétek lenne kihagyni.

Harmadiknak meg a Karácsonyi Negyedet javaslom, lánykori nevén a Weihnachtsquartier-t, ahol 1.000 méteren lehet azzal próbálkozni, hogy az ember ne magának vegyen meg mindent, hanem eredeti céljai szerint a szeretteinek vásároljon faalávalót.

4 komment

Címkék: helyek adventi piac

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Verusch37 2010.11.25. 12:42:27

Csak egy kicsit korábban készült volna el :-)

shaft 2010.12.01. 14:28:22

Kedves Nemsissi!

Szeretném megkérdezni, hova írhatnék Neked emailt? szeretnék pár dolgot megkérdezni a városról, illetve a kinti életről.

várom válaszod

Gábor

nemsissi 2010.12.01. 16:09:29

@shaft: az indamailre írhatsz - az indás profilon belül van olyan, hogy üzenetküldés.
süti beállítások módosítása