Újra Bécsben tegnap óta, de akár lehetne London is, olyan az idő. Nem tudom milyen napnak nézek elébe, ugyanis sikerült ma rossz metróra és ezzel együtt rossz irányba is szállnom. - Jól nem kezdődik, az már biztos. - A malőrt enyhíti, hogy nem azon az állomáson történt, ahol nap mint nap, munkába menet felszállok, hanem ott, amelynek a közelében a kocsimat szoktam hagyni néha, de ennél többet nem is nagyon tudnék mentségül felhozni. A peronon jobbról volt a 'jó" metró, balról meg a másik. A lépcső alján még érdeklődve el is olvastam a kerülendő járat állomásait, megállapítottam, hogy barna, ott az agyam még működő része bejelzett, hogy ezt furcsállja, de én attól még felszálltam és el sem tűnődtem azon, hogy nekem inkább a zöld színű metróvonalon kellett volna utazni. Még azt is észrevettem, hogy másfajta metrókocsik jöttek, de én olyan ember vagyok, akik üdvözli a változatosságot. Két megálló és egy fél HVG cikk után ébredtem fel és tértem jó útra. Csak a hülye nem jött rá az utazóközönségből, hogy pánikszerű leszállásom a rossz metróválasztás és irány egyenes következménye.
Tehát visszautaztam a kiinduló állomásra és immár a peron jó oldalán vártam jámboran, hogy az orrom előtt elhúzó szerelvény után megérkezzen a következő. Akkor már régen abban az időtartományban voltam, amelyben elkerülhetetlen volt a reggeli késés. Később, a metrókocsiban egy frissen felszállt hölgy éppen engem talált a legalkalmasabb személynek arra, hogy megkérdezze melyik irányba tartunk. - Ha valamit szeretek a Sorsban, az a humorérzéke.
