Amikor múlt hétfőn megérkeztem az irodába, volt az asztalomon egy oda nem illő tárgy: egy kiégett Osram égő. Éles elmém egyből tudta, hogy ilyet még a legmodernebb kakukk se tojik, s ezután már csak másodpercek kérdése volt rájönnöm, hogy a gallyra ment izzó útján a "felsőbb hatalmak" kívánnak nekem üzenetet átadni.

Amikor két héttel ezelőtt mentem ki az iroda ajtaján, szembetalálkoztam a főnökömmel, aki egy hatalmas lámpát szuszogott befelé a szobájába. Az élőképet, (méretes főnök küzd egy irdatlanra dizájnolt állólámpával) kedvenc feljebbvalóm azzal magyarázta, hogy több fényre vágyik, amit az óriásoktól zsákmányolt lakberendezési tárgyból szándékozik kinyerni. A goethe-i ihletésű iroda-átrendezést persze egyből felidézte az asztalomon árválkodó egykori fényforrás, s innen már nem volt nehéz kitalálnom, hogy bár lámpája lett a főnökömnek, több fénye nem, és hathatós közreműködésemet reméli az ügyben.

A bécsi első kerület nem arról híres, hogy hemzsegnének benne az obik vagy a médiamarktok. (Tegye fel a kezét, aki a Várban, vagy a Váci utca közepén képes 10-15 perces sétán belül villanykörtét venni!) Szóval vakartam a fejemet, mert egyáltalán nem volt kedvem a dögmelegben metrózni, de aztán eszembe jutott, hogy tudok én egy icipici, macskaköves utcát, amelyben egy Mary Poppins könyvből kivarázsolódott elektromossági bolt van. 

Az üzletre egy bécsi barátom hívta fel a figyelmem, mivel vevőcsalogatónak egy 50-es vagy 60-as évekbeli, vicces fényreklámot használnak. A kirakat már önmagában megér egy látogatást, ugyanis telis tele van a réginél is régibb tárgyakkal, kellékekkel. Mint ahogy azt már megszokhattuk, a telefonom sajnos most sem volt képes tökéletesen megörökíteni a Schultergasse 3. szám alatti boltocska fura kirakatát, ráadásul betükröződik a szemközti butik meg én is, de a semminél azért több:

Az utcán megkezdett csodálkozásom az üzletbe lépve csak fokozódott. Odabent maximum egy vevőnek van hely, de inkább egynek se. Amerre a szem ellát, körös-körül mindenhol van valami és minden valami régi. A polcok és szekrények zsúfoltságát a rájuk, beléjük, alájuk és melléjük pakolt, dobozok súlyosbítják. A tárolásra használt, kizárólag papírból készült, rojtos dobozokon kifakult, régies kézírás jelzi a tartalmat. Az időszagú bolt véletlenül szabadon maradt falfelületein több évtizeddel ezelőtti, elektromos-kellék témájú reklámok és naptárak lógnak, melyek megsárgult papírjai régmúlt korok ezermestereit juttatják az ember eszébe. A papírhalmok alatt nyögő íróasztalon két írógép figyel: egy békebeli, cirádásan díszített gépírókisasszonyos, meg egy behemót elektromos, ami feltehetőleg az országban található legrégibb modell.

Nemsokkal azután, hogy nagy nehezen sikerült becsuknom a tátva maradt számat, előkerült egy csupa mosoly néni, aki olyan 80 éves lehetett. Kicsit félve mutattam neki, hogy miért jöttem, de nem ijedt meg a boltjába bevitt modern izzótól. Gyakorlott lavírozással egy percen belül a legtávolabbi szekrénynél termett, felpipiskedte magát egy magasan lévő dobozhoz, és már nyújtotta is át a dizájnlámpába való égőt. Az árnál kicsit gondban volt, de valahonnan előkerített egy Osram-katalógust, és onnan már csak az érdekelte, hogy honnan ismerem a boltot és kinek veszem, amit veszek. Amikor megtudta, hogy egy cégtől jövök, adott 10% engedményt és a dobozokon látható gyöngybetűkkel írt nekem egy áfás számlát...

Kifele menet megfogadtam, hogy még aznap kinyírok az irodában néhány égőt, hogy három sarokkal arrébb, újra alkalmam lehessen az időutazásra.