Minden út Bécsbe vezet

2010.02.01. 14:43 nemsissi

Persze túlzok, de csak kicsit. Történt ugyanis, hogy Barcelonába vitt az utam múlt hét csütörtökön, mely várost minden további nélkül bevállalnám élni és dolgozni Bécs után, esetleg helyett.* Két nap után biztosan merészség ilyesmit kijelenteni, de merészség nélkül az élet unalmas. Így gondolhatta ezt a Wizzair is, amikor gondolt egy merészet és szombaton reggel repülőgép helyett csak egy követet küldött maga helyett a beszállókapu azon végéhez, ahol a Pestre becsekkolt utasok várakoztak. A követ is merész volt, mert megmondta a rossz hírt: repülő nem jön, mi utasok maradunk, vagy csinálunk amit akarunk, mert Pesten esett a hó.

Ennek a hideg, jeges természetű jelenségnek a neve ügyvédül annyit tesz, hogy vis major**, így visszaszereztük a gép gyomrának szánt bőröndünket és átmentünk az egyes terminálra megnézni, hogy van-e még a piacon megfizethető jegy egy, az utcánkhoz legközelebb eső desztinációra. Jegy szinte mindenhol volt, megfizethető azonban csak a Vuelingnél: Budapestre nyolcvan euróért vitt volna el másnapi indulással, Bécsbe ennek a duplájáért, de 2 órán belül. Gondolatban lemondtam az összes cipőről, amelyet ezért az összegért vehettem volna, és helyettük repülőjegyet vásároltam. Rögtön kettőt: egyet az egyik lábamra, másikat a másikra a gyereknek is kellett. Hogy miért nem mentem másnap olcsóbbért Pestre? Mert semmilyen garancia nem volt arra, hogy Ferihegy kigyógyul a vis majorból akorra, és még egy pár repjegyet nem volt kedvem elbukni. Volt egyébként még kétszázötven meg hatszáz eurós jegy is a piacon, ha innen nézem, még maradt is cipőre való.

 

* "bejáratott blog költözés miatt jutányos áron átadó" - írhatnám akkor

** azaz: se visszatérítés, se szálloda, se szendvics, se sajnálom, sebaj!

 

 

3 komment

Címkék: kalandok

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pilgram (törölt) 2010.02.02. 11:44:07

Barcelona szép és jó és lüktet, és buli és jó, de élni azért Bécsben szerintem nyugodtabban lehet.

nemsissi 2010.02.03. 11:52:18

@Pilgram: nem válaszoltál az emailemre. Megkaptad?

Pilgram (törölt) 2010.02.03. 14:53:04

nem kaptam semmit, csodálkoztam is. írok majd privibe egy alternatív emailt, oda mindig megjön minden.
süti beállítások módosítása