Milyen ódivatú dolog már azt hinni, hogy nyár után az ősz jön. A természet racionalizálhatott a világválság következtében és négyfős évszak-állományából elbocsátotta az ősz nevű munkatársat, esetleg összevonta a téllel. Viszont kiadhatott volna erről idejében egy figyelmeztető sajtóközleményt, hogy ne kelljen reggelente tanácstalanul tipródnom a Bécsben található őszi ruháim között, nosztalgikusan gondolva mindazon téli cuccomra, amelyek Budapesten lapulnak a gardróbban.
Még szerencse, hogy a barátnőm, akinél éppen most lakom nem vitte magával Indiába a télikabátját és hogy hasonló méreteket öltöttünk így negyven évesen.
További örvendezésre adott okot, hogy a villamos egyik régi vágású kocsijának egyik ülése reggel olyan érzettel ajándékozott meg, mintha ülésfűtést szereltek volna bele. Erős a gyanúm, hogy nem technikai vívmánynak örülhettem, mivel a szék progresszívan növekedő ütemben melegítette vacogó hátsómat, és ha két megálló helyett négyet megyek, valószínűleg azt már nem bírtam volna ülve. - Csak remélni tudom, hogy senki se kozmált ma oda az ötös villamoson.
