Egyszer teszem ki a lábam Bécsből és pont akkor törnek be az irodába.

Ülök reggel békésen az autószerelő műhelyében, nagyban hallgatom a relésort meg nézem, hogy milyen egy kiégett biztosíték, amikor hív Kasimir, az irodát bérlő másik cég legszimpatikusabb munkatársa és közli, hogy betörtek az irodába és hogy jó lenne, ha segítenék helyszínelni, hogy tudják mit vittek el. Mondtam neki, hogy a déli teleportálást már lekéstem, de esetleg szkájpon körül tudok nézni, egy óra múlva, ha valaki körbe viszi az irodában a laptopot, amin éppen kinézek.

A soron következő találkozómat (bocs Verus!) lemondtam, majd kanapém kényelmébe süppedve instruáltam Kasimirt, hogy a szélrózsa melyik irányába menjen, és mit nyisson ki: tenyerén hordozta a tekintetemet. - Úgy tűnik, hogy a tettesek pont minket hagytak ki, a másik két társbérlő cég viszont megsínylette a látogatásukat: feltörték a kasszát az egyiknél és elvittek két laptopot a másiktól. Most pedig retteghetünk, hogy mikor jönnek vissza, ugyanis elég sok elemelendő maradt még...

Azt pedig külön sajnálom, hogy az osztrák helyszínelőkkel nem találkozhattam személyesen. Akkor megtudhattam volna, hogy náluk is felvételi követelmény-e a jó fenék és a sokcentis testmagasság, mint az egyenruhás kollégáiknál.