Az van, hogyha megadatott volna a klasszikus "sokpénzem van, nem kell dolgoznom" (nem feltétlenül csak pozitívnak tűnő) alternatíva ebben az életemben, az tuti, hogy mindeféle nyelveket tanulnék, mert az nekem jó.

Addig is azonban, amíg rám esik egy pénzzel teli pasi zsák, vagy amíg fel nem találom a soha nem futó, elnyűhetetlen 15 denes nejlonharisnyát, beérem azokkal a kis örömökkel, amelyeket szinte mindennap átélek egy egy új, nyelvkönyvekben nem túl gyakran előforduló szó megtanulásával. Tegnap például megtudtam, hogy hogyan kell mondani németül a dotkom-lufi kipukkanása című, már-már klasszikusnak számító kifejezést (das Platzen der Dotkom-Blase) és Betty barátnőmnek hála most már nem fogok zavarba jönni, ha azt kell mondanom franciául, hogy egy házat építkezés okán állványzat (échafaudage) vesz körül.

Ma meg különösen nagy öröm ért (nem), mert le kellett vezényelnem egy három országra kiterjedő komplett közjegyzői procedúrát meghatalmazással, meg minden hasonló anyjakínjával (klasszikus marketing feladata, ugye?), így az idevágó kifejezésekből is leesett néhány emlékbe rögtön két nyelven is. Mit nekem most már aláírási címpéldány hitelesítés (D: Musterzeichnungserklärung) meg hiteles másolat (beglaubigte Kopie)!

A közjegyző meg, amolyan csokornyakkendős, éjszaka bajuszkötőben alvó, vonalas úriember, aki szerintem még a századelőből felejtődött itt, írt egy kísérőlevelet a sok hitelesített, összevissza pecsételt papírhoz amit bizisten megtanulok kívülről. Ez egy olyan levél amely egyszerre hozza a bürokrata megbízhatóságot sugárzó, hajszálhasogató pontosságát és az új megbízásra hajtó, veretesen hajbókoló udvariasságát.