Játékfesztivál és ékszerek éjszakája

2008.11.26. 11:52 nemsissi

Tegnap a metró mozgólépcsője előtt kezembe nyomtak egy szórólapot, amelyet még a pesti rutinnak köszönhetően automatikusan vettem is el hogy ugyanazzal a lendülettel gyűrjem majd bele az első kukába, de aztán még idejébe észbekaptam, hogy itt nem valamelyik nyolcvanszor látott nyelv- vagy autósiskola hirdetését adták oda, így átböngésztem a kissé kaotikusra sikeredett reklámlapot, ami a hétvégén megrendezésre kerülő Játékfesztivált ajánlott a figyelmembe. Az heppening három napon keresztül tart, ami kiállítás, vásár és játéktér is egyben. A honlap szerint 1200 játékasztalt fognak felállítani és összesen ötezer fajta játékot lehet majd a helyszínen kipróbálni. Társasjátékok, kártya-, logikai és ügyességi játékok, meg amit még a Homo Ludens csak el tud képzelni. Nyitva reggel kilenctől hétig, gyerekbelépő 2 euró, felnőttjegy 9 euró. - Kár hogy nem tudok elmenni. Nagyon jól ellennék.

Ma pedig megrendezésre kerül az Ékszerek éjszakája, amelynek keretében egy csomó dizájnbolt és ékszerész éjfélig várja látogatóit és reménybeli vásárlóit. Az itt is honos Múzeumok Éjszakája mintájára különbusz szállítja az utasokat a különböző címek között, hogy mindenki a lehető legtöbb műhelybe és kiállító terembe eljuthasson. Menetrend a honlapon, állítólag a buszok pontosan érkeznek.

7 komment

Címkék: program

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

becsibacsi 2008.11.26. 12:40:50

Tegnap volt az a ma! :)))

nemsissi 2008.11.26. 14:27:53

így jár az, aki előző nap ír meg egy posztot, aztán jól elfelejti élesíteni. - köszi, hogy szóltál

nemsissi 2008.11.26. 14:29:23

most már meghagyom ilyen csálénak, bár a játékfesztiválnál jó a dátum

becsibacsi 2008.11.26. 14:34:30

Mi ebbol a tanulsag? Sose dolgozz elore! :)))

becsibacsi 2008.11.26. 14:37:13

Nem ide tartozo kerdes: magyar billentyuzettel irsz?

fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2008.11.26. 19:53:09

Hopszi!
De jó lett volna, ha mindez itt van, Magyarországon!