Voltam ma időutazni. Taxival.
Az egész úgy kezdődött, hogy délután felugrottam Bettyhez, akivel aztán kitaláltuk, hogy menjünk el este moziba. Nagy válogatásba kezdtünk, hogy melyik filmet nézzük meg, - s mert mindegyikről eszünkbe jutott valami, amit ott rögtön meg is kellett beszélni, vagy két órán keresztül tanakodtunk. Nagy ügyesen sikerült egy olyan film mellett döntenünk, amely 20 perc múlva kezdődött, így ha oda akartunk érni időben, taxit kellett hívnunk. Az út vége előtt egy kicsivel egy 10 turistabuszból álló nemzetközi buszfesztivál konvoj mögé kerültünk, a buszok meg a méretük miatt csak lassan tudtak annál a kereszteződésnél elfordulni, ahová mi is igyekeztünk, így az araszolgatás helyett végül az utolsó 100 métert gyalog tettük meg. A környék kopár, elhagyatott és szürke volt - a mozit alig lehetett észrevenni, s a bejárati ajtón túl egy különös világba csöppentünk. Az előtérben rögtön a büfével találtuk magunkat szemben, amely leginkább gumicukor-árusításban vélte megtalálni a gazdasági krízisből kivezető utat, s a racionalitás netovábbjaként egyben a jegypénztár funkciót is betöltötte. A dizájn kívül-belül az ötven évvel ezelőtti, vidéki magyar művházak előtt tisztelgett - nem esett jól ránézni. Az apró előtérben néhány kerek asztal hozta a jampi korszak presszóhangulatát, s a műbőr székeken kívül, valószínűleg egy jutányos kiárusításnak köszönhetően, még nejlonnal bevont, dédnagymama-foteleket is elhelyeztek így csalogatva letelepedésre a korán érkezőket, akik határozottan nem mi voltunk.
Öt perccel az előadás kezdete után estünk be ugyanis a moziba, ahol egy harcsabajuszos alak reccsent ránk a büfé-kassza-presszó-pult mögül, nehezményezve késésünket. Még jó, hogy nem korhatáros filmre mentünk, mert tuti, hogy elkérte volna személyinket életkorunkat ellenőrízendő, ahogyan azt a túlbuzgó jegyszedő nénik tették anno... Miután megvettük a belépőket, a mozi fura ura az egyik ajtóra bökött, jelezve hogy ott menjünk be. A terembe lépve aztán az egyik oldalról újfent képen törölt a szocreál, a másikat meg visszkézből a retró adta: A sorokban felcsapható székek sorakoztak, amelyek kárpitját minimum három generáció koptatatta foszlottra, s ha valaki ültében megmozdult, azt jól érzékelte az egész sor nézőközönsége, mert kilengett az egész sor. Leülés után a térdeim majdnem a fülemig értek, annyira magam felé kellett húzni a lábaimat, hogy elférjek az előző széksortól, s 10 perc után már mindenhogy kényelmetlen volt az ülés. (Az intézmény csak 160 centiméteren aluliaknak ajánlott)
Kifele menet láttam meg, hogy a mozi bejáratától rálátás nyílik a távolban álló, kivilágított Schönbrunnra, s a mögötte felépített kilátóteraszos épületre, amelyben Ferenc József régen oly szívesen reggelizett. - Ez is Gloriette, az is Gloriette.
