A születésnapom utórengéseinek köszönhetően (miszerint az akkor ajándékba kapott koncertjegy tegnapra szólt), ismért felfedeztem a városból egy darabot. Az eseményre készülődés terveit a főnököm egy csináljunk-meg-valamit-az-utolsó-pillanatban akcióval szétbombázta, így kissé ziláltan, de azért még időben estem be a Konzerthaus bejáratán.
Az előtérben rögtön beleszerettem a szecessziós, ajtókilincs környéki díszítésekbe, majd pedig az azokon túli nyüzsgésbe, és rögtön rá az egész épületbe. A Konzerthaus, - honlapján olvasható önjellemzése szerint -, három alappillérre helyezi tevékenységét: a hagyományok tiszteletére, új közönségréteg megnyerésére, (amit bátor programösszeállítással igyekszik elérni), valamint az újra való nyitottságon keresztüli folyamatos fejlődésre. Általában bizalmatlanul szoktam az ilyen küldetés-kinyilatkoztatásokat olvasni, de most azt kell, hogy mondjam, nem rizsáztak.
Képzeljünk el egy 1913-ban I. Ferenc József jelenlétében átadott, sok-sok arannyal díszített, kristálycsilláros, kívülről inkább szigorúnak és unalmasnak látszó épületet, amelyben felváltva és párhuzamosan rendeznek színvonalas komolyzenei koncerteket, jazz-produkciókat, világzenei műsorszámokat, kamarazenei- és francia sanzon-esteket, illetve modern zenei kísérleteket és sikerültségeket. (A 20-as és 30-as években még boxvilágbajnokság is színesítette a repertoárt). A tegnapi közönség pedig, anélkül hogy tudta volna, sokszínűségével már önmagában is hozta a három pillért. Láttam ott elegánsan felöltözött, kimért nőket, bohém fiatalokat és időseket, meg mindenféle stílusú másokat, akik a nézőtéren ülve harsányan vokáloztak, amikor az énekesnő ezt kérte tőlük.
Az épület szellemisége is egész biztosasn hozzátesz a jó közérzethez: anno eleve arra találták ki, hogy zenei ünnepeknek és művészi összejöveteleknek adjon otthont, és egyszerre legyen a városé és a zenéé.
1911-ben kezdték építeni, s a munkálatokat két, a színházépítésben szakinak számító építész, Ferdinand Fellner és Hermann Gottlieb Helmer vezette. Azt olvastam, hogy az épület építészeti ritkaságnak számít, mert különleges módon ötvözi a historizmus, a szecesszió és a jugendstil elemeit.
A házban eredetileg három termet alakítottak ki, de egy évtizeddel ezelőtti újjáépítés hozzátett egy negyediket. Ezeket úgy alakították ki, hogy a párhuzamosan zajló koncertek ne zavarják egymást. Richard Strauss a fent említett megnyitóra külön darabot komponált Festliches Präludium op.61 címmel, és a kíváncsiak ezen a linken virtuálisan is bejárhatják a házat.
