Leveskultúra

2009.01.21. 10:45 nemsissi

Nem tudom ki hogy van vele, én megszenvedtem a levessel gyerekkoromban. Nem azzal volt a baj, hogy nem szerettem (legalábbis így emlékszem, de mivel Anyu is olvassa a blogot, lehet hogy majd kijavít) - hanem hogy vagy sok volt belőle vagy kevés. A "sokbelőle" típusú volt a húsleves (benne a fülemig csapódó cérnametélttel, amely pillanatok alatt kisdisznót varázsolt belőlem); s ebből nem tudtam olyan keveset enni, hogy ne lakjak jól tőle órákra, ami miatt aztán a levest követő finomságokból csak alig tudtam enni. A másik csoportba meg a zöldborsó- és a gyümölcsleves tartozott, amelyeket meg simán reggelire is elém rakhattak volna. Kondérban.

Külföldre vetődve aztán feltárult előttem a levesvilág végtelen horizontja. A minap például gyalogoltam felfele a Wipplingerstraße-n, amikor is megtaláltam egy olyan helyet, amelyről már többször is olvastam. Az a neve, hogy Soupkultur, amely ugye azt jelenti, hogy leveskultúra, s valószínűleg nagy népszerűségnek örvendhet, mert ki volt írva az ajtóra, hogy a sorbanállás elkerülése végett, az előre megrendelt leveseket már 11 órától el lehet vinni. A honlap szerint Bécs első levesbárja előtt álltam (csak fél kilenckor még zárva volt), s nem lehet rossz üzlet, mert egyre másra nyílnak ilyenek, - Waldorf is írt már egyszer egy hasonló helyről, valamint nemrégiben olvastam egy fiatal csákóval készült interjút, akit a Leveskultúra ihletett saját üzlete megalapítására. Persze az említett levesbárok levesei igen tartalmas alkotások, simán megállják a helyüket önálló ebédként is. Ha az ember nem eszik hozzájuk kenyeret, akkor jó eséllyel elkerülhető velük az ólmos álmossággal és az egybites agyműködéssel járó délutáni kajakóma.

Tegnap még a pesti irodában ért az ebédidő és bánatosan sétálgattam a MOM Park "éttermei" között, hogy a rántott cuccok, a borzasztó főzelékek és a glutamátos egyebek között találjak valami ehetőt. Pedig az ott látott ételek alapanyagai szerepelnek az itteni levesboltok kínálatában is, csak nem rántott karfiol meg habart zöldborsó formájában, hanem például kókusztejes zöldségcurryként. Történetesen felületesen ismerem a MOM Park egyik skót származású vezetőjét, aki szeret jókat enni, és többször láttam már ennek a plázának valamelyik éttermében. (Szegény). Azt is tudom, hogy rendszeresen jár ki Bécsbe - vajon neki nem hiányzik a jó ebéd, vagy hogy emelje a MOM Park színvonalát ezen a téren is? Elég lenne oda egy sikeresen működő normális kajálda, a többi követné hamar város szerte.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: éttermek helyek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása