Rupp's

2009.11.13. 22:36 nemsissi

 

Azt hiszem sikerült megtalálnom a Paradicsom egyik földi megjelenési formáját, de az is lehet, hogy csak túl sokat ittam... - de menjünk szépen sorjában.

Egy kedves ismerősöm nem olyan régen megemlítette, hogy ismer egy vegetáriánus éttermet, ahol elképzelhetetlen mennyiségű viszki (most hadd írjam így, jó?) kapható; illetve sőt: egyszer ottjártakor volt olyan, hogy menü, és annak keretében előételként, főételként és desszertként is egy-egy fajta viszkit szolgáltak fel. Az első gondolatom az volt, hogy ilyen állat márpedig nincsen, de rögtön másodikként a kedves blogolvasók jutottak az eszembe, és már mondtam is az ismerősnek, hogy oda engem nagyon sürgősen el kell, hogy vigyen. Így esett, hogy hétfőn elmentünk a Rupp's-ba.

Kívülről alig lehet észrevenni és még ha észre is vesszük, nem úgy néz ki, hogy az embert ellenállhatatlan vágy kerítené a hatalmába a betéréshez. Az ismerősöm az "abgefuckt" jelzőt használta a külcsíny leírására, amely csinos példája annak, ahogyan a közismert angol szót egy német névelővel súlyosbítanak, majd múlt időben megragozzák és befejezett főnévi igenév alakjában találó jelzővé teszik.

Mivel azonban fel voltam készülve, hogy ne akadjak fenn a látszaton, merészen beléptem az ajtón és egy ír kocsma-szerűségben találtam magam. Mondjuk azt, hogy ír kocsma, csak onnan tudtam, hogy mondták, ugyanis további látszat játszott csalfán a betérő vendégekkel: a helység még magán viselte a az előző hétvége halloween-partijának dekorációját, amely hatalmas fekete lepleket, arra hímzett terjedelmes pókhálókat, illetve a plafonról lelógó, egymás mellé felfüggesztett dinnye nagyságú szőrős pókokat és letépett emberi fejeket jelentett...

Ismerősöm látta rajtam, hogy kicsit kapkodom a levegőt, ezért betuszkolt egy asztal mögé, hogy pihenjek meg, odaintette a pincért, (akiről később kiderült, hogy maga a tulaj és szerintem valemelyik felmenője révén tuti rokonságban áll Zsákos Frodóval) és esti rekreációs tevékenységünket megalapozva rendelt számomra egy fél liter Guinesst.

Nos, nekem nagyon kevés megárt, viszont nagyon hamar, így bizalmatlanul szemléltem az elém letett söradagot, és csak remélni tudtam, hogy legalább egy viszki erejéig valahogy majd el tudom odázni az elkerülhetetlen emlékezetkiesést és egy blogbejegyzésnyi élményt még tudatomnál töltök el. Amikor aztán megláttam, hogy a viszkiket egy kódex méretű és lexikon vastagságú nyomtatvány listázza, csak erőtlenül intettem az ismerősnek, hogy válasszon nekem amilyet akar, én most megkapaszkodom az asztal peremébe, aztán ahogy Dundika mondja: ágyesz-bogyesz, helló!

Azóta se értem, hogy mi történt velem, ugyanis annak ellenére, hogy legurult a sör is, meg még kétféle viszki is, az estét sikerült nagyjából úrinő módjára végigcsinálnom. (Persze csak akkor, ha nem számítjuk a két visítást, amikbe akkor kezdtem, amikor a vicces kedvében lévő hobbit tulaj a nyakamba engedett egy felfüggesztett pókot, majd később egy zombifejet).

És akkor íme a lista (nem fontossági sorrendben), hogy miért jó a Rupp's:

  • a dohányzók tökéletesen el vannak szeparálva, mindenki azt a levegőt szívja, amit megérdemel.
  • az étlapon tényleg kizárólag vegetáriánus kaják vannak, de húsevő ismerősöm szerint, azok a nem vegák számára is kulináris élményszámba mennek (a gulyáson kívül pl. még 'szegediner' gulyásuk is van, bármit is jelentsen)
  • nagyon jó zenék mennek (INXS, Dire Straits, Queen, Pink Floyd, stb - lásd még: asztalontáncolás veszélye)
  • 520 féle viszkijük van (és finomak!!! - sose gondoltam volna, hogy meggyőződésből ilyet egyszer le fogok írni.)
  • széles, minden ízlést kielégítő sörválaszték
  • ingyenesen társasjátékok, könyvek, darts, újságok és egy euróba kerülő csócsó
  • rendszeres viszkikóstolások vannak, amelyről hírlevélben értesítik azt, aki ezt kéri
  • árad a helyből, hogy a tulaj szeretettel üzemelteti, és azt szeretné, hogy mindenki, aki oda betér jól érezze magát és szeressen odajárni.

Ha valaki kedvet kapott, akkor itt találja a helyet. Én a magam részéről biztosan megyek még többször is. (Az új blog címe Bécsben lettem viszkifüggő alkoholista lesz).

Szólj hozzá!

Címkék: bio kalandok helyek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása