Blogszünet

2008.11.28. 14:48 nemsissi

A lakásba költözésem óta tegnap volt az első olyan este, amikor végre nyugiban együtt lehettünk: a lakás meg én. Hihetetlen, de eddig mindig volt valamilyen tennivaló. Vagy hozzám jöttek barátok és üzletfelek, vagy valamilyen program miatt későn estem "haza", vagy pedig pakolni, vasalni, takarítani, stb kellett.

Tegnap azonban több óra hosszán át csak olvasás, meg szöszölés meg nyugi volt. Ehhez persze még az este elején túl kellett lépnem azon a györtő gondolaton, hogy az ablakpucolást mint olyat eddig mindig elnapoltam, de elegánsan odaléptem minden redőnyhöz és becsukott szemmel lehúztam őket. Mire kinyitottam a szemem, (csiribá!) nem látszott a koszos ablak. Mondja valaki, hogy nem vagyok kreatív. - Ennél gyorsabban még a tévében látható fotostoppolt reklámok sem oldják meg a koszos ablak problémáját.

Ma este jön Trenyó, holnap délben pedig utazunk Kubába. December 9-ig tehát bezárok, de ha a karibi körülmények lehetővé teszik, bejelentkezek Havannából is, úgyis mindig csábított a külföldi kiküldött tudósítói pálya. Ha van kedvetek és időtök addig olvassátok azt a blogot, amelyet egy kubai, Yoani nevű nő ír. (Angolul is, németül is elérhető, - magyarul sajnos nem) Három napig tartott, amíg elolvastam az összes bejegyzését, de nagyon örülök, hogy megtettem. Szívszorító, nincs rá jobb szó: www.desdecuba.com/generationy

A magyar Mikulást üdvözlöm, a kubaival megy salsázok egyet, ha hajlandó lesz rá.

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: kuba

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása