Egy munkatársam is, meg egy blogolvasó is meleg szavakkal ajánlgatta, így tegnap este elmentem és kipróbáltam az EN-t.
A bejárat annyira egyszerű, hogy a téli utcán simán el lehet menni mellette. Kicsi is, szürke is, a kirakat inkább rumlis, olyan, mintha leginkább raktárnak használnák, s csak annyi lehet gyanús, hogy keretbe foglalva két diploma is hirdeti, hogy az étterem tavaly és tavaly előtt 13 pontot kapott a Gaut Millau megmérettetésben. Ha kitartóan állunk a kirakat előtt, akkor egy idő után egy másik bekeretezett diplomát is észrevehetünk, amiről már a 2010-es, 14 pontos eredmény is leolvasható. De az úgy van odatéve, mintha valaki csak ottfelejtette volna. - Szerénységből ötös.
Odabent sincs semmilyen felhajtás, csillogás. Egyszerű bútorok, szinte nulla díszítés. A bejárattól rögtön balra eső, nyitott konyhapult és annak környéke rusztikus, nekem azokat a japán házbelsőket idézte, amiket egy Kitano filmben láttam.
A kiszolgáló személyzet serény, pontos, s bár a megrendelt ennivalóra kicsit várni kell, annak csak annyi az oka, hogy sok vendégre kell főzniük. Türelmesen várni az EN-ben mindenképpen megéri: az étel mennyei. Nem ettem sem sokat, sem sokfélét, de ami a tányéromra került, annak ízeibe bele lehetett feledkezni.
Ottjártamkor egyébként egy hat tagú, igen vidám japán társaság is ott vacsorált, ennél meggyőzőbb bizonyíték nem is nagyon kell arra vonatkozóan, hogy mennyire autentikus konyhát visznek. Délben ebédmenüvel gondoskodnak a vendég jutányos árú jóllakásáról, ital nélkül 9-10 euróból ki lehet jönni. Esténként ennél többet kell rászánni, az étlap árakkal együtt megtalálható a weboldalukon.
