Az általam olvasott blogok majd' mindegyikében év vége felé volt egy-egy bejegyzés, amelyben annak írója készített egy összegzést a tavalyi évről. Néha én is elkezdtem monitorra vetni egy ilyet, de aztán egyiket sem éreztem az igazinak.
Rágtam, gondolkodtam, hogy milyen lenne az én összegzésem, aztán végül rábólintottam arra, hogy nekem 2008 a barátság éve volt. Leginkább azért, mert nemegyszer szembesültem azzal, hogy mi nem a barátság. Ebből fakadóan pedig meg kellett vizsgálnom odabent, hogy vajon nem támasztok-e túlzott, vagy fals elvárásokat az emberi kapcsolatok eme fajtájával szemben, s hogy az általam barátként számontartott emberekhez kapcsolódó szomorú pillanataim nem-e egy bennem rendületlenül regnáló, s önmaga tárgyát önfejűen kereső téves definíció következményei.
A téma persze nem lett lezárva attól, hogy egy adott napon elütötte az óra az éjfélt, s új év kezdődött. Azt viszont tudom már, hogy bizonyos dolgokról nem vagyok hajlandó lemondani egy baráti kapcsolatban. Azt is tudom, hogy nekem milyen, újra és újra döccenéseket, s koccanásokat okozó tulajdonságaim teszik nehézzé a velem való barátkozást, viszont hiszem azt, hogy ha valamiben nem szabad egy bizonyos minőség alá menni, az a barátság. Éppen ezért vagyok képtelen elviselni a haversággá, s a rohanó jóismerőssé válást, a fel nem tett kérdéseket, a végig nem hallgatott mondatokat, a rá nem szánt órákat.
Azért persze gyúrom majd még ezt. Addig meg továbbra is vallom, hogy a barátság mértékegysége az idő, azaz az évek száma, s a közös órák milyensége rajzolja barátsággá a kezdeti szimpátiát. Őszintén? Jobban esne blogolás helyett órákat beszélgetni. Őszintén.
