Igen, nem véletlenül nem írtam azt, hogy a német nyelv szépségei, ugyanis az a nyelv, amit itt beszélnek, az szerintem örök életre kihívás lesz nekem. Persze, ez is németül van, de milyen németül?

Néha azzal szórakozom, hogy próbálom megérteni, hogy az emberek az utcán, tömegközlekedési eszközökön mit mondanak egymásnak. Próbálom őket kihallgatni, és persze nem csak azért, mert kiváncsi vagyok, hanem azért is, hogy leteszteljem elvileg folyamatosan fejlődő nyelvtudásomat. - hahaha! Ahogyan azt Móricka elképzeli...

Van néhány barátom itt (többek között Daniela is), akik már ráébresztettek arra, hogy az osztrákok nem azt a németet beszélik, amit nekem Joli néni a gimiben megtanított. Onnan tudom például, hogy valaki nem idevalósi, hogy értem, hogy mit mond. Georg barátomat, aki halkan beszél, nyelvjárást használ és mindehhez masszívan motyog is, csak energikusabb pillanataimban tudom követni. Azt már megfigyeltem, hogy én németül beszélni kb este 7-ig tudok teljes gőzzel, utána minden órában csökken a beszédkészségem és beszédértésem egyenes arányban azzal, ahogyan fáradok. Érdekes módon, ez csak a némettel van így, a többi nyelvtudásom nem napszakfüggő.Ahhoz képest, hogy ez volt az első nyelv, amit elkezdtem tanulni, ezzel kínlódom a legtöbbet. Mondjuk lehet, hogy nem kellett volna elfelejteni úgy 15 évre.

Legnagyobb sajnálatomra még méltatlankodni sem tudok osztrákul rendesen, pedig engem ismerve, erre nagyon nagy szükségem lenne itt is. Ehhez még hozzájön az a nehezítő tényező, hogy eltanulni se tudom, mert nem értem hogy mit vargyognak felháborodásukban az itteniek. Ma reggel is állok a Sparban, egy kassza üzemelt, a sor pedig csak nőtt és nőtt. Persze, hogy megkezdődött az anyázás és olyan szívesen megtanultam volna az egész mondatot, de hát csak annyit érettem, hogy Kassa (kassza) és aufmachen (kinyitni, bár ha szó szerint fordítom, akkor felcsinálni, khm...)

Egy percig eljátszottam a gondolattal, hogy a leghangosabban kiabáló néninek felajánlom, hogy kifizetem a cechjét, ha most szépen szótagolva elismétli nekem háromszor azt, amit vöröslő fejjel odarikkantott az egyik alkalmazottnak, de ennyire nem voltam bátor és különben is akkorra már rám került a sor.