Pink Candy

2010.03.17. 11:21 nemsissi

Első bécsi lakhelyem egy unalmas, szinte kizárólag irodáknak helyet adó, ódon épületben volt, amely délután hattól és minden hétvégén kongott az ürességtől. Ha nincs onnan két saroknyira Bécs (és a világ egyik) legizgalmasabb kulturális központja, biztos megkukulok a házra települő sűrű csendtől. Szerencsére azonban mindig ott volt menedéknek a Museums Quartier, amely az eredetileg császári lóistállóként használt épületekből lett egy hihetetlenül sokszínű, sokoldalú és érdekes kultúr- és művészközponttá.

Az MQ szinte egy külön városrész, amelyben viszonylagos kis mérete ellenére több napra elegendő programot és múzeumot találni. Nem is vállalkozom rá, hogy egy posztban összefoglaljam mi minden van itt, de valahol el kell kezdeni, így belevágok a közepébe, ami nem más, mint az épületek által körülvett udvar. Ez az MQ szíve, itt a legnagyobb a nyüzsgés, és a hely gazdái mindent meg is tesznek azért, hogy a közösségi életérzés átjárja a látogatót. Innen nyílik a legtöbb étterem és múzeum, jó időben ide pakolják ki az asztalaikat az MQ szerencsésebb = jobb elhelyezkedésű vendéglátóipari egységei, és itt találhatók azok a "padok", amelyek lassan az MQ egyik emblémájává válnak.

Igazából nem is padok ezek, hanem többszemélyes, modern vonalú heverők, amelyeken mindig fürtökben lógnak az emberek, s bár szerintem nem igazán kényelmesek, mindenképpen jó szolgálatot tesznek azoknak, akik nem akarnak vagy tudnak beülni valamelyik étterembe, akik csoportba óhajtanak verődni, vagy részt kívánnak venni a szemezzünk-mindenkivel-aki-errejár, hamarosan olimpiai versenyszámként is megjelenő helyi sportágban.

Az ülő/fevő-alkalmatosságok színe ma már közkívánat tárgyát képezi, mielőtt lerakják őket az aktuális szezon kezdetén, megszavaztatják a népeket arról, hogy milyen szín fedje be a padokat a tisztelt látogatók feneke alatt, s milyen szín fakuljon majd ki a szívós nyári napsugaraktól.

Ebben az évben 25 ezren voksoltak, 66%-kal többen, mint tavaly. A három szín, amely a dobogó helyein landolt a Lush Medow Green, a Candy Shop Pink és Strawberry Fields Red voltak. Ha hinni lehet a híreknek, igen szoros verseny alakult ki közöttük, de mára már tudni lehet, hogy az április 29-én személyesen is megtekinthető győztes:

 

 

2 komment

Címkék: látnivaló mq helyek érdekességek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Haynau (Sons of Monarchy) 2010.03.17. 14:33:36

Napon fekve olvasásra ideális alkalmatosságok, ha az ember redszeresen poziciót változtat, különben elgémbered a háta...

A rikítórózsaszín viszont kemény látvány lesz, remélem a képen szimuláltnál valamivel decensebb lesz a színe, különben akár "szemfájás-gerjesztő-pink"-nek is lehetne hívni...

Az online szavazást viszont szerintem megbuherálták: röviddel a vége előtt még a "strawberry red" vezetett orrhosszal - és ma egy rádióriportban (Radio Wien) az MQ-tól úgy nyilatkozott valaki, hogy 50-70 százalékkal több szavazat érkezett, mint tavaly. Tényleg ennyien szavaztak volna, vagy valaki manipulált (a pink javára)? Mindegy, végül is a szín jó, mert a fociszurkolók nem nyavalyoghatnak, a "meleg" egyesületek meg örülhetnek... ;)

nemsissi 2010.03.18. 01:04:50

@Haynau: nos a szavazás körülményeiről nem tudok semmit, de a szín élőben engem is érdekel. Ki is próbálom majd amint lehet fehér nadrágban, hogy lássam: fog-e a pad. Ha igen, akkor írok egy egymondatos verset az elmúlásról: fog apad