Azt hiszem elmondhatom magamról, hogy a szerencse lánya vagyok. Tegnap a lakással kapcsolatosan olyan bónuszok derültek ki, hogy jár hozzá hi-fi, tévé, DVD lejátszó, porszívó, vasaló, vasalódeszka, egy csomó igazán ronda, de annál költségkímélőbb tányér, bögre, edény, éééééééééééééééééééés: öt darab esernyő! Egyébként ma reggel felrémlett, hogy mintha az oviban esernyő lett volna a jelem, szóval lehet, hogy valami világméretű összeesküvés áll a dolog mögött.

Az egyik konyhafiókban még egy halom csicsás evőpálcika is van, - hát nem fognak elkopni a sok használattól az tuti, ahogy az az ősrégi, de működő szobabicikli sem, amelyet a tulaj hála az égnek el fog szállítani a batár kanapéval együtt, amely egymaga betölti az egyik szoba felét.

Tegnap a pakolás sürgés-forgásában párszor csikorogva kellett fékeznem a folyosón, ugyanis nem találtam még meg egyből az egyes helyiségeket, a konyha egy alkalommal hosszú percekre el is veszett, de ma már rutinosan közlekedtem a pecóban.

Reggel fél nyolc körül zongoraszó hangzott fel, amely talán közelebb visz azon rejtély megoldásához, hogy miért nem kértek a bútorokért használati díjat, és miért nem annyira drága a bérleti díj, mint amennyire lehetne, de úgy hallatszott, hogy a zongorázó érti a dolgát, leginkább a komolyzenei darabokra van affinitása, amelyekre én is vevő vagyok, és hát az ilyen típusú zeneszámoknál a legkevésbé valószínű, hogy a nagy lelkesedésben csatlakozik hozzá egy erősítőre kapcsolt elektromos gitár meg egy dob, - tehát lehetne sokkal rosszabb is.