Na ma kicsit építettem az imidzsemet a cégnél a tegnap előtti kalandomnak köszönhetően. A kémügy folyományaként ugyanis megbízóm háláját szerette volna kifejezni felém, és erre nem talált jobb módot, minthogy ma délután négykor küldött nekem egy óriási csokor virágot.
Éppen jöttem ki a mosdóból, s éppen a recepciós pultot hagytam magam mögött, amikor hallottam, hogy valaki csenget. A mi csöngőnk hangjáról azt kell tudni, hogy úgy állították be, hogy a hosszúkás iroda legmélyén lévő szobában fekvő hallottat is felébressze, így akit a recepció környékén ér a csengetés, az utána öt percig egyirányba rezeg az ijedtségtől. Én a szobám irányába rezegtem tovább, és meg sem melegedett alattam a szék, amikor berezgett K., az új recepcióslány, és átadta nekem a malomkeréknyi virághalmot. Teljesen úgy tűnt kívülről, mintha valami hódólóm tette volna ezt velem, én pedig meghagytam őt ebben a hitben. (egyébként sem vagyunk jóban, de ez egy másik bejegyzés lesz.) A virágra tűzött kis kártyáról derült csak ki, amit én már régen tudok, hogy nekem nincsen hódolóm, de azért lennék píáros, vagy mi, hogy tudjak olyan látszatot fenntartani, amilyet akarok.
A virág az asztalomra került, és utána bárki ment el a gangon megkérdezte, hogy szülinapom van-e. Mondtam, hogy nincsen szülinapom és sejtelmesen mosolyogtam egyet.
