Na ma csúcsrajáratott engem az én cégem. Be kellett tasakolni a főnököm által több hónap alatt összegyűjtött névjegykártyakupacot. Nincs neki titkárnője, aki az ilyesfajta melót elvégezze, s úgy gondolta, én erre pont meg fogok felelni. És nem tévedett!
Nagy előnyömre vált most tehát, hogy anno olyan szorgalmasan bemagoltam az ábécét, mert óriási segítséget jelentett a sok kis lapocska csoportosításánál, amelyeken a céges individualizmus megannyi formában volt tetten érhető.
A munka maga leginkább a körmeimet vette igénybe, mert a névjegykártyatartó-dosszié adott tasak-lapjait 12 db darab névjegyre tervezték, azaz el volt már a fröccsöntésnél döntve, hogy mekkora méretű lapokat bír befogadni egy tasak. Igen ám, de a kártyák tulajai ezt a tervezésnél nem vették figyelembe, s mindenféle kreatív meggondolások vezették őket. A pont passzentosokat a körmömmel próbáltam beszuszakolni, de amelyiknél ez lehetetlen volt, annak nem kegyelmeztem. Nem feszélyezett engem sem szegély, sem dijázn, s mit nekem cifra dombornyomás!! Ha valamelyik névjegy nem passzolt, akkor az megkeskenyült. (A hosszakkal érdekes mód nem volt gond...)
Mindeközben elgondolkodtam a világ folyásáról meg a munkával kapcsolatos alázatról. De ahogy mondani szoktam, Seneca a mi barátunk, s így sztoikus nyugalommal végeztem a munkakörömbe nem illő feladatot. Egy esetben ingott csak meg ez a nyugalom, amikor annak a pasinak a névjegye került a kezembe, aki a még szeptemberben szervezett workshop egyik résztvevője volt. Késett, zörgött, az előadások közben dumált, ki-be járkált... szóval az ő névjegye csúnyán megrongálódott
Hát ilyen érdekes dolgokkal ütöm el az időt. Csak nehogy kiessen az agyam a fejemből a nagy megerőltetéstől
